A modern szülők többet feláldoznak a gyerekeikért, mint a régiek?
Úgy tűnik, hogy a mai szülők lemondanak a barátságokról és a saját érdeklődi köreikről, hogy kizárólag a gyermekeik nevelésére koncentráljanak. Vagy inkább arról van szó, hogy mostanában bezárkózóbb életet élünk, kevésbé nyitunk a barátok és a külső környezet felé és ezt azzal magyarázzuk, hogy többet akarunk magunkból adni a gyerekeinknek.
Az élet nem ennyire egyszerű, a helyzet nem fekete és fehér.
Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!
Helikopterszülők, kötődő szülői magatartás, tigrisanyák, „világítótorony” szülői magatartás – a lista szabadon és hosszan folytatható. Soha nem volt még ennyi különböző kifejezés a gyermeknevelésre, és ez részben a „modern megszállottságunknak” tudható be egy nemrégiben megjelent amerikai könyv szerint.
A The Atlantic című folyóiratban megjelent cikkben a szerző, Joshua Coleman pszichológus, a Council on Contemporary Families vezető munkatársa azt vizsgálja, hogyan fejlődött a szülői nevelés az elmúlt mintegy 50 évben. Megállapítja, hogy a családokra nehezedő érzelmi teher és az intenzív szülői munka elvárása arra késztette a szülőket, hogy lemondjanak a barátságokról, a külső érdeklődési körökről és lényegében az életükről, hogy kizárólag a gyereknevelésre koncentráljanak. Könyvében azt is megvizsgálja, hogy a gyermekneveléssel kapcsolatos jelenlegi fixációnk milyen következményekkel járhat a gyermekekre és a szülőkre nézve. Megállapította, hogy – nem meglepő módon – azok a szülők, akik túl sokat fektetnek érzelmileg a gyerekeikbe, elkerülhetetlenül szembesülnek a megfosztottság érzésével, amikor gyermekeik törvényszerűen kirepülnek a szülői fészekből.
Mi okozta ezt, és hogyan tudnak a szülők megfontoltabb megközelítést alkalmazni?
Sue Atkins, író, nevelési szakértő tapasztalatai szerint az utóbbi években jelentős elmozdulás történt afelé, hogy a szülők a gyermekük barátja akarnak lenni, mindenben konzultálni akarnak vele, és nem szívesen mondanak nemet.
„Ha összehasonlítjuk ezt az elmúlt generációkkal – például az édesanyámmal, aki hét gyerek közül a legidősebb volt, Írországban nőtt fel, és többnyire csak hagyták, hogy boldoguljon; szerették, nevelték, de nem kényeztették –, akkor látjuk a kulturális változást”
– mondja Atkins.
Lilly Sabir, az Oxford Spires Practice pszichológusa és hatgyermekes anyuka szerint a szülőkre nehezedő nyomás részben társadalmi okokból, részben pedig a változó családi dinamikának köszönhető.
„Korábban a szülők az idősebb testvérekre hagyták, hogy vigyázzanak a kisebb gyerekekre, és a családon belül is inkább „közösségi” hangnem uralkodott”
– jegyzi meg.
Kirsty Ketley, szülői tanácsadó, dajka és kisgyermeknevelő szerint a szülők többet fektetnek a gyermekeik jövőjébe, hogy biztosítsák, hogy sikeresek legyenek. Ez részben a jelenleg tapasztalható bizonytalan gazdasági környezetnek, illetve a gyermekeik „jövőbiztosításának” egyik módja lehet.
„A korrepetálás egyre népszerűbbé vált, és úgy tűnik, hogy sok gyereknek mostanában olyan zsúfolt az élete, hogy egyik tanórán kívüli tevékenységről a másikra esik”
– mondja Ketley. Ez azt jelentheti, hogy a szülő, aki ide-oda ingázik a gyerekeivel a különböző különórákra, a saját életének más területein veszít.
„A barátságok határozottan háttérbe szorulnak, különösen azok a barátok, akiknek nincsenek gyerekeik. Jobban rászorulunk az „anyuka barátokra”, akik hasonló dolgokon mennek keresztül, mint mi”
– mondja Ketley.
Ketley szerint azonban gyakran egészségesebb, ha egy szülőnek saját külső érdeklődési köre, hobbija és élete van.
„A gyerekeknek nagyszerű, ha felnőnek, és azt látják, hogy a szüleik szenvedélyesen foglalkoznak a hobbijaikkal. Ez segít nekik abban is, hogy boldogabb szülők legyenek.”
A probléma része, hogy a „helikopterszülői szerepvállalás” annyira normává vált, hogy a gyerekek kimaradnak az alapvető életvezetési készségek elsajátításából és fejlesztéséből, mondja Ketley.
„Ismerek olyan szülőket, akik nem engedik, hogy a gyerekük főzzön, nehogy a gyerek megsérüljön vagy felgyújtsa a házat, vagy egyszerűen csak azért, mert rendetlenséget csinál. Vannak olyanok is, akik nem engedik a gyerekeknek az otthoni feladatok ellátásában, mivel úgy érzik, hogy úgysem tudnák megfelelő minőségben elvégezni. Ezek mind olyan életvezetési készségek, amelyekre szükségük lesz, de azzal, hogy a szüleik mindent megcsinálnak helyettük, csak azt érik el, hogy a gyerekek később elvárják ezt.”
A tinédzserek telefonos alkalmazásokon történő követése is egyre gyakoribbá vált.
„A bizalom kiépítése fontos, ahogy az is, hogy a gyerekeknek legyen némi kontrolljuk a saját életük felett. Gyakori szülői paranoia, hogy valami történik a gyerekeikkel, vagy hogy nem ismerik a gyerekük életének minden részletét, és hogy szükségük van arra, hogy ők irányítsanak.”
Atkins szerint ez a paranoia olyan fiatalok generációját hozza létre, akik nem képesek önállóan gondolkodni.
„A gyerekeket megfosztják attól a lehetőségtől, hogy hibázzanak vagy hogy tanuljanak a hibákból. Képtelenek kezelni a viszontagságokat, ha túlságosan kényeztetjük őket.”
Mi tehát a legjobb mód ennek leküzdésére?
Próbáld meg a kezdetektől fogva a gyermekeidet magad köré terelni, tanácsolja Ketley, és osszátok meg a terheket, amennyire csak lehet, és osszátok meg a felelősséget. Ha van partnered, hagyd, hogy átvegye az irányítás egy részét.
„Különösen az anyukák hajlamosak átvenni az irányítást, az apukák pedig háttérbe szorulnak. Nem mintha nem lennének rátermettek, de gyakran nem kapnak lehetőséget arra, hogy csillogtassák a tehetségüket.”
A jó hír az, hogy mutatkoznak némi jelek a fejlődésre és változtatásra:
„Sok olyan apával dolgozom együtt, akik megosztották a felelősséget, és hagyták, hogy az anyukák folytassák a karrierjüket és a hobbijukat, így azt hiszem, hogy a tendencia valamelyest változik”
– mondja Ketley.
Coleman szerint:
„A boldogság olyan erőforrás, amelyet a legjobb több kútból meríteni. Sok ország olyan szociálpolitikával tartja karban polgárai „víztározóit”, amely lehetővé teszi számukra, hogy pihenjenek, és ne csak a gyerekekkel, hanem a hobbikkal, közösségekkel és barátokkal is töltsenek időt. Bölcsen tennénk, ha utánoznánk őket.”
Anna
Fotó: Freepik
