Vegyél Volvót, ha nem akarod autóban felejteni a gyereket vagy a kutyát!
Többször is volt már szó arról, miért veszélyes a bezárt autóban hagyni a gyereket – vagy éppen a kutyát. Bár talán úgy tűnhet, hogy a hideg idő beköszöntével a téma a jövő nyárig veszített aktualitásából, hiszen szinte mindig az autó belső terének gyors felmelegedése a legnagyobb kockázat ilyenkor, a téma tulajdonképpen örökzöld. Ráadásul a kihűlés legalább annyira veszélyes lehet az autóba zárt élőlényre, mint a hőség.
A Volvo autógyár mérnökei úgy gondolták, nem nézik tovább tétlenül ezt a problémát. A cég nemrégiben bejelentette, hogy városi terepjáróikba eztán egy olyan funkciót is beépítenek, ami csökkenti annak esélyét, hogy gyerek vagy háziállat maradjon az autóban felügyelet nélkül.
Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!
Ezt egy belső radarral oldották meg, amelyet úgy terveztek, hogy elég pontos és érzékeny legyen ahhoz, hogy a legapróbb, akár milliméternél kisebb mozgásokat – mint amilyen például egy alsó kisgyerek alig észrevehető neszezése. Ráadásul az érzékelő nemcsak az utasteret „látja”, hanem a csomagtartót is.
Az új radarrendszer a nemrégiben piacra került Volvo EX90 teljesen elektromos SUV-ban is megtalálható lesz azzal a céllal, hogy ne következzen be több olyan szörnyű tragédia, ami máris túl sok család életét örökre megváltoztatta. Szívszorító módon a forró autó okozta gyermekhalálok többsége azért következik be, mert az autót vezető felnőtt elfelejtetkezett arról, hogy gyermeke éppen az autóban van.
Lotta Jakobsson, a Volvo sérülésmegelőzéssel foglalkozó vezető műszaki szakértője szerint:
„Senki sem akarattal dönt úgy, hogy figyelmetlen vagy kimerült lesz, de tudjuk, hogy ez bárkivel megtörténhet. Mindannyian emberek vagyunk, mi pedig a legfejlettebb technológiát kínáljuk annak érdekében, hogy ebből ne történjen tragédia.”
Hogyan működik?
A tetőkonzolba, a tetőre szerelt olvasólámpákba és az autó csomagtartójába beépített érzékelőkkel az új rendszer az első, amely milliméternél kisebb mozgást is képes érzékelni az autó teljes belső terében. Átgondolva, mi a legmegfelelőbb időpont az autót vezető személy figyelmeztetésére, hogy gyereket vagy más élőlényt hagyott az autóban, a riasztó akkor szólal meg, amikor megpróbálja bezárni a jármű ajtaját. A belső radarrendszer minden autózárási kísérletnél aktiválódik, és ellenőrzi, hogy az autóban nincsenek-e emberek vagy háziállatok, mielőtt engedélyezné az autó bezárását. Ha a rendszer élőlény jelenlétét észlela a kocsiban, az az autót nem engedi bezárni, és a középkonzol képernyőjén megjelenik egy emlékeztető, mely az utastér ellenőrzésére szólít fel. Ezen kívül az autó klímaberendezése bekapcsolva maradhat, ha az utastérben embereket vagy állatokat észlel, a komfortérzet javítása érdekében. Ez segíthet a kihűlés vagy hőguta kockázatának csökkentésében is.
Tetszik? Vennél ilyen autót?
Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó
radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró
Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!