32 év után a DNS-e buktatta le a fiatal lány gyilkosát
Nemrégiben jelent meg Julie Mackay nyomozó „Vadászat a gyilkos után” (To Hunt A Killer) című könyve, melyben nemcsak azt írja le, hogyan oldott meg egy „döglött aktát” és találta meg 32 év után azt a férfit, aki 1984-ben egy éjszaka megerőszakolta és brutális kegyetlenséggel megölte a 17 éves Melanie Roadot, hanem azt is, milyen különleges kapcsolatot ápolt éveken át Melanie édesanyjával, Jean Roaddal, akivel a gyilkosság után 25 évvel, 2009-ben találkozott először.
Bár évekbe telt, de végül sikerült megtalálni a lány gyilkosát, aki jelenleg is 22 éves börtönbüntetését tölti. Ebben a nyomozót az a DNS-vizsgálat is segítette, ami a gyilkosság idején még nem állt széles körben rendelkezésre. De mi is ez a DNS-vizsgálat, amiről a krimikben is állandóan hallunk, miért annyira egyedi egy ember DNS-e, mint például az ujjlenyomat, és mi mindent lehet megmondani a DNS-minta alapján.
Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!
A 17 éves Melanie Roadot 1984 júniusában egy éjszakai szórakozás után megerőszakolták és halálra késelték. Julie Mackay nyomozó őrmester a DNS-vizsgálat széles körű elterjedését követően oldotta meg az ügyet.
A nyomozó 2009-ben kereste fel Melanie édesanyját, aki akkor már 25 évnyi gyász súlyát cipelte lánya, Melanie brutális gyilkossága miatt, melynek tettesét azóta sem kapták el. Vele szemben ült Julie Mackay nyomozó őrmester, egy 41 éves, háromgyermekes, egyedülálló anya, aki 20 év odaadó rendőri munka ellenére is küzdött az előléptetésért. A nyomozó azért érkezett, hogy elmondja az édesanyának, hogy van egy fő gyanúsítottjuk Melanie meggyilkolásával kapcsolatban. Bár a 2009 októberében történt találkozás végtelenül udvarias mederben zajlott, mégis nyilvánvaló volt, hogy az édesanya nem sok reményt fűzött ahhoz, hogy a rendőrtiszt bíróság elé állítja a lánya gyilkosát, ha már oly sokan elbuktak.
Valójában azonban mindkét nő meglepetésére ez az első találkozás egy hosszú távú barátság kezdetének bizonyult, amely Jean idén, 88 éves korában bekövetkezett haláláig tartott. Barátságuk végül túlmutatott minden szakmai korláton, és mindkét nő számára hatalmas vigaszt jelentett, még jóval azután is, hogy Julie fáradságos nyomozói munkája is hozzájárult ahhoz, hogy 2016-ban elítélték Christopher Hamptont a tinédzser meggyilkolásáért.
„Mérhetetlenül sokat segített nekem, és kétségtelenül én is mérhetetlenül sokat segítettem neki – emlékszik vissza a ma 55 éves Julie. – Nagyon nehéz időkön segített át, ahogy én is őt. Nevettünk, sírtunk, és nagyon különleges kötődés alakult ki köztünk. Az emberek anya-lánya kapcsolatnak tekintették, de ez túlmutatott ezen. Ez egy nagyon mély barátság volt.”
Barátságukat gyönyörűen megörökíti Julie To Hunt A Killer, egy gyilkos vadászata című könyve, amely lenyűgöző betekintést nyújt nemcsak abba a mérhetetlenül sok nyomozói munkába, amelyet egy gyilkos rács mögé juttatása igényel, hanem abba is, hogy a gyilkosság milyen pusztító hatással van egy családra.
„Amikor azt mondtam neki, hogy meg fogom találni Melanie gyilkosát, ez ösztönös volt, nem volt mögötte semmi realitás vagy észszerűség. De ő hitt nekem. Olyan bizalom volt benne, ami korábban nem volt meg.”
Közel 40 év telt el azóta, hogy 1984 júniusában, azon a meleg nyári reggelen Jean, az akkor 49 éves tanárnő és köztisztviselő férje, Anthony arra ébredtek, hogy okos és komoly lányuk, Melanie még nem tért haza a barátaival töltött éjszakáról, amelyet egy helyi night clubban töltöttek. Az egyre elhatalmasodó pánik közepette ekkor hallották meg, hogy az utcán egy rendőrségi hangosbemondóból valaki ezt ismételgeti:
„Ismeri valaki Melanie-t?”
Jean kirohant, hogy és így tudta meg, hogy szeretett lánya holttestét egy külvárosi zsákutcában találták meg, az egyetlen azonosító tárgy egy kulcstartó volt, amelyen a lány neve szerepelt. A lány akkor már csak 1-2 percnyi sétára volt az otthonától. Melanie-t 26-szor megszúrták és megerőszakolták. A holttestét egy tejesember fedezte fel a szokásos kora reggeli körútja során.
Melanie gyilkosa után országos hajtóvadászatot indítottak, amelynek a Rhodium hadművelet fedőnevet adták. A rendőrség remélte, hogy a gyilkost gyorsan elkapják: a helyszínről vérnyomok vezettek el, és ebből, valamint a Melanie testéből vett ondóból tudták, hogy a férfi a lakosság mindössze 3 százalékával azonos a vércsoportja. Nem kevesebb, mint 94 férfi került a rendőrség látókörébe, de végül mindannyian tisztázták magukat. És ahogyan teltek az évek, Melanie meggyilkolása egyre inkább „döglött aktává” vált, ami minden nyomozó rémálma.
Egészen addig, amíg Julie Mackay 2009-ben a megoldatlan ügyekkel foglalkozó osztályra került, ahol az 1995-ben létrehozott nemzeti DNS-adatbázis jóvoltából több régi ügyben is áttörést sikerült elérni. Egy zsákutcába vezető szálat követően azonban 2015-ben végre felcsillant a remény. Egy helyi nő verekedésbe került a barátjával, és ennek kapcsán DNS-mintát vettek tőle. A rendőrség felvette vele a kapcsolatot, és kiderült, hogy az apja, Christopher Hampton festő és dekoratőr, aki a támadás idején a környéken élt. Nem volt büntetett előéletű, és elsőre nem is tűnt valószínűnek, hogy köze lenne a gyilkossághoz.
De tőle is DNS-mintát vettek, és öt héttel később, 2015 júliusában megjöttek az eredmények: Hampton DNS-e megegyezett a gyilkosság helyszínén talált vérrel. A férfit még aznap este letartóztatták.
„Amikor elment, a felesége azzal búcsúzott tőle, hogy később még látjuk egymást. Mire a férje azt válaszolta: ‘Nem, nem fogjuk’. Ezt soha nem felejtettem el”
– meséli Julie.
Hampton előbb tagadta, hogy bármi köze lenne az ügyhöz, ám később mégis bűnösnek vallotta magát. Végül 2016 májusában Hamptont a Bristoli Koronabíróságon Melanie meggyilkolásáért minimum 22 év börtönbüntetésre ítélték. Jelenleg is a rácsok mögött éli az életét. Bár felmerült, hogy nem csak Melanie halála szárad a lelkén, hiszen a környéken akkortájt több nőt is megerőszakoltak és megöltek ugyanazzal a módszerrel, ezekben az esetekben azonban nem találtak elegendő bizonyítékot a férfi ellen.
Melanie édesanyja, Jean megélte lánya gyilkosának elítélését és az esetről szóló könyv megjelenését is, mielőtt áprilisban, 88 évesen, agyvérzés következtében elhunyt.
Miért egyedi a DNS-ünk?
Az emberi örökítőanyag a DNS, azaz a dezoxiribonukleinsav. A DNS kettős szálú struktúrába rendeződik, ahol a szálak egymás köré csavarodnak, ez az úgynevezett kettős hélix. A DNS megkettőződése (replikációja) minden élőlényben lezajlik, ez az öröklődés alapját biztosító biológiai folyamat. A DNS két szálból áll, ezek a másolás során szétválnak. Az egyedfejlődés során minden ember egy DNS-szálat „kap” az édesapjától és egyet az édesanyjától, és ezek „tekerednek össze” új DNS-sé. Ennek megfelelően a genetikai anyagunk fele az édesapánktól, fele az édesanyánktól származik, és egy olyan egyedi kombinációt alkot, ami csak ránk jellemző.
A rendőrségi gyakorlatban DNS-vizsgálat céljából minden lehetséges testnedvet igyekeznek begyűjteni, legyen az nyál vér vagy ondó. Manapság már DNS-bankok működnek, melyekben minden begyűjtött minta esetében egyezéseket keresnek.
Érdekesség, hogy amikor pár évtizede divatba jött a családfakutatás, és ennek kapcsán sokan saját elhatározásukból és saját költségükre DNS-teszteket végeztettek, hogy rokoni kapcsolatokat találjanak, ezeknek a DNS-teszteknek az eredménye is elvezetett néhány bűnügy megfejtéséhez.
Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó
radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró
Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!
