Anyás-Apás · 2021.07.22 16:14 · 5 perc

A gyerek akkor gyerek, ha tévét néz és nassol?

Ha a gyerekek és kamaszok testmozgását hozzuk szóba, biztosak lehetünk benne, hogy minden tíz szülő közül legalább heten-nyolcan azt válaszolják, hogy nem elégedettek azzal, amennyit a gyerekeik mozognak. Túl kényelmesek, inkább a fotelban ülve a telefonjukat nyomkodják, filmeket néznek vagy csak bámulnak ki a fejükből (bár hadd jegyezzem meg, hogy néha arra is szükség van). Közben tömik a fejükbe az egészségtelen szemétkaját. A következményről, a már gyermekkorban is hatalmas problémát jelentő elhízásról nem is beszélve.

Egy apa úgy gondolta, hogy kezébe veszi a dolgokat. Igen ám, de a feleségének ez nagyon nem tetszett. Te hogyan oldanád meg?

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

Egy apa a neten kért tanácsot azzal kapcsolatban, hogy kinek van igaza: neki, aki 12 éves lányukat rendszeresen közös futásra viszi magával, vagy a feleségének, aki szerint amit csinál, az nem más, mint fat-shaming (azaz a gyerek megszégyenítése a kövérség miatt), rá akarja erőlteti a saját életmódját a kislányra, és különben is a gyereket hagyni kell „gyereknek lenni”.

„Van egy 12 éves gyermekem, egy csodálatos kislány. Nem én vagyok a vér apja, ő a párom kislánya, akit az esküvőnk napján fogadtam hivatalosan is örökbe. Most már mindannyian úgy tekintjük, hogy ő az én kislányom, akinek én vagyok az apukája.”

Az apa aztán elmeséli, hogy bár a kislány szeret mozogni, a járvány idején inkább a négy fal közé szorult, és a kerékpározásokat és sétákat felváltotta a tévénézés és nassolás, ami nemsokára meg is látszott a súlyán.

„Azt vettem észre, hogy egész nap filmeket néz, videójátékokat játszik vagy semmittevéssel tölti az idejét. Nem sok idő kellett ahhoz, hogy ez a testsúlyán is megmutatkozzon. Aggasztott a dolog, ezért elhatároztam, hogy kézbe veszem a dolgokat. Először apa-lánya sétákat szerveztem, hogy mozogjunk egy kicsit. Nem sokat, naponta 30 percet, ezalatt megbeszéltük, mi történt aznap, mi újság, hogy mennek a dolgaink, miket szeretnénk csinálni, ilyesmik. A sétából fokozatosan gyaloglásba, majd futásba váltottam. Először nehezére esett felvenni a tempót, de ma már könnyedén lépést tart velem. Nagyon élvezem ezeket az alkalmakat, mert naponta mozgunk, miközben közös időt töltünk egymással.”

A probléma akkor kezdődött, amikor kiderült, hogy a felesége, a kislány édesanyja nem nézi jó szemmel ezeket a közös programokat.

„Azzal vádolt, hogy egyszerű fat-shaming, amit csinálok, megszégyenítem a kislányunkat a kövérsége miatt. Azt mondta, hogy kényszerítem arra, hogy velem fusson, pedig ő még csak egy gyerek, nekem pedig hagynom kéne, hogy gyerek legyen. A feleségem fogalmai szerint a gyerekek tévét néznek és nassolnak. Arra biztatta a kislányunkat, hogy nem muszáj velem jönnie, ha nem akar, ehelyett nézzen inkább tévét és „legyen egyszerűen gyerek” – és ehhez kilószámra hordja haza neki a kedvenc nasijait. Figyelmeztetett, hogy nem kellene az életmódomat ráerőszakolni a gyerekre, mert csak megzavarom vele az életét.”

Az apát a felesége határozott ellenállása elbizonytalanította, hiszen ő úgy látja, hogy a kislány élvezi a közös sportolást, de most nem tudja eldönteni, hogy nem tesz-e rosszat neki. Erről kérte ki a többi szülő véleményét.

Valaki ezt írta:

„Hogy van az, hogy a feleség azzal vádol, hogy a saját életmódodat ráerőlteted a gyerekre, de ő meg nem erőlteti rá a sajátját azzal, hogy szemétkajákat vesz neki és a tévé előtt tespedésre biztatja??? Amit csinálsz, az nem fat-shaming. Szerveztél egy közös aktív programot, amit – feltéve, ha nem hallgattál el semmi fontos momentumot – szemmel láthatóan a kislány is élvez. Az aktív, egészséges életmód a legjobb dolog, amit „ráerőszakolhatsz” gyermekedre.”

Mások szerint egy naponta félórás laza edzés nem olyan dolog, ami végzetesen túlterhelne egy gyereket. De valószínűleg az a kommentelő mondta ki a kulcsszót, aki szerint a feleség egyszerűen féltékeny a saját lányára: