A lányomnak meg kell dolgoznia a tamponért és betétért!
Egy apa kapott hideget-meleget, amikor egy közösségi oldalon arról számolt be, hogy a lányától elvárja, hogy besegítsen a háztartási teendőkbe, miközben a fia felé nincsenek ilyen elvárásai. Erre azzal a „logikus” magyarázattal állt elő, hogy a menstruációs termékek, a tampon és a betét olyan plusz kiadásokat jelentenek számára, melyek a fiánál nem jelentkeznek.
A furcsa logika szerinti megkülönböztetés kapcsán többféle téma is szóba jönne, amiről beszélhetnénk, például a nemi sztereotípiákról és a hátrányos megkülönböztetésről. De én inkább a menstruációs szegénység témáját választottam, annál is inkább, mert a #nemluxustáska akció a szervezők ígérete szerint idén sem marad el, csak a járványhelyzeti intézkedések miatt januárról a nyári hónapokra tolódik.
Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!
Amikor gyerekünk születik, mindannyian más módszerekkel és stílussal vágunk bele a feladat megoldásába, a gyerek felnevelésébe. És abban is biztosak tehetünk, hogy bárhogyan is csináljuk, mindig lesznek szigorú kritikusok, akik a körülmények ismerete nélkül, kívülről be kiabálva ítélik meg és el gyermek nevelési elveinket. Ám vannak olyan történetek, melyek mellett nagyon nehéz szó nélkül elmenni úgy, hogy nem mondunk véleményt róla
Számomra valami ilyesmi történet annak az 50 éves apának az álláspontja is, aki a Reddit egyik fórumában számolt be arról, hogy özvegyként neveli két gyermekét: 17 éves fiát és 15 éves lányát. Az iskolán kívüli szakköröket, különórákat mindkét gyermeke számára egyformán fizeti, azt azonban kizárólag a lányától követeli meg, hogy kivegye a részét a házimunkából. Erre két indoka is van: az egyik szerint ez egy lány számára egyszerű „hobbi”, a másik szerint a lányának viszonoznia kell a plusz kiadásokat, melyek abból adódnak, hogy az apának havonta meg kell vásárolnia számára a menstruációs termékeket, az intimbetéteket és tamponokat. Igen, jól hallottad: a kamaszlánynak meg kell dolgoznia azért, hogy meglegyen mindene, ami a higiénikus menstruációhoz alapszükséglet.
„Tíz évvel ezelőtt elveszítettem a feleségemet, azóta egyedül nevelem a két gyermekemet. Nemrégiben nagy botrányt kavart a családban, amikor kiderült, hogy a lányom köteles házimunkát végezni, míg a fiamnak semmit nem kell csinálnia. Elmagyaráztam nekik, hogy ez azért van, mert a lányom esetében nemcsak a különórák és a szakkörök jelentkeznek számomra kiadásként, hanem az intimbetétek is. Azt találtam ki, hogy ezt oly módon tudja számomra visszafizetni, ha mindig ő takarítja a fürdőszobát és más közös helyiségeket és hetente négyszer főz is a családra. A bátyám erre azt mondta, hogy kétszer annyit költök a fiam időtöltéseire, ezért a saját logikámat követve a fiamtól és el kellene várnom, hogy kivegye a részét az otthoni munkákból. Elmagyaráztam neki, hogy ez azért nincs így, mert a fiam különóráival a továbbtanulását segítem, míg a házimunka az én meglátásom szerint inkább csak valamifajta hobbiként fogható fel egy lány esetében.”
Na, akkor itt most hagyok egy kis időt mindenkinek, hogy eméssze a hallottakat… aztán jövök a történet folytatásával.
A kislány ugyanis fültanúja volt az apja és a nagybátyja közötti vitának, és érthető módon felizgatták a hallottak. Éppen ezért elkezdett tiltakozni az ellen, hogy mindent ő csináljon otthon, miközben a bátyának semmit nem kell tennie.
„Világosan értésére adtam, hogy továbbra is köteles elvégezni azokat az otthoni feladatokat, melyeket kijelölök számára. Az élet nem igazságos, és ne viselkedjen már éretlen kölyök módjára, máskülönben nem fedezem többé a különórák és a menstruációs betétek költségeit. Igazából ezt nem tettem volna meg, de felidegesített azzal, amit mondott. Ő mindenesetre összepakolta a cuccát és a nővéremhez költözött, aki egy bántalmazó seggfejnek nevezett, amikor azt követeltem tőle, hogy zavarja haza a lányomat. Mindkét testvérem elkényezteti a lányomat, amiért nagyon dühös vagyok rájuk.”
A történetre több mint ezren reagáltak a Redditen, és szinte kivétel nélkül mindenki a kislány pártját fogta, ugyanakkor éles kritikával illette az apa hozzáállását:
„Az a büntetés, hogy megvonod a lányodtól a betétet, ha nem csinálja meg azt, amit kérsz tőle? Ezt hogy?”
„Igazán örülök, hogy vagy a lányodnak hová menekülnie ez elől a szexista bántalmazó nonszensz elől.”
„Te tényleg egy hatalmas seggfej vagy. Nem azért, mert elvárod a gyermekeidtől, hogy részt vegyenek a házimunkában, hanem a szexista hozzáállásod és az egész szemlélet miatt, amivel megközelíted ezt a kérdést.”
A menstruációs szegénységről
A menstruációs szegénység valójában egy ördögi kör: a hátrányos anyagi helyzet miatt nem jut pénz az intimhigiéniás termékek, a tamponok és betétek megvásárlására, ezért ezek a lányok „azokon” a napokon inkább nem mennek iskolába, a nők otthon maradnak a munkából, ezzel a tanulmányi elmaradást, illetve a bevételcsökkenést vagy akár elbocsátást is kockáztatva, ami az iskolázatlanságon és munkanélküliségen keresztül konzerválja a szegénységet. És ezzel a circulus vitiosus, az ördögi kör be is zárult.
És ne olyan extrém társadalmi szokásokra gondoljunk, hogy például még mindig vannak olyan pontjai a Földnek, ahol a nőket a menstruáció idejére nyomorúságos körülmények közé kényszerítve kitaszítják a közösségből, ezzel akár életveszélynek is kitéve őket (erről ide kattintva olvashatsz részletesebben). Hiszen a társadalmi hátrányoknak sokkal kifinomultabb, „civilizáltabb” formái is léteznek.
Tudomásom szerint Magyarországon eddig még nem készült pontos statisztika arról, hogy a menstruációs szegénység hány lányt, nőt érint. A hátrányos helyzetű körzetekben dolgozó pedagógusok, szociális munkások azonban beszámolnak arról, hogy a probléma nálunk is létezik, sőt nagyon is húsba vágó. A menstruációs szegénységből az iskolában talán csak annyit vesznek észre, hogy az adott diáklány a hónap azonos napjain rendszeresen hiányzik, sőt még akár orvosi igazolást is hoz a mulasztásról.
L. Ritók Nóra, a hátrányos helyzetű gyerekeket segítő Igazgyöngy Alapítvány igazgatója így beszélt a helyzetről:
„Mi is lassan jöttünk rá erre az egészre. Kicsit 19. századi ez is, ahogy a szegénységben ezt megoldják, rossz lepedőből, ruhából szakított, összehajtogatott betéttel. Az iskolatáskában mindig lapulnia kellene a lányoknál egy betétnek, minden eshetőségre. De ez nincs így, előfordul, hogy váratlanul jön meg nekik, látható nyomot hagyva a nadrágjukon, ruhájukon, ami miatt aztán a gúny tárgyai lesznek.”
Időszakos, lokális próbálkozások itthon is történtek már arra, hogy a rászorulók ingyen juthassanak betéthez tamponhoz, többször intimhigiéniás termékeket gyártó cégek felajánlásaiból. Aztán itt van a #nemluxustáska kezdeményezés is, melyben te is minden évben segíthetsz, és amiről itt írtam részletesebben.
Fotó: Adobe Stock
Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó
radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró
Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!