Anyás-Apás · 2018.05.29 13:57 · 9 perc

A halál az anyatejből érkezik

Az élet néha nagyon furcsa dolgokat produkál. A hírek szerint az okozta egy indiai kisgyerek halálát, hogy édesanyját megmarta egy kobra, a kígyóméreg átkerült az anyatejbe, így végül hiába került az anya és a kislány is kórházba, egyikük életét sem tudták már megmenteni. Aki régebben olvasgat itt, az tudja, hogy semmilyen hírt nem hozok úgy, hogy a szörnyülködésen túl valami hasznos információval is nem szolgálnék.

Az eset kapcsán összeszedtem, mi kerülhet át az anyatejbe, mire kell ügyelnie annak, aki szoptat.


Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

A rendőrségi beszámoló szerint az indiai Uttar Pradesh tartományban élő 35 éves nő éppen aludt, amikor a lakóházba bekúszó kobra megmarta, az asszony azonban nem ébredt fel az incidensre. Felébredve megszoptatta 3 éves kislányát, majd mivel mindketten rosszul érezték magukat, a hozzátartozók kórházba siettek velük. A törvényszéki orvos jelentése szerint az anya halálát az indiai kobra nevű mérges kígyó marása okozta, a kislányét pedig az, hogy a kígyóméreg az anyatejjel kiválasztódott és a szoptatás során átkerült a gyermek szervezetébe is. A család később egy másik szobában rábukkant a kígyóra, annak azonban sikerült elmenekülnie. Bár a végkifejlet szempontjából ennek túl nagy jelentősége már úgysincs.

Az eset kapcsán meg kell jegyezni, hogy Indiában körülbelül 300 kígyófaj él, melyek közül 60 különösen veszélyes, köztük az indiai kobra is. Azt is kevesen tudják, hogy a világszerte évente körülbelül 100 ezer ember hal meg kígyómarás következtében, ebből 46 ezren Indiában. Ettől függetlenül vagy éppen ezért Indiában virágzó biznisz az utcai kígyóbűvölés.

Lássuk be, hogy nálunk elég kicsi annak esélye, hogy egy baba az anyatejbe jutott kígyóméreg miatt haljon meg. Van viszont egy csomó dolog, ami átjuthat az anyatejbe, ezért ügyelnie kell annak, aki szoptat.

Élelmiszerek

A legismertebb az a tilalom, mely szerint a szoptató anyák lehetőleg ne fogyasszanak káposztaféléket és fokhagymát, mert ezek felpuffasztják a babát, fájni fog a hasa, nyűgössé és síróssá válik. Rögtön le kell azonban szögezni, hogy minden baba más és más, nagy egyéni különbségek lehetnek közöttük, ami az egyiknek hasfájást okoz, az a másik nem és viszont. Így mindig egyénileg kell kitapasztalni, melyek a „problémás” ételek a baba számára. Gyakori tiltólistás élelmiszerek a tejtermékek vagy a zabfélék, azt viszont kevesebben tudják, hogy a mesterséges édesítőszerekkel is érdemes csínján bánni annak, aki szoptat.

Külön bekezdést érdemel a földimogyoró, melyet az egyik legerősebb ételallergénnek tartanak a világon, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a földimogyoró-allergia gyakoriságát tekintve messze vezet az ételallergiák között. Vannak arra vonatkozó kutatások, hogy a szoptatás alatt fogyasztott és onnan az anyatejbe átjutó földimogyoró-allergének érzékenyítik a babát, akinél később nagyobb a földimogyoró-allergia kialakulásának az esélye. Bár az erre vonatkozó adatok még nem teljesen egyértelműek, elővigyázatosságból ajánlatos kerülni a földimogyorót, elvégre nem nélkülözhetetlen az élethez úgy, mint a víz vagy a levegő.

Élvezeti szerek: nikotin, koffein és alkohol

Kezdjük a dohányzással, mert talán ennek összefüggése a legkevésbé kézenfekvő a szoptatással. Pedig kimutatták, hogy egy milliliter tejbe akár 240 nanogrammnyi nikotin is átjuthat, így akár azt is mondhatjuk, hogy a gyerek is dohányzik, csak éppen nem füstöl. A nikotin hatására ugyanúgy hasfájósabbá válhat a baba, mint mondjuk azt követően, hogy az anya elfogyaszt egy jó adag töltött káposztát, ezen túlmenően a légzési problémák is gyakoribbak, ha az anya nemcsak szoptat, hanem dohányzik is. A tanács nyilván nem meglepő: tessék szépen leszokni a dohányzásról.

A következő, amiről beszélni szeretnék, a koffein, mely a kávén és a kólaféléken kívül a teában és bizonyos gyógyszerekben is megtalálható. Ha átjut az anyatejbe, a baba síróssá, ingerlékennyé válik, és nem tud elaludni. Fontos tudni, hogy a csecsemő szervezetében a koffein lassabban bomlik le, mint a felnőttekében, ezért is érdemes betartani azt a szabályt, hogy aki szoptat, ne fogyasszon többet napi egy csésze feketekávénál, de a napi kávéadag semmi esetre se legyen több három csészénél.

Az alkohol tekintetében eléggé meggyőző bizonyítékokkal rendelkezünk az anyatejjel a baba szervezetébe átjutó alkohol romboló hatásáról. Ennek következtében a baba mozgásfejlődése lelassul, alvásproblémák lépnek fel nála, kevesebbet eszik, és nagyobb az esély arra, hogy vércukorszintje veszélyes mértékben csökken, amit hipoglikémiának nevezünk. Egy amerikai kórház orvosa szerint a hozzájuk szülésre érkező várandósok csaknem fele elismeri, hogy terhessége alatt is végig dohányzott – és ez nincs másként a szoptatás alatt sem.

Kábítószerek: marihuána, kokain, amfetaminok és társai

A szakemberek körében is vita van arról, hogy a drogos anya szoptathatja-e gyermekét. Az Analitikai és Bioanalitikai Kémia című lap arról ír, hogy drogos anyák tejében a szerszint meghatározása lapján a szakértők általánosságban azt javasolják, hogy a szoptatás alatt a nők teljes mértékben tartózkodjanak bármilyen drog fogyasztásától, mivel ezek a szerek közvetlenül bejutnak a baba szervezetébe, és ugyanezt javasolják egyébként a terhesség alatt is, hiszen a drog a placentán keresztül a magzatba is bejut.

A marihuána az anyatejbe jutott mennyiségen túl a marihuánás dohány füstjén keresztül és mérgezi a csecsemőt, levertséget, gyengeséget, táplálási nehézségeket okozva. Arra pedig nem sok adat van, hogy a marihuána hosszabb távon milyen hatást gyakorol a gyermek fejlődésére.

A kokainra vonatkozóan is csak a teljes absztinencia javasolható. Az első kokainmérgezéses esetet egy mindössze 2 hetes fiú újszülöttnél írták le, akit ingerlékenység, remegés, tág pupillák, szapora szívműködés és magas vérnyomás miatt vizsgáltak, mígnem kiderült, hogy az összes tünetet az anya által elfogyasztott és az anyatejjel az újszülött szervezetébe átjutott kokain okozta.

Amfetaminok szedése mellett ugyancsak nem javasolt szoptatni, izgatottságot, sírás és álmatlanságot okoz a babánál.

A legveszélyesebbnek tartott heroin esetében még nagyobb a veszély, hiszen már az anyatejjel bejutott drog függőséget okozhat az újszülöttnél. Azt javasolják, hogy ha az anya nem tud mit kezdeni kínzó elvonási tüneteivel, akkor legalább 1-2 napot várjon a szerhasználat után, mielőtt újra szoptatna. (Szerintem meg egyáltalán ne szoptasson, szép, szép, hogy a szoptatás csodaszer – erről is írok hamarosan −, de ez esetben a baba a tápszerrel egészen biztosan jobban jár. De ez csak az én véleményem.)

A kábító fájdalomcsillapítók – a morfin, meperidin és kodein – ugyancsak kiválasztódnak az anyatejbe.

És ezzel el is érkeztük a gyógyszerek kérdéséhez.

Gyógyszerek

Hogy melyik gyógyszer biztonságos terhesség és szoptatás alatt, az mindig kényes kérdés. Ha a gyógyszerek alkalmazási előiratára hagyatkozunk, akkor egy várandós vagy szoptató anya az égvilágon semmilyen gyógyszert nem vehetne be banális fejfájására sem, nem is beszélve a komolyabb betegségekről. A helyzet azonban az, hogy a gyógyszergyárak legtöbbször nem tesztelik várandósok és szoptató anyák eseteiben termékeiket, ezért aztán – a jogi cirkuszokat és kártérítési pereket elkerülendő – inkább minden gyógyszerükre ráírják, hogy azt terhességben és szoptatás alatt egyáltalán nem vagy csak nagyon korlátozottan szabad alkalmazni. Az, hogy egy gyógyszer szedhető-e, mindig orvos feladata eldönteni, és fontos azt is tudni, hogy ebből a szempontból nemcsak a vényköteles gyógyszerek, hanem a recept nélkül kapható szerek és a gyógynövény-készítmények is mérlegelést érdemelnek. Annak eldöntésekor, hogy egy szer szedhető-e terhesség és szoptatás alatt, a gyógyszer szedéséből eredő kockázatokat kell szembeállítani azzal, milyen veszélyeket rejt a gyógyszeres kezelés felfüggesztése. De erről ne te döntsd, bízd az orvosra!

A gyógyszerek engedélyezéseket végző hatóságok minden országban listákat készítenek a terhességben és szoptatás alatt engedélyezett és tiltott szerekről.

#szoptatás #anyatej #mi_megy_át_az_anyatejbe

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!



Hozzászólás írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük