A gyerekek előtt cserélek betétet, baj?
Anyu, ez fáj? – nézett rám aggódva a 4 éves fiam, miközben az egészségügyi betétemre bámult. Ez volt az első alkalom, hogy észrevette ezt a betétet, eztán a kérdések sűrűn és gyorsan záporoztak. Hiszen addig a pillanatig az ő világában a vér egyenlő volt a fájdalommal. Láthatólag megkönnyebbült, miután elmagyaráztam neki, hogy ez a fajta vérzés normális, és csak azt mutatja, hogy nincs baba a pocakomban.
A fiam ma már 9 éves, és nem aggódik. Most, hogy kilenc éves, a fiam már nem aggódik. Ő és a lányom talán meglátják, amikor betétet cserélek, ha éppen véletlenül a fürdőszobában vannak, de nincs sokk vagy szégyenérzet.
Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!
Ez azonban nem volt mindig ennyire természetes. Évekig nem beszéltem a menstruációról a férjem és a gyerekeim előtt. Minden „bizonyítékot” (egészségügyi betéteket, tampont vagy vérfoltos bugyit) gyorsan eltüntettem előlük. Diszkréten cseréltem az ágyneműt, és olyan eufemizmusokkal fűszereztem a nyelvezetemet, mint „azok a bizonyos napok” vagy „pirosbetűs napok”, tompítva a „finnyás” valóságot.
Emlékszem, hogy nyaraláskor a frissen vásárolt tampont rejtegettem, dugdostam, mert nem akartam, hogy a többiek lássák, hogy éppen menstruálok. A menstruációról beszélni, különösen a mindennapi valóságról, szégyenletesnek tűnt. A matracba ivódó vérzés, a zuhanyozó padlójára csöpögő pirosas víz vagy hogy mit kezdjek a használt betéttel olyan helyen, ahol nincs erre szolgáló szemetes, olyan undorító kis problémának tűnt, amit meg kellene tartanom magamnak.
Egy nap, amikor egy szupermarket vécéjében éppen „titkos” tamponcserét hajtottam végre úgy, hogy a két kisebb gyerekem is velem volt a fülkében, hirtelen belém hasított: de voltaképpen miért is próbálom ezt ennyire rejtegetni? Ez volt a fordulópont, és attól a naptól kezdve nagyon nyíltan beszéltem a menstruációmról, arról, mi is ez és hogyan boldogulok vele.
Miért nem beszélünk többet saját kis közösségeinkben a menstruációról a való életben? A párunkkal, gyermekeink apjával, gyerekeinkkel és kollégáinkkal, akár egy kávé mellett, az irodában, ahelyett, hogy erről legfeljebb a nők és lányok suttognának egymás között?
A menstruáció a teljes lakosság jelentős részét – bizonyos életkorokban körülbelül a felét – érinti. Ha ezeket a tapasztalatokat a nyilvánosság elé tárnánk, az bizonyára javítaná a megértést és az empátiát, és csökkentené a szégyent, amely oly sokáig övezte ezt az „átkot”. Nem akkor kellene bemutatni a menstruáció véres, ugyanakkor meglehetősen hétköznapi és természetes voltát, amikor a gyerekek még kicsik? Ha látjuk a zuhanyzóban száradni a menstruációs nadrágot, a tampon vagy egészségügyi betét cseréjét, akkor talán megszűnik a titkolózás és a kellemetlen érzés, és ez remélhetőleg nyíltabb beszélgetésekhez és alaposabb ismeretekhez vezet.
És ez fontos. Van például egy barátnőm, akinek minden hónapban nagyon erős a vérzése. De sokáig fogalma sem volt arról, mekkora vérveszteség számít soknak vagy kevésnek, hiszen erről senkivel nem beszélt, és nem is volt összehasonlítási alapja. De miután sikerült megnyílnia a párja felé, és szóba merte hozni a témát az ismerősei között is, rögtön felismerte, hogy a vérzése nem számít átlagosnak, ezért időpontot kért az orvosától.
Na, ezért vagyok olyan nyílt és őszinte a saját ciklusommal kapcsolatban. Azt akarom, hogy a gyerekeim merjenek kérdezni és beszélgetni a női testről és a reprodukció folyamatáról. Mára már meggyőződésemmé vált, hogy nekünk, nőknek is szerepünk van abban, hogy megváltoztassuk a menstruációról szóló közbeszédet. Magabiztosabban, szélesebb körben kell beszélnünk a havi ciklusunkról: arról, hogy mi történik és milyen érzés. Ez pedig otthon kezdődik, amikor a családdal ugyanúgy beszélgetünk a menstruációról, mint bármely más „normális” témáról. Többé nem szabad a menstruációt „másként” kezelni: valami titkos, kínos vagy undorító dologként, amit el kell rejteni vagy sztaniolba kell csomagolni, akárcsak azokat a reklámokat, amelyek évekig kék folyadékkal próbálták elfogadhatóbbá tenni a menstruációt.
És ezért használok egészségügyi termékeket a gyermekeim előtt. Elhatároztam, hogy bátrabban fogok beszélni a férjemmel, a férfi barátaimmal és a családommal a menstruációról. Mert a menstruációról többet kell beszélni a sportban, az iskolában, a tévében és a sajtóban. Az elmúlt években tettünk némi előrelépést, de ez nem elég.
Amikor a lányomnak is megjön a menstruációja, remélem, ő is szembeszáll a női testet övező megbélyegzéssel és szexizmussal. Megtanítom majd neki, hogy megértse és elfogadja saját menstruációs ciklusát, hogy véglegesen megszabadulhassunk a menstruációt övező szégyenérzettől.
Fotó: Freepik
