Anyás-Apás · 2019.05.13 09:43 · 4 perc

Ne harcolj a gyerekkel a délutáni alvásért! (?)

Most már hivatalos bizonyítékunk is van arra, hogy fel kellene hagyni a délutáni alvásért folytatott harccal a gyerek és a szülő között. Egy most megjelent vizsgálat szerint a napközbeni alvás a totyogós korból már kinőtt gyerekeknek felesleges, sőt akár káros is lehet azzal, hogy rontja az éjszakai alvás minőségét − mondják a szakértők.

De tényleg ennyire egyszerűen fekete-fehér a helyzet?


Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

Bizonyára mindannyiunknak ismerős szituáció, amikor hosszasan alkudozunk a háromévessel arról, hogy kell-e aludni ebéd után. A küzdelem sokszor szinte tovább tart, mint maga az alvás – és egészen biztosan több energiát emészt fel szülő és gyerek részéről egyaránt, mint amennyit ér. A „nem kell aludni” álláspontját természetesen a gyerek képviseli, a szorító ellentétes oldalán, a piros sarokban pedig mi.

Egy most megjelent vizsgálat szerint azonban összeségében akár káros is lehet a gyerek alvására a kierőszakolt délutáni szunyókálás. Bár zárójelben meg kell jegyezni, hogy kétségtelen, hogy a kisgyerekes anyukák számára sokszor életmentő az a néhány óra, amit a gyerek napközben alvással tölt.

A National Sleep Foundation által közzétett irányelvek szerint egy két-hároméves gyereknek legalább 10−13 órát kell aludnia naponta. És bár egy átlagos gyerek nap közepén is alszik néhány órát, és csak így teljesül a szükséges alvásmennyiség, egy amerikai vizsgálat szerint összességében rosszabb alvásminőséget eredményez a délutáni szunyókálás azáltal, hogy rontja az éjszakai pihenést (a gyerek éjszaka rosszabbul alszik, többször megébred stb.)

Az Archives of Disease in Childhood című lapban nemrégiben megjelent közlemény szerinta nap közben is alvó 2-3 éves gyerekek éjszakai alvásának minősége rosszabb, mint azoké, akiket nem tesznek le aludni – vagy éppen kiharcolják maguknak ezt. A Queensland University of Technology professzora, Karen Thorpe azon a véleményen van, hogy a kétévesnél idősebb gyermekek esetében akár túlságosan hosszú is lehet az alvással töltött idő, ha a gyereket napközben is letesszük aludni.

Egy jó kis táblázat, de működik-e a gyakorlatban?

Jó – vagy rossz? – hír azonban, hogy a gyerek hamar kinő ebből a korból. Hoztam egy hasznos és könnyen kezelhető tájékoztató táblázatot, melyből könnyen leolvashatod, körülbelül mikor kell ágyba imádkozni egy óvodás-kisiskolás korú gyereket ahhoz, hogy eleget aludjon.

Megkérdeztem néhány ismerős kisgyerekes anyukát, meg tudná-e oldani, hogy a táblázatban megadott időpontban menjen aludni a gyerek. Néhányuk szerint igen, tipikusan ők voltak azok, akik már most is időben lefektetik a gyereke(ke)t. De többen voltak olyanok is, akik szerint ez a táblázat legfeljebb a főállású anyukáknak jelenthet iránymutatást, hiszen munka után futás a gyerekért, utána még vacsorakészítés, fürdés, meg jó lenne kis minőségi időt is tölteni a gyerekkel… és máris este nyolc-fél kilenc-kilenc… és másnap korán reggel ismét kelni kell, ha nem aludt eleget a gyerek, akkor is.

Ha viszont ez a helyzet, akkor máris dől a fenti kutatás érvényessége, hiszen csak azzal a néhány órával jön ki a szükséges alvásmennyiség, amit a gyerek az óvodában alvással tölt. Jó esetben. Rosszabb esetben azzal sem.

Forrás: Archives of Disease in Childhood

#alvás #gyerek #alvásigény

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!



Hozzászólás írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük