A múlt árnyai: 40 év után találták meg édesanyjukat az ellopott testvérek
A 40 éves Sean Ourst és a 39 éves Emily Ours Reidot újszülöttként illegálisan fogadták örökbe az 1980-as években, miközben biológiai anyjuknak mindkét alkalommal azt állították a kórházban, hogy a babák meghaltak a szüléskor.
A Connecting Roots nevű nonprofit csoport segített felkutatni a biológiai anyjukat, és DNS-tesztekkel megerősítette, hogy mindhárman rokonok.
„Elképesztő, hogy együtt élhettük át ezt az élményt” – mondta Emily a médiában.
A testvéreket, Seant és Emilyt csecsemőként az 1980-as évek elején Chilében fogadta örökbe egy szerető amerikai pár, és a virginiai Alexandriában nevelkedtek, ahol normális gyermekkort éltek. Azonban, mint kiderült, a történet ennél sokkal többről szólt.
Felnőttként annyit tudtak ők és az örökbefogadó családjuk, hogy biológiai édesanyjuk lemondott róluk, mert jobb életet remélt a gyermekeinek. Évtizedekkel később azonban megtudták, hogy a testvéreket – akik körülbelül egy év különbséggel születtek – születésükkor ellopták egy illegális örökbefogadási rendszer megbízásából.
Novemberben egy nonprofit csoport segítségével Sean és Emily egy Zoom-híváson keresztül végre először találkozott biológiai édesanyjukkal, Sarával; három hónappal később a család Chilében egyesült újra.
„Még ma sem akarom elhinni, hogy ez velünk történt meg – mondta a 39 éves Emily, aki az észak-karolinai Raleigh-ben élelmezésvezetőként dolgozik. – Elképesztő, hogy együtt élhettük át ezt az élményt”.
Emily és Sean azt mesélik, hogy az örökbefogadás soha nem volt titok a családban, és nyíltan beszéltek chilei gyökereikről. Később középiskolásként, amikor szerettek volna többet megtudni vér szerinti családjukat, örökbefogadó édesanyjuk felfogadott egy magánnyomozót, akinek azonban semmi érdemlegeset nem sikerült kiderítenie a legnagyobb erőfeszítésekkel sem.
„Nehéz volt ezt feldolgozni – emlékszik vissza Sean, aki ma már sportcikkekkel foglalkozik és kétgyermekes családos férfi –, hiszen úgy tűnt, hogy múltunknak ez a darabkája örökre elveszett.”
Tavaly nyáron azonban minden megváltozott, amikor Sean és Emily örökbefogadó édesanyja elmondta nekik, hogy olvasott a chilei illegális örökbefogadásokról, amelyek Augusto Pinochet elnök 1974 és 1990 közötti diktatúrája alatt történtek.
„Az esetek nagy része a hetvenes évektől a nyolcvanas évek közepéig tartott – mondja Emily –, így sok jel arra engedett következtetni, hogy mi is érintettek vagyunk.”
További útmutatásra vágyva örökbefogadó édesanyjuk úgy döntött, hogy kapcsolatba lép a Connecting Roots nevű nonprofit szervezettel, amely chilei örökbefogadottakat egyesít biológiai családjukkal.
Az alapító Tyler Graf, egy houstoni tűzoltó szerint (akit, akárcsak Emilyt és Seant, születésekor elloptak Chilében) a Pinochet-rezsim alatt az anyáknak azt mondták, hogy gyermekeik vagy meghaltak születésükkor, vagy koraszülöttként születtek. A cél ezzel az volt, hogy kontroll alatt tartsák Chile szegény és őslakos rétegében a népszaporulatot.
„A diktatúra alatt nem tettél fel kérdéseket” – magyarázza Graf. – Amit mondtak, adott pillanatban az volt a megkérdőjelezhetetlen igazság. Így ezeket a gyerekeket elvitték, majd egy állami árvaházban helyezték el őket, amíg örökbe nem fogadta őket valaki.”
Graf szerint Sean és Emily esetében az volt az egyedi, hogy mindkettőjüket ugyanaz az amerikai család fogadta örökbe. „Ugyanaz a szociális munkás, aki az örökbefogadó ügynökségnél dolgozott, valahogyan mindkét anya gyermekéhez hozzáférhetett – teszi hozzá Graf. – Az a tény, hogy képesek voltak elvenni két gyermeket ugyanattól az anyától, egyszerűen barbár dolog.”
Graf megkapta Emily és Sean örökbefogadási papírjait, és a szervezetnek sikerült felkutatnia Sarát, majd DNS-teszt bizonyította közöttük a szülő-gyermek kapcsolatot.
„Sok fizikai jellemző alapján majdnem biztosak voltunk benne, hogy ő a szülőanyánk, de a DNS nem hazudik” – mondja Emily, Sean pedig hozzáteszi, hogy „öröm és megkönnyebbülés” töltötte el.
Az, hogy először látták egymást a Zoomon keresztül, „mindenféle érzelmekkel teli volt” – mondja Emily.
„Egyszerűen megragadtunk a pillanatban, amikor valóban személyesen láthattuk az édesanyánkat. Volt egy pont, amikor mindannyian sírtunk a boldogságtól, hogy élőben és személyesen láthattuk egymást. Egyszerűen csodálatos érzés volt.”
A mindent elsöprő boldogság pillanata azonban akkor érkezett el, amikor Emily, Sean és más chilei születésű amerikai örökbefogadottak újraegyesültek biológiai családjukkal a santiagói repülőtéren.
„Tudtam, hogy ez az, amire egész életemben vártam – emlékezik Emily. Édesanyánk egészen addig abban a hitben élt, hogy meghaltunk. Soha nem tudott átölelni minket, így ez volt az első igazi alkalom, hogy átölelhettük egymást. Ez egy új élet kezdete.”
A szegénység felszámolása illegális örökbefogadással?
A 17 millió lakos mintegy 7,5 százalékát kitevő népesség gyakran mélyszegénységben élt a Chile déli vidéki területein, és másodrendű állampolgárként kezelték őket, megfosztva őket földjüktől és kultúrájuktól.
Bár az illegális örökbefogadások nem a Pinochet-évek alatt kezdődtek – és a szomszédos Argentínában is sok ilyen eset történt –, a diktátor uralma alatt fokozódtak, méghozzá konkrét céllal. A Pinochet-kormány ugyanis meg akarta szüntetni a mélyszegénységet, különösen a gyermekek körében. A stratégia az volt, hogy a gyerekeket egyszerűen kiviszik az országból. Szociális munkások, apácák, orvosok, ügyvédek és nemzetközi örökbefogadási ügynökségek mind részt vettek az aljas műveletben, amelynek során a csecsemőket fejlett országokba, többek között Hollandiába, az Egyesült Államokba, Svédországba és Németországba küldték. Néhány nő a mai napig borzalmas történeteket mesél arról, hogy éppen szoptatták a babájukat, amikor kirántották a karjukból. Rengeteg erőszak történt.
Más esetekben a nyomás inkább pszichológiai jellegű volt. A szociális munkások azt mondták az anyáknak, hogy túl szegények ahhoz, hogy megtartsák a gyermeket, vagy hogy már így is túl sok más gyermekük van ahhoz, hogy egy újabbal megbirkózzanak. Főként az egyedülálló anyákat vették célba. A nőkkel sokszor úgy írattak alá papírokat, hogy az érintettek nem is értették, mit írnak alá, sokszor abban a hitben, hogy gyermekük meghalt.
Szerző: Regina
