Vendégszerző · 2023.04.15 17:40 · 4 perc

138 év után végre kislány született a családban!

Bár elvileg – nem pontosan, de nagyjából – 50-50 százalékos eséllyel születik egy várandósságból kisfiú vagy kislány, az élet sokszor rácáfol a valószínűségszámításra. Az ok többnyire nem deríthető ki, de az azért elég durva, hogy például egy amerikai családban legutóbb 1885-ben, azaz pontosan 138 évvel ezelőtt született kislány, azóta kivétel nélkül mindig fiúk születnek.

De olvashattál már az Anyás-Apáson egy lengyelországi kis faluról is, ahol éppen fordított a helyzet, hiszen az utóbbi egy évtizedben kizárólag lányok jöttek a világra. Vagy arról a házaspárról, akik egészen a 10. gyerekig mentek el, hogy végre kislányuk legyen.


Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

Egy michigani házaspárral az utóbb időben madarat lehet fogatni, hiszen úgy tűnik, végre megtört a családban 1885 óta uralkodó tendencia, nem kevesebb, mint 138 évvel ezelőtt született ugyanis legutóbb kislány. Éppen ezért amikor a szülők, Carolyn és Andrew, megtartották a baba nemét felfedő „gender partit” a michigani Caledoniában, nem számítottak hatalmas meglepetésre. Hiszen mindketten tudták, hogy Andrew családjában csak fiúk születnek, és az ő első gyermekük ugyancsak kisfiú. Andrew már 10 évvel ezelőtti esküvőjük előtt közölte feleségével, hogy nekik bizony csak fiaik fognak születni – és beszámolt a családjában uralkodó tendenciáról, hogy 1885 óta nem érkezett kislány a családba.

„Természetesen nem hittem neki, mert 50-50 százalék az esélye annak, hogy fiú vagy lány lesz. Amit mondott, elkönyveltem annak, hogy csak viccel”

– mondta a 36 éves Carolyn, aki azonnal elhatározta, hogy amikor először találkozik Andrew szüleivel, tisztázza velük ezt a dolgot. Az apósáék azonban megerősítették, hogy „ó igen, ez tényleg létezik nálunk”.

„Az apósom elővett valami családfát, hogy meg is mutassa nekem.”

A népes családfán valóban egyetlen női név szerepelt, ő volt az a személy, aki a jelek szerint az utolsó volt, aki lányként született a családba. Carolyn meglepődött, valami hibát sejtett a dolog mögött, hiszen még soha nem hallott még csak hasonlóról sem. Pedig semmi hiba vagy trükk nem volt benne.

„A nagyapám szenvedélyesen kutatta a családfánkat. Visszakövette a családtagok felmenőit, és meg is találta az összes születési, házassági és halotti anyakönyvi kivonatot”

– mesélte az apa, a 34 éves Andrew.

És amikor 4 évvel ezelőtt megszületett Carolyn és Andrew első gyermeke, úgy tűnt, hogy a történelem megismétli önmagát.

„Akkor már el kellett hinnem, hogy tényleg igaz, amit beszélnek a férjem családjában. A testvéreinek is csak fiai vannak, és nekünk is fiunk született elsőre.”

Bár az, hogy csak fiúk születnek, nem feltétlenül csak büszkeség Andrew családjában:

„Ez csak egy őrült tény volt, amivel kénytelenek voltunk együtt élni. De valahányszor babát várt valaki a családban, mindig felcsillant a remény, hogy végre kislány lesz. De mindig fiú lett. Még amikor a gender partin beleharaptunk a sütikbe, akkor is 100 százalékig biztos volt benne mindenki, hogy a süti belseje kék lesz.”

De végre rózsaszín lett.

„Akármi is lett volna, bennünket mindenképpen boldoggá tesz. Csak egy egészséges babát akartunk, és az már csak hab volt a tortán, hogy végre kislány lett. A férjem testvére és a sógornőm több gyereket szeretnének, és a kislányunk talán reményt ad nekik is, hogy meg lehet csinálni, ebben a családban is lehet kislányt szülni.”

A kis Audrey születése előtt Carolynnak volt egy vetélése is, ezért Audrey nemcsak az első kislány a családban 1885 óta, hanem szivárványbaba is. A szivárványbaba olyan baba, aki vetélés, csecsemőhalál, halvaszületés vagy újszülöttkori halál miatt bekövetkezett veszteség után születik.

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!



Hozzászólás írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük