A politikai korrektség győzelme a józan ész felett az óvodában
Néhány évvel ezelőtt egy svéd óvodában már kísérletet tettek arra, hogy a nemi diszkrimináció és sztereotípiák elleni harc oltárán beáldozzák azt a tényt, hogy – bárhogy is forgatjuk – mégis csak kétféle nemű gyerekek járnak óvodába és iskolába: kisfiúk és kislányok. Most itt az újabb próbálkozás: a skót gyermekintézményeket is felügyelő hatóság ajánlása szerint kerülendő az a gyakorlat, hogy a pedagógusok a kislányokat lányoknak, a kisfiúkat fiúknak nevezzék.
Az ötlet ellenzői szerint a politikai korrektség győzött a józan ész felett.
Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!
Az óvodai gondozóknak kiküldött iránymutatásban az szerepel, hogy kerüljék a „fiú” és „lány” megszólítást, helyette inkább „gyerekek”-ként szólítsák meg a nebulókat. De legjobb, ha egyszerűen személyes névmást használnak helyette, de abból sem mindegy, hogy melyiket. Az angolban ugyanis már a személyes névmásból kiderül a megszólított neme (he=fiú, she=lány), ezért inkább a többes szám harmadik személyű névmás, a they (=ők) kívánatos. Mostantól a „helló boys, hello girls” (helló fiúk, helló lányok) köszöntés helyett a „hello children” (szerbusztok gyerekek) az elvárt üdvözlési forma a felnőttek részéről.
Az irányelv összeállítója a Care Inspectorate nevű szervezet, mely a skót oktatási és gondozási intézményeket felügyeli és biztosítja, hogy az ott folyó munka mindenben megfeleljen a szakmai és minőségi követelményeknek.
További kívánalomként fogalmazzák meg, hogy ne meséljenek olyan történeteket a gyerekeknek, melyek szereplői esetében hangsúlyozott szerepel az illető karaktere neme, szóval például Mókus papa, Holle anyó eleve tiltólistás. Ezen túlmenően a pedagógusoknak és gondozóknak arra kell biztatniuk a gyerekeket, hogy a fiúk is játsszanak azokkal a játékokkal, melyeket hagyományosan „lányosnak” szokás tekinteni, és vice versa. Az oktatási anyagok esetében kívánatosnak tartják, hogy az ábrákon, plakátokon jelenjenek meg azonos nemű párok is, és lássanak a gyerekek olyan képeket, fotókat, melyek hagyományosan férfi foglalkozásokban mutatnak meg nőket, és nőiesnek tekintett munkakörökben férfiakat.
A fentiekkel a céljuk a nemi sztereotípiák lebontása és a nemi egyenlőség megteremtése.
Ezeknek elment a józan eszük?
Ahogyan az várható is volt, sokan megdöbbenéssel fogadták a nemek száműzését az óvodákból. „Ezek teljesen megőrültek? Valahol elhagyták a józan eszüket és elveszítették a kapcsolatukat a való élettel, egy párhuzamos univerzumban élnek – kommentálta az új irányelveket a skót szabadegyház képviselője, David Robertson. −A Care Inspectorate már nem a működési szabályok betartását felügyeli, hanem dogmákat sulykol már az egészen kicsi gyerekekbe is.”
Az adófizetők pénzéből fenntartott Care Inspectorate erre úgy reagált, hogy az új szemléletre azért volt szükség, mert már gyermekkorban is egyre élesebb a polarizálódás a fiúk és a lányok között.
A brit konzervatív párt egyik tagja úgy fogalmazott, hogy a politikai korrektség őrületbe ment át. „A szülők jelentős részét aggodalommal fogja eltölteni, hogy a politikai korrektség átvette a józan ész helyét” – mondja.
Más politikus felteszi a kérdést: „Miért nem lehet egyszerűen elfogadni, hogy két nem van, és a fiúk és a lányok nem egyformák?”
Tényleg, miért nem?
#óvoda #gender #nemi_diszkrimináció
Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó
radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró
Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!