Anyás-Apás · 2018.07.02 17:21 · 5 perc

A játszóterek nem ismert, de meglepően gyakori veszélye

Egy amerikai anya nemrégiben egy Facebook-posztban hívta fel a figyelmet a csúszdázás egy olyan veszélyére, amire valószínűleg senki nem gondol. Az anya a saját – illetve saját gyereke – balesetéből tanult és azóta minden áldott évben megosztja a posztot, hogy mások óvatosabbak legyenek, mint ők voltak.

A poszt azóta nagyon sok lájkot kapott és rengetegen megosztották.


Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

A veszély azokat a gyerekeket fenyegeti, akik még nem elég nagyok vagy nem elég bátrak ahhoz, hogy egyedül is lecsússzanak a játszótéri csúszdákon. Ilyenkor a legtöbb szülő azt teszi, hogy ölébe ülteti a gyereket és ölében a gyerekkel együtt csúsznak le.

Ezt tette Heather Clare is, amikor most 4 éves kislánya még csak 12 hónapos volt. A csúszás azonban a sürgősségi osztályon végződött, és hogy pontosan mi történt, azt hűen megörökítette az a fotó, melyet az apa készített a csúszdáról lecsúszó baba-mama párosról. A kislány picit félrebillent csúszás közben, emiatt az egyik lába beszorult az anya és a csúszda pereme közé és sajnos el is tört.

📷Azóta Clare évente kiposztolja a fotót a közösségi oldalára, hogy felhívja a figyelmet a veszélyre. Legutóbb ezt írta a fénykép alá: „Azt akarom, hogy a szülők tisztában legyenek azzal, hogy nem biztonságos, ha a gyerekkel az ölünkben csúszunk le a csúszdán. Azt hiszik, hogy így biztonságosabb, mint egyedül engedni a kicsit lecsúszni, pedig valójában kockázatosabb.” Azt is elmesélte, hogy a baleset után a sürgősségi osztály orvosától megtudta, hogy nagyon gyakori, hogy az egészen kicsi gyerekek lába ilyen módon sérül. Az Amerikai Gyermekgyógyász Akadémia 2017-es vizsgálata szerint nagyobb a kisgyerekeket fenyegető sérülésveszély akkor, ha szüleik ölében csúszkálnak a játszótéri csúszdán. Azt találták, hogy a gyerekek lába menet közben gyakran odaszorul a csúszda széléhez, és ahogy a felnőtt tovább csúszik lefelé, a kicsi lába eltörik. Ez a típusú sérülés a 12 és 23 hónapos korú gyerekek között a legtipikusabb.

„Sok szülő úgy csúszkál a játszótéren ölében a gyerekével, hogy egy pillanatra sem ötlik fel a fejében ez a veszély – magyarázza a már említett vizsgálat vezetője, Charles Jennissen, gyermeksürgősségi orvos. – A praxisomban előfordult hasonló esetek többségben a szülőknek fogalmuk sem volt róla, hogy a gyerekük ilyen könnyen megsérülhet. Gyakran hallom tőlük ilyenkor, hogy ha tudták volna, dehogy csináltak volna ilyesmit.”

A közösségi oldalakra rendszeresen posztoló Crissy Teigen amerikai modell is azon anyák közé tartozik, akikről a sürgősségi osztály orvosa beszélt. Egészen addig sejtelme sem volt róla, milyen veszélyes gyakorlatot folytat az ölbe ültetett gyerekkel való csúszdázással, amíg az internetre feltöltött egyik fotója (ezt láthatod a poszt elején) miatt rengeteg kritika érte a kommentelők részéről. Neki is segíteni akar Clare a játszótéren készült régi fotó évről-évre történő ismételt megosztásával.

„Amit igazán szeretnék, az az lenne, ha táblák hívnák fel a figyelmet a játszótereken a közös csúszdázás veszélyeire. Olyan táblákkal már találkoztam, melyek azt tüntették fel, hogy az adott játék milyen életkorú gyerekek számára javasolt. Én viszont olyan specifikus figyelmeztetéseket szeretnék látni, melyek tiltják a felnőttek és a gyerekek közös csúszdahasználatát” – mondja az anya, aki egyszer már „megégette magát” a játszótéri csúszdán. Azt mondja, hogy most 10 hónapos kislányát úgy csúszdáztatja, hogy olyan magasra teszi fel a csúszdára, ahol még éppen eléri és a csúszda mellett állva, kézzel segíti őt a biztonságos földet érésben.

Forrás: American Academy of Pediatrics

#gyermekbaleset #játszótér

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!



Hozzászólás írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük