Teljesen rendben van, ha a gyerekem havonta hoz haza valami nyavalyát?
Szülőként már akkor rettegünk, milyen bacikat hoz majd haza a bölcsiből, az oviból vagy a suliból, amikor még át sem lépte az említett intézmény küszöbét. Hiszen a többi szülőtől rémtörténeteket hallani arról, hogy többet van a gyerek otthon, mint közösségben, egyik nyavalyából esik a másikba, és nem utolsósorban a család összes tagját is végigfertőzi, különösképpen a tesókat, akik aztán hurcolják szépen magukkal a kórokozót a maguk kis közösségébe.
Bár sokunknak úgy tűnhet, hogy ez egy soha véget nem érő történet (talán majd az érettségi bankett után?), a gyerekorvosok szerint teljesen rendben van, hogy a gyerek folyton összeszed valamit a többiektől, sőt ez még javára is válik.
Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!
A statisztikák szerint egy bölcsődés, óvodás vagy kisiskolás gyereknél évente átlagosan 5–7 alkalommal alakul ki felső légúti fertőzés (nátha, köhögés, orrfolyás, orrdugulás és társai), melyet általában elterjedt, banális légúti kórokozók okoznak. Sokszor olyanok, melyek az érintett légutaiban hosszú ideig eléldegélnek anélkül, hogy nála betegséget, tüneteket okoznának, ám ha átkerülnek egy másik gyerekbe, aki „nem szokott hozzá” a jelenlétükhöz, máris kész a betegség, lehet otthon maradni a gyerekkel napokig. Különösen akkor gyakoriak ezek a megbetegedések adott közösségen belül is, amikor a gyerekek többet vannak zárt helyiségben összezárva, azaz nagyjából szeptembertől májusig, míg tavasszal és nyáron ritkábban fertőznek, amikor a gyerekek többet vannak a szabadban, így a fertőzés nehezebben terjed.
Mindezek fényében nem meglepő, hogy egy normális immunrendszerrel rendelkező, egészséges gyereknél is legalább havonta vagy kéthavonta előfordulnak ilyen felső légúti megbetegedések.
Ez nem a szülők hibája (legalábbis nem azoké, akik nem engedik betegen közösségbe a gyerekeiket), nem is a gyermekintézményé. És vajmi kevéssé befolyásolja az életmód, például az étkezés vagy az alvás minősége, bár ettől függetlenül korántsem mindegy, hogy a gyerek mit eszik és mennyit alszik.
Ezek a fertőzések azonban az immunvédekezés kiteljesedésének a részét képezik, elég, ha csak arra gondolunk, hogy felnőttként, megerősödött immunrendszerrel mennyivel ritkábban betegszünk meg ezekben a mindennapos fertőzésekben, mint történt az gyermekkorunkban. (Hogy van-e értelme az „immunerősítésnek”, ebben a cikkben elárulom.)
Öröm az ürömben, hogy ezek többnyire enyhe lefolyású vírusfertőzések, melyek tünetei kínzóak lehetnek ugyan, mindenesetre súlyos következményekkel többnyire nem járnak, pláne nem veszélyeztetik az életet.
Nem szeretném persze, ha az jönne le a fentiekből, hogy teljesen rendben van a beteg gyereket oviba vagy iskolába küldeni azzal a felkiáltással, hogy legfeljebb erősödik a többi gyerek immunrendszere, mert egyáltalán nem erről van szó. De félretéve a többi gyereket fenyegető fertőzést, vajon mit szólnánk hozzá, ha betegen, fejfájósan, lázasan kellene dolgozni mennünk és ott nap mint nap maximális erőbedobással teljesítenünk. Jó lenne, ha a gyereküket belázcsillapítózva közösségbe küldő szülőknek ez néha eszébe jutna, hogy ha már más gyerekének a jóllétére nincsenek tekintettel, akkor legalább a saját gyerekükére illene.
Ráadásul senki nem tudhatja előre, hogy az enyhe légúti tünetek néhány nap alatt, ahogy jöttek, úgy mennek is, vagy valamilyen komolyabb szövődmény (pl. tüdőgyulladás, középfülgyulladás, szepszis) előjelei. Sokan hiszik azt, hogy a vírusfertőzések szinte kötelezően felülfertőződnek valamilyen baktériummal, ám valójában ez jóval ritkábban fordul elő, mint gondolnánk, ilyenkor inkább a vírusfertőzés tüneteinek súlyosbodásáról van szó. Antibiotikumok adására vírusfertőzésben nincs szükség, csak akkor, ha a tünetek hátterében igazoltan bakteriális fertőzés áll. (Az antibiotikumrezisztencia veszélyeiről itt olvashatsz részletesebben.)
A fertőzések kivédésének egyik legfontosabb eszköze a vakcina, ám sajnos nagyon sok kórokozóval szemben nem rendelkezünk hatásos védőoltással. Minden fertőzés azonban mozgósítja az immunrendszert, mely így a későbbiekben hatásosabban veheti fel a harcot azokkal a baktériumokkal és vírusokkal szemben, melyektől egyszerűen nem tudjuk magunkat megvédeni.
Vigasztaljon mindenkit az a tudat, hogy ahogy az idő telik és lesz a gyerek egyre idősebb, az egymást követő fertőzések egyre inkább megacélosítják az immunrendszert, így lassan túléljük azt a korszakot, amikor a gyerek – és vele együtt az egész család – esik egyik betegségtől a másikba a gyerekközösségből hazahurcolt kórokozók következtében.
A jelszó: ez esetben is a „túlélésre” játszunk, szerencsére nem a szó szoros értelmében.
Fotó: Adobe Stock
Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó
radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró
Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!
