Anyás-Apás · 2018.11.20 16:45 · 5 perc

A négyhetes baba nem nézhet korhatáros filmet

Egy anyát azért nem engedtek be egy 15 éven aluliak számára nem engedélyezett mozifilmre, mert vele volt a gyereke is. Aki történetesen mindössze 4 hetes. A mozihálózat szerint alkalmazottjuk jogszerűen, a szabályoknak megfelelően járt el. Az anya szerint egy baba úgyis 18 órát átalszik a napi 24-ből, ezért akár korhatáros filmre is bevihető.

Ezzel kapcsolatban kicsit utánanéztem a filmek életkori besorolására vonatkozó szabályoknak.


Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

A 37 éves Catherine Buckley a Lady Gaga és Bradley Cooper főszereplésével készült A Star is Born című filmet szerette volna megnézni egy brit kisváros Cineworld-mozijában, a személyzet azonban nem engedte be arra hivatkozva, hogy 4 hetes babája is vele van. A kétgyerekes anyával volt nagyobb gyereke is, amikor a jegyszedő ezt mondta: „Nem vagyunk biztosak benne, hogy beviheti magával a babát, hiszen még nincs 15.” Az anya először viccnek vélte a dolgot, de legnagyobb meglepetésére a mozi személyzete megerősítette, hogy tényleg nem viheti be a babát a nézőtérre.

A Cineworld vezetősége szerint alkalmazottaik az életkori korlátozások szellemében jártak el, az anya szerint viszont a babája még olyan kicsi, hogy egyáltalán nem tudja, mi történik körülötte. „Értem én, hogy vannak szabályok és korlátozások, de egy ekkora gyerek még naponta 18 órát átalszik – érvelt. – Még csak a közeli alakokat tudja kivenni a szeme… nincs is tudatában, mi folyik körülötte. Ilyen logika mentén az is tilos, hogy otthon ülve a híreket nézze a tévében?” A Cineworld azzal válaszolt, hogy szó szerint idézte a törvényt, miszerint a 15-ös korhatárkarikás filmekre nem engedhető be senki, aki nem töltötte be a 15. életévét, beleértve a csecsemőket is. „Sajnáljuk, hogy ez a vendégünk csalódottan távozott, de a Cineworld személyzete köteles betartani a mindenkire érvényes szabályokat” – zárták le a vitát, ugyanakkor azt is megjegyezték, hogy a 12-es besorolású filmekre azért be szokták engedni a nézőket csecsemővel is.

A filmek életkori besorolása Magyarországon

A történet valóban mindkét oldalról nézve fura és szokatlan, és lennének érveim mind a mozi, mind az anya álláspontja mellett. Ehelyett inkább megnéztem, mire való egyáltalán a filmek életkori besorolása, és mi a helyzet ezzel kapcsolatban itthon.

A kiskorúak védelme érdekében a Magyarországon terjesztett filmalkotásokat még a bemutatásuk előtt korhatár-kategóriákba kell sorolni. A magyar korhatár-besorolás nem tiltó érvényű rendelkezés, hanem tájékoztató jellegű ajánlás, így elsődlegesen a szülők, családok számára jelent információt, valamint segítséget nyújt a pedagógusok munkájához.

A korhatár-besorolást a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Nemzeti Filmirodájának Korhatár Bizottsága végzi. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy egy pszichológusokból és más szakemberekből álló csapat hoz döntést a mozifilmek korhatár-besorolásáról. A televízióműsorok – köztük a televízióban bemutatott mozi- és más játékfilmek – korhatár-besorolása másképp zajlik: azokat maguk a médiaszolgáltatók végzik a médiatörvényben előírtak szerint. A szabály azonban ugyanaz a mozi- és a tévéfilmek esetében is: egyaránt kötelező a 12-es, 16-os vagy 18-as karika és a 6 éven aluliak számára nem ajánlott kategória feltüntetése. Emellett jelölni kell, ha egy film bárki számára megtekinthető, illetve kizárólag felnőttek számára ajánlott.

A besorolás általános szempontja az, hogy a műsorban vagy annak előzetesében megjelennek-e olyan tartalomtípusok, amelyek a nézők egy bizonyos életkori csoportja számára veszélyes, mert pszichikailag még nincs felvértezve az adott tartalom megtekintésére. Egyes tartalmak félelmet váltanak ki a nézőből, mások közvetett vagy közvetlen módon mutatnak erőszakot vagy szexualitást, megint mások a kirekesztés valamilyen fajtáját ábrázolják úgy, hogy az a befogadó oldaláról frusztrációval jár.

További szabály, hogy az alacsonyabb korhatár-besorolású mozifilmek előtt nem lehet olyan előzetest vetíteni, reklámozni, amelyik magasabb korhatárral kerül majd vászonra.

Ez a szabály, de mit mutat a gyakorlat? Egy két évvel ezelőtti cikk szerint szinte egyáltalán nem érkezik panasz a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz (NFH) a korhatáros mozifilmekkel összefüggésben. A mozilátogatók egyéni felelősségén múlik, hogy bemennek-e az adott előadásra, a korhatárkorlátot nem kötelező sem ellenőrizni, sem betartani.

#mozi #gyerek #korhatár #korhatáros_film

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!



Hozzászólás írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük