19 éve élünk boldog házasságban, de még soha nem aludtunk egy ágyban
Az alábbiakban egy idősebb hölgy sorait olvashatjátok arról, hogy 19 éve tartó boldog házasságuk alatt egyszer sem aludt közös ágyban a férjével. Hogy miért, erre jó oka van, az írás végére érve kiderül, hogy mi.
Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!
Ezt mondja:
A férjemmel 19 éve élünk boldog házasságban, és soha nem feküdtünk le egymással. Megértem a gyanakvásodat ezt hallván. A hitvesi ágy fogalma és misztériuma mélyen beágyazódott a kultúránkba mint az egészséges párkapcsolat szimbóluma. Külön ágyban, sőt lehetőség szerint külön szobában aludni egyértelműen annak a jele, hogy a kapcsolatotok ingoványos talajon áll, vagy legalábbis éppen egy heves vitán vagytok túl (vagy közben), ezért az egyikőtök úgy dönt vagy arra utasítja a másikat, hogy egyikőtök inkább válassza a kanapét, igaz?
Ám volt idő, amikor a külön ágyban alvás volt a divat. Az 1900-as évek elejétől az 1950-es évekig egészségesebbnek és modernebbnek tartották, ha a házasfelek két külön egyszemélyes ágyban vagy heverőn töltötték az éjszakát. Az 1960-as évekre ez az elképzelés teljesen eltűnt, az együtt alvás a normává és a házassági stabilitás jelévé vált – l egalábbis a középosztály számára.
A felsőbb osztályok nagyrészt figyelmen kívül hagyták ezeket a kulturális előírásokat. A „The Crown” című sorozatban Erzsébet királynő és Fülöp herceg külön, egymás melletti hálószobában aludtak, Károly király és Camilla királynő pedig folytatják a királyi hagyományt. Az általuk felhozott indokok nem bonyolultak – praktikus, ha valaki jól akar aludni, de ha intimitásra van szüksége, az könnyen orvosolható egy randevúval.
A középosztálybeli énem számára azonban a külön alvás a túlélés kérdése volt. Mielőtt összeházasodtunk, megpróbáltam abban az ágyban átaludni az éjszakát, amelyben szexeltünk – általában az enyémben. A legtöbb ilyen éjszakát kibírtam anélkül, hogy a kanapéra kellett volna vonulnom, de még így is stresszesnek találtam az egész vállalkozást. Nemcsak a horkolás, teli torokból való öblös horkolás volt az, ami kizökkentett a boldog álmomból, hanem a mellettem alvó személy jelenléte is. Az volt az érzésem, hogy elvettek tőlem valamit, valamit, amit nem akartam elveszíteni.
A negyvenes éveink elején találkoztunk, mindketten egy másik nehéz házasságból érkeztünk. E szerencsétlen párkapcsolatok roncsai között azon tűnődtünk, hogy lesz-e elég bizalmunk ahhoz, hogy újra kinyissuk a szívünket, ezért hálásak és meglepettek voltunk, hogy ilyen mélyen beleszerettünk egymásba. A viharos előzmények után mellette úgy éreztem, végre révbe értem, nyugalom és biztonság vesz körül.
Kivéve, amikor aludni akartam.
A zaj, a lökdösődés és a mocorgás, a takaró lehúzása, az egymástól független éjszakai fürdőszobai látogatások (ami idővel csak rosszabbodott).
Nem tudtam eléggé megnyugodni ahhoz, hogy elaludjak, és ha mégis, az csak rövid ideig tartott.
Mindez elviselhető volt, amíg össze nem költöztünk. Az én lakásomban bőven volt hely kettőnknek és az ötéves gyermekemnek is. De ideges voltam. Nem azért, hogy jó csapatot alkotunk-e, hanem azért, hogy valaha is élvezhetem-e még a jó alvás élvezetét.
Hát nem. Próbáltam az én lefekvési időmet az övét megelőzve időzíteni, hogy én már mélyen aludjak, mielőtt ő bebújik mellém. Altatót szedtem. Meditáltam. Egyik sem volt ellenszere a horkolásnak, és a gyógyszerekkel csak azt értem el, hogy állandóan álmos voltam. Azon a napon, amikor majdnem elaludtam a volán mögött és csak hajszál híján kerültem le, hogy egy fának csapódjak, tudtam, hogy eljött az ideje a nagy beszélgetésnek.
Fáradt és kétségbeesett voltam, de ez nem magyarázat arra, miért voltam annyire nyers vele. Elmondtam neki, hogy horkol, hangosan és minden egyes éjszaka. A munkám elhanyagolom, a volán mögött állandó életveszélyben vagyok. Érzem, hogy napról napra idegesebb leszek. Mondtam neki, hogy utánanéztem a horkolás elleni eszközöknek, lehetőségeknek, és talán megpróbálhatnánk együtt megoldani ezt a problémát.
Először védekezett. „Ugyan már, annyira rossz nem lehet” – mondta.
„Felveszem, ha bizonyítékra van szükséged” – csattantam fel azonnal, azonnal láttam, hogy erre nem lesz szükség.
Beleegyezett, hogy kipróbálja a sprayket és egyéb horkolásgátló lehetőségeket. Ezek ideig-óráig csökkentették a horkolás mélységét és időtartamát, de az éjszakák többsége továbbra is maga volt a pokol.
És valami nem stimmelt: hiányzott a saját kis kuckóm. Egy szoba, ami én vagyok. Egy hely, ahol teljesen egyedül lehetek. Valami, amit a két házasságom közötti időszakban megszoktam és nagyra becsültem.
Hamarosan rájöttem, hogy nem horkolásgátló szerekről és kütyükről kell beszélnünk. hanem az igényekről, a sajátosságokról és a különböző temperamentumokról (ő extrovertált, én vagyok az introvertált). Beszélgetés arról, hogy mi a fontos számomra, és hogy a külön alvás elengedhetetlen a fizikai és mentális jólétemhez egyaránt.
Szüksége volt néhány napra, hogy feldolgozza, de végül elismerte, hogy a változás talán neki is jót tesz. Kiderült, hogy az éjszakai csitításaim és a számtalan ébresztésem, hogy forduljon az oldalára (ami segített a horkolás minimalizálásában), az ő energiaszintjét is megviselte. Ragaszkodtam hozzá, hogy maradjon a hálószobában. Azt mondtam neki, vennék egy másik ágyat, és alvásra használnám azt a kis szobát, amelyet eddig otthoni irodaként használtam.
Sok minden változott az első beszélgetések óta. Megházasodtunk, néhányszor elköltöztünk (ügyelve arra, hogy mindkettőnknek legyen egy-egy hálószobája), láttuk, ahogy a gyermekeink felnőtté válnak és elhagyják a fészket, és átvészeltük a hullámvölgyeket
Évekig titokban tartottuk az alvási szokásainkat, mert meg voltunk győződve arról, hogy a családunk és a barátaink aggasztónak vagy legalábbis furcsának találnák az ötletet. Mostanában azon kapom magam, hogy szelektíven osztom meg, mi az igazság az alvással nálunk. Lehet, hogy a külön alvás ma már gyakoribb – egy friss felmérés szerint majdnem minden negyedik házaspár külön ágyban alszik –, de még mindig csak suttogva beszélnek róla.
Azt hiszem, itt az ideje, hogy a külön alvók elhagyják szégyenérzetüket és tudassuk a párkapcsolatban élő, alváshiányos tömegekkel, hogy mit hagynak ki
Kívántam-e néha egy olyan éjszakát, amikor megfordulok, és ő mellettem van? Hát persze. Abban a homályos állapotban az ébrenlét és álom határán rájövök, hogy a külön alvás egy kompromisszum volt. Nem kaptam meg az ölelés melegét és közelségét, és gyakran hiányolom őt azokban a csendes órákban. De a külön alvás megadja nekem azt az energiát, amire szükségem van ahhoz, hogy minden mást teljes értékű partnerként éljek meg. És amikor összekapcsolódunk az egyik ágyban, akkor mindvégig ébren vagyok.
Regina
Miért ne legyints a horkolásra?
A horkolást sokan csak bosszantó tünetnek tekintik, pedig egy potenciálisan súlyos állapot, úgynevezett alvási apnoe jele is lehet.
Az alvási apnoe tünetei
- Fokozott napközbeni fáradtság érzés, álmosság
- Hangos horkolás
- Az alvás során időszakosan kialakuló légzésmegállás
- Hirtelen légszomjra való felébredés
- Száraz szájjal illetve torokfájással való ébredés
- Reggeli fejfájás
- Rossz alvás
Az obstruktív alvási apnoéra inkább jellemző a zavaró horkolás, míg a légszomjjal való ébredés gyakoribb a centrális típusú alvási apnoében.
Mikor fordulj orvoshoz?
Keresd fel orvosodat, ha magadnál vagy partnerednél az alábbi tüneteket észleled:
- Olyan hangosan horkolsz, hogy ez zavar másokat vagy téged az alvásban.
- Légszomj ébreszt fel álmodból.
- Időnként alvás közben szünetel a légzés.
- Nappal fokozott aluszékonyság jelentkezik, ami munka, tévézés, vagy vezetés közbeni elalváshoz vezethet.
Sokan nem tartják a horkolást súlyos betegség lehetséges tünetének, illetve nem is mindenki horhol, akinek alvási apnoéja van. Mindenképpen szólj azonban orvosodnak, ha hangosan horkolsz, különösen, ha a horkolást szünetek szakítják meg! Alvási apnoében háton fekve leghangosabb a horkolás, és csendesebb oldalra fordulva.
Beszélj meg orvosoddal minden olyan alvással kapcsolatos problémát, ami állandó fáradtságot, álmosságot és ingerlékenységet eredményez! A fokozott napközbeni fáradtság érzést más megbetegedések, többek között alvászavarok is kiválthatják. (Forrás: Webbeteg)
Fotó: Pexels
Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó
radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró
Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!
