A gyerekem az óvoda réme, mit tegyek?
Vannak nehéz helyzetek a gyereknevelésben, és nem szégyen az, ha időnként úgy érezzük, képtelenek vagyunk megoldani a helyzetet. Egy dolog biztosan nem igaz, ha egy ilyen szituáció előadódik: az, hogy elbuktunk szülőként. Az az a tény, hogy egy szülő ilyenkor megoldást, segítséget keres, máris a legerősebb bizonyíték arra, hogy nem bukott szülő, hanem elég jó anya vagy apa.
Most egy ilyen szituációt hoztunk egy közösségi oldalról. A segítségkérő posztra érkezett kommentek közül itt csak kettőt idézünk, és kíváncsiak vagyunk a te véleményedre is. Te hogyan oldalnád meg?
Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!
A segítségkérő poszt:
„Borzasztóan elkeseredve írok most ide, mivel valószínű az én/mi hibám/hibánk is az egész. Alapból elég akaratos és makacs a személyisége is (ezt az apjától örökölte), ennek tetejére jött még egy kapcsolati hullámvölgy is, amit sajnos érzékelt a gyerek túlságosan is. Hároméves, tudom, hogy meg kell tanulnia kezelni az indulatait és biztos, hogy belső feszültséget okoztak neki az otthoni dolgok is, de sajnos eddig minden próbálkozásom kudarc. Mindenre ütés a válasz. Sajnos nemcsak otthon ilyen, hanem az oviban a többi gyerekkel is. A szülők (teljesen jogosan) már panaszkodnak rá, hogy miatta nem mer az ő gyerekük oviba menni. Teljesen megsemmisülve érzem magam, totál elbuktam mint szülő. Természetesen már kértem szakértőhöz időpontot, felismertem , hogy az én képességeim kevésnek bizonyulnak. Van itt bárki aki már keresztül ment hasonlón? Őrlődöm, a gyerekem szenved, mi vagyunk az oka. Helyre jöhet még a kis lelki világa? A pszichológus meghozhatja a segítséget számunkra?”
Az egyik válasz:
„Nem lehetséges, hogy azért üt, mert nem tud máshogy közeledni/kommunikálni a többi gyerekkel? Valamit mindenféleképpen ezzel jelez. Érdemes elmenni szakemberhez, ha integráló oviba jár, kell lennie gyógypedagógusnak, tőle első körben kérhetsz tanácsot, illetve a helyi szakszolgálat is tud segíteni, hova/kihez tudsz fordulni. A védőnődnek is kellene tudnia, hogyan kapj segítséget! Ne vedd a szívedre, nem a te hibád, és a gyermeké sem, viszont próbáld a fejed nem a földbe dugni, és segítséget kérni. Az otthoni körülmények biztosan sok ráhatással vannak, próbáljátok ezt a pároddal megoldani, de ne a gyermek előtt beszéljetek róla. Kitartást kívánok, és ne feledd, hogy a legtöbb, amit tehetsz a gyermekedért, az hogy szereted!”
És a másik válasz. Ami inkább fontos és megválaszolandó kérdések tömege:
„Hogyan kezdtétek el megismertetni az érzelmeivel? Mennyire tanítjátok az érzelmek felismerésére? Mit tanítotok, mutattok neki a feszültség, konfliktus kezelésére? (A gyereknek nem „meg kell tanulnia kezelni az indulatait”, hanem ezt nekünk, szülőknek kell megtanítani, magyarázással, türelemmel, példamutatással. Vannak-e tiszta határaitok a nevelésben, amit tud és ismer a gyerek? Megbeszélitek vele rendesen, megkérdezitek miért csak a verekedést látja a megoldásnak ha feszült? (Háromévesen ilyen dolgokat már meg lehet vele beszélni, lehet tőle kérdezni, a maga szintjén el tudják mondani, nekünk értelmezni kell tudni.) Megbeszélitek vele, ha ti veszekedtetek, az miért volt, mi a megoldása? Megoldjátok egyáltalán? Otthon van köztetek verbális vagy bármilyen bántalmazás?”
Megmutattuk a kérdést és a válaszokat egy pszichológusnak, akinek az a véleménye, hogy a második hozzászólásban szereplő kérdésekhez nem sokat tud hozzátenni, és hogy a kérdések alapos átgondolása után érdemes lenne felkeresni egy szakembert.
Ismerős a szituáció? Te hogyan oldalnád meg?
Fotó: Freepik
