Anyás-Apás · 2022.07.25 14:36 · 8 perc

Gyuricza Dóra: „A szülés után NEM ÉRTEM RÁ DEPISNEK lenni”

Bizisten nem szándékom rászállni Rácz Jenő feleségére. De ha valaki alig pár hónapnyi anyai tapasztalatok birtokában fizetős „workshopot” hirdet leendő és már szült anyáknak baba-mama témában, akkor óhatatlanul rivaldafénybe kerül, hogy ezt milyen ismeretek, szemlélet és hozzáállás birtokában teszi. Az már hamar kiderült, hogy a sztárséf felesége a meddőséget egy eleve elrendeltetett állapotnak tartja, ami ellen az érintett pár semmit nem tehet. De mi a véleménye a szülés utáni depresszióról? Szerinte mitől lesz valaki a baba születése után – ahogy ő mondja – „depis”?

„Lehet, ez furcsán fog hangzani, de szerintem azért nem voltam depis, mert nem volt rá időm…” WTF? Nem volt rá időd??? Tényleg attól betegszik meg valaki szülés utáni depresszióban, mert unatkozik? És mi alapján hiszed – és leginkább terjeszted – azt, hogy a szülés utáni depresszió elhatározás és elfoglaltság kérdése? És leginkább: tényleg tartson-e „workshopot” más anyáknak az, aki kábé ennyi „ismerettel” rendelkezik a posztpartum depresszióról és képes ennyire ostoba és kártékony kijelentést megfogalmazni nem kevés követője felé?

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

Mindössze pár nap telt el azóta, hogy cikket voltam kénytelen írni arról, hogy a kismamáknak fizetős „workshopot” hirdető sztárséf-feleségnek annyi fogalma van a meddőségről, hogy az valami olyasmi dolog, ami van, ami ellen nincs mit tenni, mindössze várni, hogy az egyik kicsi angyalka ott fenn úgy döntsön, hogy éppen az adott gyermekre váró – sőt sokszor gyermekért küzdő – párt választja ki magának és hozzájuk „születik le”. Ha egyetlen baba sem dönt így, akkor ez van, így jártak, nincs mit tenni. Adják fel, sőt legjobb, ha bele sem kezdenek.

„A dolgok sokszor nem úgy történnek, ahogy mi szeretnénk és a gyermek érkezése egyáltalán nem a mi döntésünk. Van egy kis angyalka fent aki majd lejön hozzátok amikor eljön az ideje. Ha ez az idő … soha [nem jön el], akkor is az Ő döntése nem a tiétek. A megfoganás és a születés is a baba döntése bármennyire is szeretnétek ezt befolyásolni”

– írta egy magát „harcos lombik párként” definiáló párnak.

Hahó, középiskolai biológiaórák még megvannak? Rémlik valami arról, hogy meddőségi kezelés, asszisztált reprodukció, „lombik”?

De most hagyjuk is ezt (itt írtam róla részletesebben), mert Rácz Jenő felesége – úgy is, mint „tapasztalt” anyuka – újabb gyöngyszemmel örvendeztetett meg bennünket, de ezúttal a szülés utáni hangulatzavarokról nyilvánult meg emígyen (arra a kérdésre, hogy jelentkezett-e nála baby blues a szülés után):

„Lehet, ez furcsán fog hangzani, de szerintem azért nem voltam depis, mert nem volt rá időm… Be kellett fejeznem a sulit, ellátni a babát és dolgozni mellette, ha volt is egy kis időm, aludtam.”

Azért nem voltál depis, mert nem volt rá időd? Akkor most hagyjuk is, hogy a szülés utáni hangulatzavart „depi”-ként emlegetni… hááát… legalábbis bagatellizálása egy valós betegségnek. „Depis vagyok” – szoktuk mondogatni, belegondolva sem a szó valódi jelentésébe, ha nem vagyunk túl motiváltak az ablakon kinézve és a szakadó esőt látva, vagy ha nem jött össze a randi úgy, ahogy terveztük. De a szülés utáni depresszió nem „depi”. A szülés utáni depresszió betegség, veszélyes a mamára és a babára is. De mondom, ezt most ugorjuk.

Ami igazán káros és romboló ebben a kijelentésben, az annak a sugallata, hogy a szülés utáni hangulatzavar (a baby blues vagy súlyosabb formájában a posztpartum depresszió) azért alakul ki, mert a kedves anyuka unatkozik, nem foglalja el magát a baba körüli teendőkkel, sőt mindenféle egyéb önmegvalósító tevékenységgel, netán egyenesen kényelmes, lusta, nem tud magával mit kezdeni. Ehhez a kijelentéshez különösen gratulálok. A tudósok egyelőre még találgatják, hogy az egyik anyánál miért jelentkezik szülés utáni depresszió, a másiknál meg miért nem (vagy csak soha nem derül ki), de lám, itt a megoldás: aki elfoglalja magát, aki nem lusta, akinek az újszülött mellett még tanulni és dolgozni is van ideje és energiája (és nem utolsósorban segítsége), az egyben bebiztosította magát a szülés utáni depresszió ellen.

Tudod, Dóra, ez a szemlélet azért borzasztóan veszélyes, és azért különösen szomorú éppen egy nemrégen szült kismama szájából hallani (pláne ha még „workshop” formájában pénzért árusítja „bőséges” anyai tapasztalatai és ismeretei drága kincseit), mert az érintettek éppen az ehhez hasonló elítélő vélemények miatt is kezelik tabuként a témát. Nem mernek beszélni róla, pláne nem mernek segítséget kérni, hiszen azt érzik, hogy ez egyedül az ő problémájuk, egyedül ők nem tudnak megfelelően teljesíteni anyaként, hiszen lám, mindenki jól elboldogul ezzel a helyzettel, ráadásul még tanul és dolgozik is mellette.

Akkor most szeretném elmondani neked, kedves Dóra, hogy a baby blues és a szülés után depresszió egy jól körülírható mentális betegség, a mentális betegségek „bibliájának” számító Diagnostic and Statistical Manual of Mental Health Disorders (DSM-5) kézikönyv külön kódszámmal jelöli. Azért sem jó bagatellizálva, a problémát relativizálva unatkozó anyukák „depijeként” hivatkozni rá, mert a betegség az esetek jelentős részében nem kerül felismerésre, viszont jelentősen növeli az öngyilkossági gondolatok és cselekedetek kockázatát, gyakori az önsértő és a babát veszélyeztető magatartás egyaránt. Az ehhez hasonló, ismerethiányból adódó buta, alig burkoltan áldozathibáztató és lenéző, megbélyegző kijelentések viszont csak erősítik az érintettekben az önvád, a csökkent önbecsülés, a „rossz anya vagyok” érzését, amit inkább magukba temetnek, mint hogy foglalkoznának vele. Ha képes vagy rá, akkor most gondold át ennek lehetséges következményeit.

És ha végiggondoltad, akkor kérlek, gondolkodj el azon is, hogy ennyi ismeret és tapasztalat birtokában valóban az anyukákat célzó kommunikációban, „edukációban” kell-e megtalálnod azt, amiben – saját szellemi produktumként – Rácz Jenő felesége helyett Gyuricza Dóraként tudod majd definiálni magadat. Ismét csak azt tudom tanácsolni, amit az előző cikkben: biztos vagyok benne, hogy van olyan terület, amihez valóban értesz, amit tanultál, amiben tényleg jó vagy. Csináld inkább azt, akár pénzért is! Vagy tanulj, tanulj és tanulj, és csak utána jöhet a „workshop”. Akkor és csak akkor fogok rád nem sztárfeleségként, hanem önálló entitásként tekinteni. Mert ez így nemcsak haszontalan, hanem káros és veszélyes is.