Vendégszerző · 2023.01.29 14:04 · 5 perc

A legjobb barátnők, és két nap különbséggel ugyanott szültek

„Betettem a kisbabámat a mózeskosárba és két ajtóval odébb toltam, hogy meglátogassam a legjobb barátnőmet. Itt az első barátod, köszönj neki – mondtam a babámnak, hiszen a legjobb barátnőm is ugyanott és ugyanakkor szült, mint én.”

Egy barátság és egy tandem szülés története.


Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

Valószínűleg a sors akarta, hogy két nő, a 41 éve Shauna és a nála mindössze 4 évvel fiatalabb Ivy egyszerre éljék meg a várandósság és a szülés csodáját, immár másodszor. Hiszen a barátnők csupán két nap különbséggel ugyanabban a kórházban adtak életet második babájuknak. És még ezen kívül is sok párhuzam van a történetükben. Kezdve azzal, hogy első gyermekeiket is egy hét különbséggel hozták a világra.

„Amikor kiderült, hogy babát várok, a barátnőm azt mondta, hogy lehet, hogy ő is terhes. Csak kuncogtam magamban, mert ilyenek vagyunk mi, nők, hajlamosak vagyunk az ilyet beképzelni magunknak. De annyira korai lett volna, hogy már észrevegye a terhességet”

– meséli utólag Shauna.

Ivy pedig elárulta, hogy nem terveztek újabb babát, ezért amikor gyanakodni kezdett, hogy ismét terhes lehet, „vegyes érzésekkel viseltetett” iránta. De a barátnője megnyugtatta, hogy ne stresszelje rajta magát, adjon magának pár napot, hogy biztos lehessen a dologban.

„Ez viszont arra ösztönzött, hogy azonnal hazamenjek és teszteljek. Az a vonal volt a legélesebb és legrózsaszínűbb, amit valaha láttam.”

Miután mindketten megbizonyosodtak róla, hogy valóban mindketten babát várnak, elhatározták, hogy együtt csinálják végig. Ez sokat segített mindkettőjüknek, hiszen míg Ivy az újabb baba gondolatától szorongott, Shauna legnagyobb félelme az volt, hogy egészséges lesz-e a baba, hiszen első gyermeke születése óta volt egy vetélése is.

„Annyira jó volt, hogy a barátnőmben megtaláltam azt az ítélkezéstől mentes személyt, akinek bátran beszélhettem az érzéseimről, és aki minden téren támogatott és segített. Ezek a beszélgetések átsegítettek a küzdelmeken, és mivel Shauna is terhes volt, egy kicsit jobban tudtuk támogatni egymást, mert mindketten egyszerre mentünk keresztül mindenen”

– mondja Ivy.

Shanua egyenesen valamifajta Superwomannek érezte magát a várandóssága alatt és végig a jövőt tervezte. Bizony kellett hozzá a barátnője, hogy időnként meg tudjon nyugodni és pihenni, hiszen mindig arra figyelmeztette, hogy időnként nem ért lassítani.

Shaunánál császármetszést terveztek az orvosok december közepe tájt, míg Ivy december elejére volt kiírva, és hüvelyi úton szándékozott világra hozni gyermekét. Az élet azonban másként akarta, hiszen Shaunánál a december első hetében tartott rutinellenőrzés során túlságosan magas vérnyomást mértek az orvosok, így a császármetszés időpontja egy héttel előrébb került.

„Végül december 5-én született meg a kislányom. Másnap látogatóba vártam a barátnőmet, de nem jött. Pár órával később felhívott, hogy már a kórházban van és hamarosan ő is szülni fog.”

Ivy kisfia végül december 7-én hajnalban jött a világra.

„Szürreális érzés volt, de ugyanakkor azt is éreztem, hogy ennek így kellett történnie, nem történhetett másként. Egyszerre kellett a kórházban lennünk, és egy időben kellett volna megszülnünk a babáinkat.”

Mindkét barátnő korábban sokat viccelődött azzal, hogy esetleg egy időben lesznek a kórházban, de soha nem gondolták, hogy ez valóban megtörténik, pláne nem két szobányira egymástól.

„Reméljük, hogy életre szóló barátok lesznek”

– mondják mindketten a két nap különbséggel született babákról.

Úgy legyen!

Forrás, fotó: Today

Ezek is érdekelhetnek:

Szüléstörténetek hercegi módra

Nem akarok élőzni a szülésemről!

Élni akart, és én ezt tiszteletben tartottam

Azt hittem, életerős a kislányom, mégis el kellett temetnünk

Apás szülés: mindenki másként csinálja

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!



Hozzászólás írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük