A kislány, aki elveszítette a lábát, mégis táncolt a Diótörőben
Nincs karácsony Diótörő nélkül, ezt mindenki tudja. De még a szokásosnál is fontosabb volt a klasszikus karácsonyi mesebalett egy 7 éves kislánynak, aki egy balesetben elveszítette a lábát. pár hónappal később azonban ismét csatlakozhatott ikertestvéréhez a balettszínpadon.
A kitartás, az élni akarás és a szorgalom története. És történet arra, hogy soha, de soha nem szabad feladni.
Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!
Egy 7 éves kislány, akinek egy súlyos balesetet követően az orvosoknak vissza kellett varrniuk a lábát, nemrég táncolhatott ikertestvérével együtt a Diótörőben. Aubrey Scaletta 35 napos kórházi tartózkodás, hat műtét és több hónapos fizikoterápia után táncolt egy szerepet a klasszikus karácsonyi balett előadásában. A második osztályos Aubrey kerekesszékben gyakorolt a balettre, de az előadás estéjén már járókeret segítségével tudott színpadra lépni a többi balettnövendékkel.
„Ez a harmadik év, amikor ő és az ikertestvére táncolnak a Diótörőben, ezért azt hiszem, nem volt kérdéses számára, hogy ez idén sem lesz másként”
– mondta édesanyja egy tévéműsorban. Aubrey édesapja, Daniel Scaletta elárulta, hogy csodálattal figyelte, ahogy két kislánya együtt táncol a színpadon.
„Azt hiszem, ez nagy önbizalmat adott neki. Imádja, és nagyon hálásak vagyunk, hogy újra ott lehetett, hogy táncolhatott, és azt csinálhatta, amit szeret.”
Éppen nyolc hónappal ezelőtt, májusban történt, hogy az édesapja éppen hazafelé tartott a kislányával, amikor balesetet szenvedtek, és Aubrey kirepült az autóból.
„Hangos csattanás hallatszott, és az egész autó megremegett, Aubrey pedig azt kiáltotta: ‘Vérzek!’ Megfordultam, megnéztem, és láttam, hogy nagyon súlyosan megsérült.”
Daniel Scaletta tudta, hogy csak három mérföldre van a helyi kórháztól, ezért egyenesen oda hajtott, ahol az orvosok közölték vele, hogy Aubrey-t helikopterrel egy nagyobb kórházba kell szállítaniuk. Ez a nagyobb kórház egy gyermektraumatológiai központ volt, ahol arra készültek, hogy visszavarrják a leszakadt végtagot. A kórház szerint míg egy ilyen összetett műtét általában több napos előkészületet igényel, az orvosi csapatnak 15 perc alatt kellett mindent koordinálnia.
„Gyorsan kellett operálnunk, hogy helyreállítsuk a véráramlást és visszavarrjuk a kislány lábát. Ha csak egy kicsit is késlekedünk, biztosan amputáció lett volna a vége”
– emlékezik Dr. Peter Apel, a műtétet vezető ortopédsebész.
Bár az első műtét a lábak visszavarrására sikeres volt, a szülők és az orvosok egészen októberig nem lehettek biztosak abban, hogy ez a siker tartós lesz-e.
„Az első műtét után sok kérdés merült fel azzal kapcsolatban, hogy a jobb lába életképes lesz-e, mivel a végtag erei súlyosan sérültek. Aztán ahogy haladtunk előre, úgy küzdöttük le sorban az akadályokat. Nem mondanám, hogy valaha is biztosak voltunk benne, hogy egyszer majd túl leszünk a nehezén.”
Hat műtét, köztük több bőrátültetés után Aubrey októberben kezdte meg a fizikoterápiát, és a májusi baleset óta először tudta terhelni sérült lábát.
„Az egész nyár egy nagyon nagy kérdőjel volt, mert nagyon lassan haladt, nagyon lassan gyógyult. Ha szeptemberben megkérdezték volna tőlem, hogy tartunk-e ott valaha, ahol ma, el sem tudtam volna képzelni. Az elmúlt néhány hónapban elképesztően felgyorsult a gyógyulás tempója.”
Aubrey a hónapokig tartó felépülése alatt kerekesszékkel közlekedett, többek között az iskolában is, ahová ősszel tért vissza.
„Kicsit aggódott, hogy amikor visszamegy az iskolába, mit szólnak majd hozzá. De a kislányunk mindent olyan méltósággal kezelt, hogy a társai elfogadták őt így is, és ezt csodálatos volt látni.”
Aubrey-t ikertestvére, Grayson is támogatta, aki abbahagyta a táncot arra az időre, amíg Aubrey nem táncolhatott. Amikor Aubrey visszatért a tánchoz, Grayson, akit a szülei Aubrey „védelmezőjeként” jellemeznek, szintén újra táncolni kezdett, és a Diótörőben is fellépett.
„Ikrek lévén az volt az első alkalom, amit külön töltöttek, amikor Aubrey kórházban volt. Újra együtt táncolni látni őket, egyszerűen hihetetlen volt.”
A szülők hálásak az orvosoknak és az egészségügyi személyzetnek, akik segítettek nekik, hogy a karácsonyt otthon tölthették együtt.
„Nehéz azt mondani, hogy vehetünk egy nagy levegőt, fellélegezhetünk, és egy kicsit megnyugodhatunk, mert állandóan aggódunk, de csodálatos, hogy eljutottunk arra a pontra, hogy a karácsonyra tudtunk koncentrálni és élvezni az együtt töltött időt. Sok mindennek kellett szerencsésen összejönnie ahhoz, hogy most ott tarthassunk, ahol tartunk.”
Zsu
