Anyás-Apás · 2019.05.11 09:33 · 4 perc

Kitiltanák az autókat az iskolák környékéről

A britek azt fontolgatják, hogy meg engedik be az iskolákat körülvevő utcákba a gépjárműveket. A szülők autóit is beleértve, akik „természetesen” ragaszkodnak hozzá, hogy közvetlenül az iskola bejáratáig szállítsák reggelente a csemetét, nehogy két lépést kelljen tennie annak a gyereknek az iskoláig.

A tiltástól a levegőminőség javulását és a levegőszennyezésből adódó egészségi problémák eltűnését várják.


Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

Egy személyes információ el szeretném kezdeni: egy iskola közvetlen közelében lakunk, ezért testközelben tapasztalom meg, ahogyan a szülők egészen az iskola kapujáig szállítják a gyerekeket, nehogy a család szeme fényének akár két lépést is kelljen gyalogolni a kicsit távolabbra leparkolt autó és az iskola bejárata között. A kaotikus forgalmi helyzet elsősorban a nagyobb iskolai rendezvények − évnyitók, évzárók, anyák napja, iskolai karácsony satöbbi − alkalmával csúcsosodik ki, de tulajdonképpen bármelyik reggel megfigyelhető. A dolog úgy történik, hogy a szülők megállnak az iskola kapujával pontosan szemben az út közepén, centire kiszámítva, honnan kell a gyereknek a legkevesebb lépést megtennie, a gyerek kikászálódik, még meghallgatja az utolsó anyai intelmeket, majd a parkoló autók között belavíroznak az iskolakapun.

Ezt elégelték meg a britek, amikor úgy döntöttek, hogy mérlegelik: az iskolák közvetlen környezetében lévő utcákba egyáltalán ne lehessen autóval behajtani. Egyúttal azt is szorgalmazzák, hogy a feltételek megfelelőek legyenek ahhoz, hogy a gyerekek gyalog vagy kerékpárral járjanak iskolába.

A brit egészségügyi hatóságok adatai szerint a szigetországban körülbelül 28−36 ezer haláleset vezethető vissza a légszennyezés hosszú távú hatásaira. Ezért azt sürgetik, hogy a helyi önkormányzatok jelöljenek ki autómentes zónákat a települések olyan „érzékeny” pontjain, mint amilyenek például az iskolák, a kórházak vagy a szociális otthonok.

Ezen kívül az alábbi ajánlásokat fogalmazták meg:

– Oly módon kell áttervezni a városok elrendezését, hogy ne legyenek lakóházak az olyan erősen szennyezett településrészeken, mint például a nagy forgalmú utak közvetlen környéke.

– Az eddigieknél több anyagi forrást kell fordítani a tömegközlekedésre, hogy a járművek tiszták legyenek és megfelelő sűrűséggel járjanak. Ezen kívül tisztán kell tartani a gyalogos- és kerékpárutakat is.

– Szorgalmazni kell az alacsony károsanyag-kibocsátású járművek beszerzését, bővíteni kell az elektromos autók töltésére szolgáló pontok számát.

– Ki kell tiltani a nagy levegőszennyezést okozó járműveket a sűrűn lakott területekről, ezen kívül olyan régiókat kell kialakítani a településeken, ahová csak kis károsanyag-kibocsátású járművek hajthatnak be vagy a járművek teljesen ki vannak tiltva.

Forrás: BBC

#iskola #autók

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!



Hozzászólás írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük