A nagypapámmal együtt kaptam meg a diplomámat
Ma semmi tanulságot nem hoztam, „csak” egy kedves és szívmelengető történetet. Egy történetet arról, hogy egy amerikai egyetemista lány 88 éves nagypapájával együtt jelent meg a diplomaosztóján. Nem, a nagypapa nemcsak vendégként jelent meg, hogy unokájának gratuláljon, hanem azért, hogy átvegye saját diplomáját.
Azaz dehogy is nincs tanulsága a történetnek, nagyon is van: soha semmire nem késő, az idős kor nem akadály arra, hogy valami vadonatúj dologba vágjuk a fejszénket. Akár egy régi álom megvalósításába is.
Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!
Melanie a múlt év végén, decemberben vette át a diplomáját a texasi egyetemen. A diplomaosztó ünnepségre 88 éves nagypapája, Rene is elkísérte. Nemcsak gratulálni jött az unokájának, hanem saját diplomáját átvenni: mert míg Melanie kommunikáció szakon fejezte be sikeresen a tanulmányait, az idős ember gazdaságtudományokból végezte el az egyetemet.
Melanie később elmondta, hogy picit aggódott, hogy a nagypapája nem tud majd részt venni a ceremónián, mert egészségi állapota már nem a régi, de végül szerencsére meg tudott jelenni a diplomaosztón. A nagypapa viszont attól tartott, hogy nem mindennapi életkorú friss diplomásként ellopja a show-t az unokájától, de Melanie egyáltalán nem érezte ezt:
„Még különlegesebb a pillanat így, hogy a nagypapámmal együtt élhettem át. Nem is képzelhettem volna tökéletesebben életemnek ezt a meghatározó pillanatát. Nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy ez megtörténhetett.”
Melanie elmondta azt elárulta, hogy a nagypapának szinte szenvedélye a tanulás, új ismeretek megszerzése, hiszen az 1950-es évek óta folyamatosan tanul valamelyik felsőoktatási intézményben, és csak akkor tartott hosszabb szünetet, amikor feleségül vette Melanie nagymamáját és nevelgették gyermekeiket. Amikor azonban a gyerekek nagyobbak lettek, Rene ismét visszaült az iskolapadba.
Nagypapának és unokájának soha nem voltak közös egyetemi előadásaik, de sokszor ebédeltek együtt az egyetemi campuson, és az sem volt ritkaság, hogy együtt tanultak a könyvtárban. Bár Rene gond nélkül vette az egyetemi tanulmányok által támasztott akadályokat, de nyolcvan felett mégiscsak jól jött neki, hogy unokája segített neki eligazodni az emailek és online előadások világában.
Rene most, diplomájával a kezében úgy döntött, hogy befejezi a tanulást és most már élvezi a nyugdíjas életet. Melanie azt mondja, hogy mindig példa volt számára, amikor látta, hogy a nagypapája milyen keményen dolgozik, hogy megvalósítsa céljait, és reméli, hogy mások számára is példával szolgál.
Fotó: Melanie Salazar
Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó
radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró
Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!