Anyás-Apás · 2023.02.17 12:05 · 8 perc

72 millió forintért lettem 52 évesen anya

Hat évnyi sikertelen próbálkozás után, 52 évesen adott életet első gyermekének az az édesanya, akire az elmúlt években nem kevesebb, mint 72 millió forintnak megfelelő összeget költött különböző lombikkezelésekre. Párjával együtt szilárd elhatározásuk, hogy hasonló úton-módon még idén „összehozzák” a második babát is.

A cikk végén ajánlok egy nagyon hasznos programot, ha te is ebben a cipőben jársz – de történetesen nincs a bankszámlátokon egy lakás árának megfelelő összeg erre a célra.


Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

A Massachusetts állambeli Luise, aki májusban lesz 53 éves, karácsonykor szülte meg első gyermekét, egy kisfiút. Az idáig vezető út nem volt könnyű, hiszen hat korábbi kimerítő és nem utolsó sorban drága, ámde sikertelen lombik kezelést követően köszönthették régen várt kisfiukat, akit Stellannak neveztek el, és azt tervezik, hogy még idén megpróbálkoznak egy második babával.

Amikor azt írtam, hogy az eddig vezető út drága volt, nem túloztam, hiszen a pár eddig 200 ezer dollárt költött arra, hogy gyermekvállalási álmaikat megvalósítsa, ami itthoni pénzre átszámítva több mint 72 millió forintnak felel meg.

Luise és férje, Dean 2007-ben találkoztak, amikor a nő már 37 éves volt, de csak 9 évvel később szánták rá magukat, hogy belevágjanak a termékenységi kezelésbe. Ám ekkorra Louise 46 éves is elmúlt, ezzel pedig túllépte azt a korhatárt, ameddig a meddőségi klinikák többsége biztosítja a kezeléseket.

„Dajkaként teljesnek éreztem az életemet, segítettem mások gyermekeinek felnevelésében, és egyszerűen azt hittem, hogy egyszer majd találkozom az igazival, és egy nap nekem is lesz egy sajátom.”

De amikor találtak végre egy meddőségi szakembert, aki vállalta volna a kezelést, még mindig további nehézségekkel kellett szembenézniük, hiszen Luise életkora miatt a biztosítója már csak a tényleges költségek töredékét volt hajlandó fedezni.

A pár 2012-ben vett egy házat, és bár mindent megpróbáltak, hogy Luise természetes úton teherbe essen, ma már bevallja, hogy hatalmas naivság volt a részéről, hogy cseppet sem aggódott a termékenységének csökkenése miatt, holott már jóval elmúlt negyven.

„Amikor 42 éves voltam, az orvosom megkérdezte, hogy szeretnék-e beszélni egy lombikspecialistával. Mivel azonban nagyon hittem abban, hogy a terhességem természetes úton is meg tud foganni, soha nem jutott eszembe, hogy lefagyasszam a petesejtjeimet, ezért nemet mondtam az orvosnak. Mindenesetre jó volt a kérdése arra, hogy ráébresszen, hogy nincs időm tovább várni arra, hogy a természet majd úgyis teszi a dolgát, ezért bejelentkeztem az első konzultációra egy meddőségi klinikára.”

Erre 2016 januárjában került sor, ahol az elvégzett vizsgálatok alapján az orvosok donor petesejt alkalmazására tettek javaslatot.

„Nagyon csalódott voltam, de az orvos azt mondta, hogy donor petesejtekkel nagyobb sikerrel járhatok, mert már túl öreg voltam ahhoz, hogy saját sejtekkel próbálkozzam. Nem hallgattam rá, és úgy döntöttem, hogy mégis megpróbálom.”

Az első lombikkezelésre 2017-ben került sor, aztán még kettőre, majd egy másik klinikán újabb háromra – sikertelenül. A kudarcokat látva a pár 2019-re végül beleegyezett, hogy donor petesejtet keressenek nekik.

2022 májusában megtörtént a beültetés, és 8 nappal később végre megjelent a második csík is arra terhességi teszten. Izgatottan, de óvatosan úgy döntöttek, hogy csak a közvetlen barátoknak és a családnak mondják el az örömhírt. Luise életkora ellenére a várandóssága könnyű és problémamentes volt.

Kisfiuk 35 hétre, egészségesen született karácsony első napján, császármetszéssel. A pár azt reméli, hogy még az idei év vége előtt megpróbálkozhatnak egy második babával is, de gondolnak a hasonló helyzetben lévő más párokra is:

„Még az év vége előtt szeretnék egy újabb átültetést. Amint teljes lesz a családunk, a megmaradt petesejteket felajánljuk más gyermektelen pároknak.”

Arra buzdítja hasonló helyzetben lévő és hasonló életkorú sorstársait, hogy soha ne adják fel.

Útvesztők helyett válassz inkább iránytűt!

Az Intima női egészségportál Útvesztők helyett – Termékenységi programjának elindítását leginkább az a felismerés vezette, hogy a termékenységi zavarok kivizsgálása és kezelése során kritikus jelentősége van az időfaktornak, ezért nincs idő a késlekedésre, felesleges körök és tévutak bejárására, hosszas tétlenkedésre és kivárásra. A program minden fontos aspektusát felöleli a kérdésnek, szinte kézen fogva vezetve a gyermekre vágyó párokat, sőt az egyedülálló nőket, hogy a rendelkezésre álló időt a lehető leggazdaságosabban kihasználva mielőbb eljussanak egészséges baba születéséig.

Mit nyújt az Útvesztők helyett – Termékenységi program?

· Merre induljak?

· Ki tudna nekem segíteni?

· Jó helyen vagyok, vagyunk?

· Erre a szakemberre van most szükségem, szükségünk?

· Mi fog velem, velünk történni?

· Vajon mindenre rákérdeztem? Nem megyek el valami fontos információ mellett?

· Kellenek vitaminok, étrend-kiegészítők? Mit szedjek? Mivel nem ártok esetleg…?

– sorolja az egészségportál azokat a kérdéseket, melyek az érintettekben is felmerülnek nap mint nap, és Útvesztők helyett című termékenységi programjában igyekszik is sorra mindegyikre szakmailag hiteles és megbízható válaszokat kínálni. Mindezt szakértőkkel készült videók, online beszélgetés és átfogó tudásanyag segítségével, melyek minden kérdésre választ adnak a termékenységi zavarok kivizsgálásával és kezelésével kapcsolatban, ezen túlmenően nagy hangsúlyt kap az érintettek lelki támogatása is.

Miért van erre szükség?

Ma már számtalan bizonyított hatású módszer („lombikkezelés”) áll a meddő párok rendelkezésére annak érdekében, hogy ők is megismerhessék a szülővé válás csodálatos érzését. Elég csak felkeresni a megfelelő intézmény, és már félig meg is oldódott a probléma – gondolhatná bárki, aki egyáltalán nem vagy csak felületesen ásta bele magát a termékenységi zavarok, a meddőség kezelésének kérdéskörébe. Magyarországon nehezíti és nem utolsósorban lassítja! – a tájékozódást a meddőségi kezelések szabályozásának a bevezetőben említett módosítása is.

„A törvényi háttér módosítása nyomán nagyon sokan fordulnak hozzánk azzal a kérdéssel, hogy hová fordulhatnak, milyen lehetőségeik vannak az állami vagy akár a privát ellátás ellátás keretében”

– mondja Matics Kata, az Intima.hu női egészségportál alapítója, aki azt is hangsúlyozza, hogy a termékenységi zavarral küzdő párok mellett kiemelt figyelmet fordítanak az egyedülállóként gyermeket vállalni szándékozó nőkre is.

Az Útvesztők helyett – Termékenységi programról itt olvashatók részletesebb információk, a programra regisztrálni pedig itt lehet.

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

Ezek is érdekelhetnek:

Meddőség: gazdálkodj okosan… az idővel!

Mikor jön már a baba? – iránytű a meddőségi kezelések útvesztőjében

Meddőség: amikor a megoldás gyors és egyszerű – de tudod-e, hol találod?

Ez ma a 4 legfontosabb tudnivaló a meddőségi kezelésekről

Meddőségi kezelések: az út, aminek talán a lelki része a legnehezebb

Jennifer Aniston: Miért nem hagynak békén azzal, mikor jön a baba?

Tizenegy vetélés után tíz gyerekem van – és itt nem állunk meg

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!



Hozzászólás írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük