Anyás-Apás · 2021.06.23 08:21 · 5 perc

A terhességtől lettem rákos – a koriokarcinómáról

Régi és szomorú igazság, hogy a rák senkit nem kímél, és nincs is olyan szakasza az életünknek, amikor teljesen nyugodtak lehetünk afelől, hogy nem támad a szörnyű betegség, még a várandósság alatt sem. Ám van a rákbetegségnek egy olyan speciális formája, mely kizárólag a várandósság alatt fordul elő, és a kezelés egyben az anyaság lehetőségétől is örökre megfosztja az érintetteket.

Ismerd meg Sarah történetét, aminek a végén azért egy picit előbújik a nap, és felragyog a szivárvány is. A korikarcinómáról.


Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

Sarah 2018-ban örömmel és izgatottan készült második babája születésére, amikor szembesülnie kellett a sokkoló diagnózissal: koriokarcinóma. Az első és legfontosabb feladat természetesen a túlélés volt, ám Sarah egy percre sem adta fel a reményt, hogy gyermeke ne egykeként nőjön fel. Először úgy látszott, hogy ez nem megvalósíthatatlan ábránd, hiszen a kemoterápia hatásosnak mutatkozott, ám az első kontrollvizsgálat során kiderült, hogy a rák visszatért, ezért az orvosok Sarah méhének eltávolítása mellett döntöttek. Ezzel egyben szertefoszlott az a remény is, hogy valaha is természetes úton gyermeke született essen.

Ekkor lépett a „színre” Sarah ikertestvére, Cathey, aki emlékeztette a testvérét arra az ígéretére, melyet már a diagnózis felállításakor tett neki: ha a betegség és annak kezelése megfosztja Sarah-t az újabb várandósság lehetőségétől, akkor kész arra, hogy kihordja testvére gyermekét.

És így is történt: tavaly októberben belevágtak a béranyasághoz szükséges dolgok intézésébe (Magyarországon a béranyaság nem engedélyezett – a szerk.), és év végére létre is jött a terhesség, miután Sarah megtermékenyített petesejtjét Cathey méhébe ültették az orvosok.

A koriokarcinomáról

A koriokarcinóma egy gyorsan és agresszívan növekvő daganat, mely a méhből indul ki, mégpedig azokból a sejtekből, melyekből normális körülmények között a méhlepény (placenta) fejlődik ki.

A koriokarcinóma szerencsére a ritka ráktípusok közé tartozik, mely azonban kizárólag terhesség kapcsán alakult ki. A koriokarcinóma egyes esetekben úgynevezett molaterhességhez társul (a molaterhességről itt olvashatsz részletesebben): a koriokarcinomával diagnosztizált várandósok körülbelül felénél áll fenn molaterhesség.

A koriokarcinóma tünetei többnyire a terhesség korai szakaszában jelentkeznek szabálytalan hüvelyi vérzésssel és alhasi fájdalommal. Koriokarcinóma kapcsán előfordulhat korai vetélés vagy méhen kívüli terhesség is.

A koriokarcinóma jele a humán koriogonadotropin (hCG) nevű hormon szintjének emelkedése a vérben. Ennek a hormonnak koncentrációja terhességben megemelkedik, a koriokarcinóma jellemzője, hogy magas hormonszint mérhető annak ellenére, hogy valódi terhesség nem áll fenn.

A betegség diagnózisa hormonszintek meghatározásan túl képalkotó vizsgálatokkal (ultrahang, CT, MR) állítható fel, melyek egyben alkalmasak annak megítélésére is, hogy az adott-e távoli áttéteket.

A koriokarcinóma kezelése alapvetően és első körben kemoterápiával történik, de szükség lehet a méh eltávolítására (hiszterektómiára) és sugárkezelésre is.

A koriokarcinóma az esetek legnagyobb részében véglegesen gyógyítható, és akár egy újabb terhességre is lehetőség nyílhat. Ritkább esetekben a daganat kiújulhat, melyre az első diagnózis utáni három évben van a legnagyobb esély.

Forrás: Mount Sinai Hospital

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

Ezek is érdekelhetnek:

Nem minden terhesség, ami annak látszik – a molaterhességről

Hat babát veszítettem el, mire megszületett a kislányom

Lehetek-e anya mellrák után?

Soha nem lehetsz túl fiatal a méhnyakrákhoz… sajnos

Gyermeket vártam, de mellrák érkezett – a terhesség alatti mellrákról

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!



Hozzászólás írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük