A szülés márpedig nem lóverseny!
Egy felmérés szerint az orvosok sokkal többször és sokkal hamarább avatkoznak be a szülés menetébe, mint kellene, és mint az optimális lenne. Úgy tűnik, hogy a normális szülés üteme lassabb, mint az korábban gondolták, ezért nem szabad türelmetlennek lennie sem az orvosnak, sem az anyának, amikor azt mérlegeli, hogy eljött-e az ideje a szülés siettetésének.
Manapság már egyszer népszerűbb dolog szülési tervet írni, amiben az anya – ideális esetben természetesen az orvosával előzetesen egyeztetve – írásban lefekteti, hogy probléma- és szövődménymentes vajúdás esetén milyen elvárásai vannak a szülésvezetésre vonatkozóan, mi az, amit szeretne és mi az, amit inkább elkerülne.
Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!
Úgy tűnik azonban, hogy ez a szüléstervesdi ott dől dugába már az elején, hogy meg kellene húzni, hogy a határ normális és problémás szülés között, illetve el kellene dönteni, hogy egy szülés megfelelő ütemben halad-e, vagy – a baba vagy a mama érdekében – eljött az ideje egy kis rásegítésnek. A mezsgye pedig mindenkinek máshol húzódik. A szülés folyamatába való beavatkozásnak ugyanis számos módja van, kezdve az oxitocinos fájáskeltéstől a vákuumon át a császármetszéstől. ez utóbbi különösen nagy problémát jelent mostanában. Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO ugyanis megadja, hogy mennyi lenne a császármetszések optimális aránya, ha valóban csak akkor kerülne rá sor, ha az orvosilag indokolt. Azonban a legtöbb helyen ennél gyakrabban kerül sor császármetszésre, és az egyes intézmények között is igen nagy különbségek vannak e tekintetben. De nem ritkák az egyéb beavatkozások sem a szülés normális menetébe, az indított szülések aránya meghaladja a 20 százalékot, azaz minden ötödik szülésnél nem várják meg az orvosok, hogy az a magától meginduljon a maga menetében.
A Birth (Szülés) című lap egyik cikke így fogalmaz: „A vajúdás lassabb folyamat, mint az korábban gondoltuk. Az orvosok 70 éven keresztül kitartottak azon álláspont mellett, hogy a szülés során a méhszájnak óránként 1 centiméternyit kell tágulnia. Ha a folyamat ennél lassabb volt, akkor azonnal beavatkoztak valamilyen mesterséges „gyorsítóval”, mert úgy ítélték meg, hogy a tágulás lelassult.”
Megjegyzik ugyanakkor, hogy vannak esetek, amikor a baba és/vagy a mama érdekében valóban be kell avatkozni a szülés természetes lefolyásába, de most nem ezekről az esetekről, hanem a felesleges „aktívkodásokról” van szó.
A szülés utáni időkre is kihathat
Pedig ha beavatkoznak, ennek a hatása nem ér véget a megszületéssel. Majdnem félmillió, egészséges és problémamentes szülésből világra jött gyermek utánkövetése alapján kiderült, hogy a szülés közbeni szükségtelen beavatkozásoknak hosszabb távú következményei is vannak a baba egészségére.
A bajok már az első hónapban kezdődnek: a fogóval vagy vákuummal világra segített újszülöttek nagyobb eséllyel sárgulnak be az első időkben, és etetési problémák is gyakrabban jelentkeznek náluk. Császármetszés után a babák gyakrabban igényelnek melegítést és egyéb beavatkozásokat a kórházban, mint a természetes úton születettek, amit az orvosok azzal magyaráznak, hogy kevésbé tud érvényesülni a megszületés után a baba és az anya között a közvetlen bőrkontaktus kedvező hatása (melyet egyébként fontosnak tartanak a tejtermelés megindulása szempontjából is). Az is kiderült, hogy 5 éves korra gyakoribb a cukorbetegség és az elhízás elfordulása a császármetszéssel született gyermekek csoportjában. De nemcsak ezek a betegségek gyakoribbak azok között, akiknek megszületésébe valamilyen módon beavatkoztak az orvosok, hanem az ekcéma és a légúti fertőzések is.
Mindenki szépen nyugodjon le!
Mit lehet hát tenni? Az orvosok részéről természetesen azt, hogy szépen nyugodtan kivárják, hogy a dolgok menjenek a maguk ütemében, nem siettetik a dolgot. Nem szempont, hogy másnap szabadságra mennek, éppen ma ügyeletesek, vagy mindjárt vége a munkaidőnek. Sokat javítana persze a problémán, ha megszűnne végre ez a „fogadott orvososdi”, így ha vége a műszaknak vagy az orvos éppen szabadságra készül, akkor ott lenne a váltótársa, aki gond nélkül átvenné a szülés felügyeletét, semmi ok nem lenne a sietségre. Ehhez viszont elsőként az elátkozott hálapénzt kéne valahogy kiverni a kórházak falai közül, ezzel azonban olyan messzire tévedtem, hogy nem is folytatom.
De van felelősségük a várandósoknak is. A múltkor a youtube-on pont belefutottam egy videóba, ahol egy anyuka mesélte el a szülése történetét. A sztori röviden annyi, hogy a terhessége végén be kellett feküdnie a kórházba. No nem hetekre vagy hónapokra, hanem öt, azaz öt egész napra. Saját bevallása szerint a nagymama azonnal ugrott, hogy otthon addig ellássa a nagyobbik gyereket, és a férj is besegített, a kismama mégis minden áldott nap azzal sokkolta az orvosokat a kórházban, hogy meddig tart ez még, ő már nagyon menne haza. Mire az egyik orvos – gondolom, megelégedve, hogy folyton ezzel rágja a fülüket – azt találta mondani, hogy „na jó, majd úgy vizsgálom meg, hogy meginduljon a szülés”. És lőn, a szülés másnap reggel meg is indult. Komolyan megdöbbentem azon, milyen „természetesen” jött az orvos reakciója, és az anyuka is milyen „természetesnek” vette azt, hogy hát majd jól megpiszkáljuk a gyereket és a méhet, hogy történjen már végre valami, csak siessünk, siessünk.
Szóval mindenkinek szépen le kellene nyugodnia, orvosnak, kismamának egyaránt. Lassan járj, tovább érsz!
Forrás: Birth
#szülés
Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó
radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró
Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!