A kütyük elkobzása nem más, mint gyermekbántalmazás
Az elektronikai kütyük állandó nyomkodásáról, a virtuális világtól függésről hagyományosan azt tartják, hogy ártalmas a gyerekek fejlődésére. Most egy szociológus vadonatúj elmélettel állt elő, mely szerint az állandó nethasználat többet használ, mint amennyit árt – és ezt könyvben is megírta.
Egyenesen odáig megy, hogy gyermekbántalmazó, a családját elhanyagoló szülő az, aki eltiltja a nettől a gyereket.
Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!
Abban nem sok vita van a szülők között, hogy nem egészséges, ha a gyerek állandóan az okostelefonján, a tabletjén vagy a laptopján lóg – más kérdés, hogy szinte nincs két olyan szülő, aki az „állandóan” határait ugyanott húzná meg. Az sem vitás persze, hogy a virtuális világ okos használatának bőven vannak előnyei is, de az eddigi szemlélet szerint ezek vannak kisebbségben a hátrányokkal és a veszélyekkel szemben.
Ezt a nézetet kérdőjelezi most meg alapjaiban egy Ellis Cashmore nevű szociológus Screen Society („Képernyős társadalom”) című könyvében, aki szerint téves az a nézet, hogy a képernyős tevékenységek ártanak a gyerekeknek. Ugyanakkor arra is figyelmezteti a szülőket, hogy az internet letiltása a gyermekbántalmazás egyik formája.
Erre a meghökkentő kijelentésre a Teesside University és a University of South Australia vizsgálata alapján jutott, melyben 2000 gyerek internethasználati szokásait elemezték, és úgy találták, hogy eddig a szakemberek eltúlozták az internethasználat veszélyeit, és azok voltaképpen nem is olyan jelentősek, hiszen részben ellensúlyozzák az oktatás és a társas kapcsolatok szempontjából mutatkozó előnyök.
Mindegy, hogy online vagy offline
Cashmore úgy tartja, hogy a képernyő voltaképpen ugyanazokat a tevékenységeket kínálja a gyerekek számára, melyet a való életben is tudnának végezni, ezért az elektronikus kütyüktől való eltiltással a szülő gyermeke egészséges fejlődését veszélyezteti – és ez mi más, ha nem veszélyeztetés és gyermekbántalmazás?
„Képzeljünk el egy szülőt, aki eltiltja a gyerekét attól, hogy olvasson, a barátaival beszélgessen, oktatójátékokat játsszon, rajzoljon, színezzen, táncoljon. A mai gyerekek a felsorolt tevékenységeket már a képernyőn keresztül végzik – mondja. – Ha ezt a szülő offline tenné, minden bizonnyal elhanyagolással, gyermekbántalmazással vádolnánk, mert nem biztosítja a feltételeket gyermeke egészséges fejlődéséhez. A képernyős tevékenységek ma már az életünk szerves részét képezik. Mindenképpen ártalmasnak tekinthető, ha ezt egy szülő súlyosan korlátozza.”
A függőség sajátságos értelmezése
Bár lassan könyvtárnyi irodalom gyűlik össze azzal kapcsolatosan, hogy a netfüggőség nem kitaláció, Cashmore ezt is kétségbe vonja, szerinte a szülők legnagyobb tévedése, hogy ezek a kütyük addikciót okoznak. „Mindannyian rabjaivá válhatunk valaminek egy időre, valamifajta tevékenységnek, csokoládénak, szexnek… ám ez nem addikció. Nem azért köt le bennünket a képernyő, mert függővé váltunk tőle, hanem mert élvezetet okoz a használata. Ez valamifajta jutalmazási folyamat” – mondja.
Az ördög a részletekben lakozik
Bár első pillantásra úgy tűnhet Ellis Cashmore véleménye, hogy az egyetlen mozgatórugója az volt, hogy pont az ellentétét állítsa mindannak, amit a kérdésről korábban vallottunk. Még egyszer elolvasva azonban az a véleményem, hogy neki is van igazsága, de ez az igazság végtelenül sarkítva jelenik meg. De ha kivonjuk belőle a túlzásokat, akkor eljutunk az örök érvényű szabály kimondásához: az igazság középen van.
Mindenesetre ne hagyd, hogy a gyerek örökké a kütyükön lógjon.
Forrás: Teesside University
#addikció
Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó
radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró
Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!
