Anyás-Apás · 2023.03.18 20:14 · 5 perc

Az a méh hordja majd ki a babámat, amiből én is születtem

Egy ausztrál anya azt reméli, hogy gyermekeit ugyanabból a méhből szülheti meg, amelyből ő maga született. Ezzel első lehet az országban, akinek sikerül ez a bravúr. Hogy hogyan?

A megoldás kulcsa a még ma is orvosi bravúrt jelentő méhtranszplantáció.


Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

Kirsty Bryant január 10-én esett át a történelmi jelentőségű transzplantációs műtéten édesanyjával együtt a sydney-i Royal Hospital for Women kórházban. A 30 éves nőnek korábban egy traumatikus szülést követően kellett eltávolítani a méhét, amelynek során rengeteg vért vesztett, és 48 órára mesterséges kómába kellett tenniük az orvosoknak.

„Hihetetlenül hálás voltam a sorsnak, hogy első terhességemből gyönyörű és egészséges kislányom született, de el kellett gyászolnom annak a gondolatát, hogy kislányomnak testvére születhessen”

– mondta el. A fiatal anyuka most abban reménykedik, hogy több gyermeket is kihordhat és világra hozhat ugyanabból a méhből, amelyből ő született. Édesanyja, az 53 éves Michelle elárulta, hogy egy percig sem gondolkodott, amikor lánya megkérdezte, hogy hajlandó lenne-e felajánlani a méhét. A méh kivétele, majd a fiatal nőbe való átültetése 15 órát vett igénybe.

„Így reális az esély arra, hogy ugyanabban a méhben fogok kihordani egy gyermeket, amelyben én fejlődtem.”

A még ma is úttörő jellegűnek számító műtétről beszámolt a műtétet végző orvosi team vezetője, dr. Rebecca Deans is:

„Azt kell mondanom, hogy ez volt életem egyik legszebb napja. Szakmai szempontból és a személyes életemben is csodálatos pillanat volt. Hihetetlen érzés volt, és szinte még ma sem hiszem el, hogy sikerült.”

A forradalmian új műtét azonban nem mentes a kihívásoktól, mivel Kirstynek erős gyógyszereket kell szednie annak megakadályozására, hogy szervezete kilökje a beültetett szervet. Ráadásul ezeket a gyógyszereket nem szedheti 5 évnél tovább, tehát ez alatt kell megszületnie második gyermekének.

A tervek szerint idén még további 11 méhátültetést hajtanak végre.

A méhtranszplantációk nem tekintenek vissza túlságosan hosszú múltra, hiszen eddig összesen 90 ilyen beavatkozást végeztek a világon, melyből eddig 50 baba született, az elsőként transzplantált méhből rögtön ketten.

A méhátültetések terén úttörő munkát végzett és végez Mats Brännström svéd sebészprofesszor, aki a mostani ausztráliai műtétet is felügyelte. Brännström pofesszor a Transplantation (Transzplantáció) című weboldalon elmondja, hogy a méhátültetés gondolata egy fiatal nőbeteg esetében merült fel benne először, akinél méhnyakárk miatt radikális műtétet kellett végezniük az orvosoknak, melynek során el kellett távolítaniuk a méhét. Ez még 1998-ban történt, amikor a professzor egy adelaide-i nőgyógyászati onkológiai osztályon dolgozott.

„Először teljesen ledöbbentem, amikor a beteg előállt azzal az ötlettel, hogy a méheltávolítás ellenére is szülhetne gyermeket, ha megkaphatná az édesanyja méhét. Aztán előszedtem mindazt a tudást, amit a reproduktív medicináról, a női nemi szervek élettanáról és a nőgyógyászatról összeszedtem, és nekikezdtem a terv megvalósításának. Egy meddőségi specialista talán bele sem vágott volna abban a hitben, hogy egy ilyen műtét lehetetlen, mík a ráksebész inkább a beteg gyógyulására koncentrált volna, és kevésbé törődött volna azzal, hogy a páciensnek lehet-e még gyermeke. Bennem mindez együtt volt meg. Mára csak Svédországban több mint 10 baba jött a világra átültetett méhből, ami számomra a legnagyobb motivációt és hajtóerőt jelenti arra, hogy folytassam ezt a projektet. A legnagyobb fizetséget az jelenti a munkámért, amikor látom a páciensek és családjuk boldogságát egy sikeres szülés után.”

Forrás: Transplantation

Fotó: Briefly News

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

Ezek is érdekelhetnek:

Méh nélkül szülni? Egyszer? Sőt kétszer? Lehetséges?

Ajándékba kapott anyaméh, ajándékba kapott anyaság

Az orvosok megismételték a bravúrt: baba született átültetett méhből

Gyerek és unoka ugyanabból az anyaméhből

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!



Hozzászólás írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük