Anyás-Apás · 2022.07.26 11:29 · 8 perc

A termékenységi zavarok kivizsgálása: együtt és időben!

Már elérhető az Intima.hu női egészségportál Útvesztők nélkül – Termékenységi programjának második videója. Bár a videó címe „A nők meddőségi kivizsgálásáról és kezelési lehetőségéről”, dr. Imre Ruben meddőségi specialista, az Istenhegyi Géndiagnosztikai Centrum meddőségi centrumának vezető szakorvosa azt hangsúlyozza,

hogy a termékenységi zavarral küzdő pár mindkét tagjának egyszerre kell belevágnia a kivizsgálásba.


Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

A „meddőség” kifejezés valami véglegességet, eleve elrendelt gyermektelenséget sugall, pedig dr. Imre Ruben szerint kevés az a pár, akinél olyan probléma fennállása mondható ki, ami alapjaiban lehetetlenné teszi a gyermekvállalást. Sokkal gyakoribb, hogy a teherbe esés útjában valamilyen belgyógyászati, endokrinológiai vagy egyéb ok áll, melynek elhárításával jelentősen javíthatók a sikeres várandósság esélyei.

A szakember azonban arra is figyelmeztet, hogy bár manapság szinte már általánosnak tekinthető, hogy egy nő csak harminc felett vállalkozik az első babára, a biológiai törvényszerűségek sajnos nem alkalmazkodnak a mindenkori társadalmi trendekhez. A termékenység a nők 35 éves kora körül ugyanis lassú, majd 40 éves kor felett rohamosabb hanyatlásnak indul, és a szakember 43-44 évnél húzza meg azt a határt, amikor az első gyermek vállalásával próbálkozó párok akár nagyon távol kerülhetnek a szülővé válás álmától. Az időfaktor tehát döntő tényező.

Éppen ezért elhibázottnak tartja azt a szemléletet, amikor a teherbe esési nehézségekkel küzdő pár évekig, sőt akár évtizedekig próbálkozik, reménykedik, és nagyon nehezen szánják rá magukat, hogy szakember tanácsát és segítségét kérjék. A vonakodás némiképp érthető, hiszen sokan félnek. Félnek a kivizsgálás eredményétől, de már a kivizsgálással járó tortúrától is. Hiszen annyi mindent hallani, olvasni a termékenységi zavarok kivizsgálásáról, ezért sokak fejében millió vizsgálat soha véget nem érő sorozata rémlik fel, ha a meddőségi kivizsgálás szóba kerül. Ezt a tévhitet szeretné eloszlatni a meddőségi specialista, amikor azt hangsúlyozza, hogy a vizsgálatok többségének egy menstruációs ciklus alatt a végére lehet érni, ez a 28-30 nap pedig mindenki számára belátható és elfogadható időtávot jelent. A szakember 35 éves kor alatt egy évnyi, míg harmincöt felett már fél évnyi sikertelen próbálkozást követően indokoltnak tartja a kivizsgálást. Ezzel pedig visszaértünk az időfaktor jelentőségéhez.

A gyermekvállalás közös döntés, a kivizsgálásnak is annak kell lennie

Sajnos még ma is él a nézet sokakban, hogy a meddőség egyedül a pár nőtagjának problémája, holott azokban az esetekben, amikor a meddőség háttere feltárható, közel fele-fele arányban felelős a termékenységi zavarért a pár nő-, illetve férfi tagjánál fennálló ok. Sőt a párok 25-30 százalékánál mindkét félnél igazolódik olyan rendellenesség, mely hozzájárulhat a gyermekáldás késlekedéséhez.

A statisztikák fényében nem igazolható az a közvélekedés – ami sajnos sokszor a kivizsgálási stratégia felállítása során is érvényesül –, mely szerint először a nő alapos kivizsgálása történjen meg, és csak akkor kezdődjenek meg a vizsgálatok a pár férfi tagjánál is, ha partnerénél nem derül fény meddőséggel összefüggésbe hozható okra. Ahogyan dr. Imre Ruben fogalmaz: „Ha a gyermekvállalás közös döntés, akkor a kivizsgálásnak is egyszerre kell megkezdődnie.”

Hol, mikor és hogyan?

Az Útvesztők helyett – Termékenységi program második videójában a meddőségi specialista nemcsak azokat az alapvizsgálatokat sorolja fel, melyekre jó eséllyel számíthat a termékenységi zavarral küzdő pár, hanem több mítoszt és tévhitet is eloszlat a kivizsgálás hosszadalmasságát és bonyolultságát övező félelmeken túl. Sok párt riaszt el a kivizsgálások megkezdésétől a meddőségi centrumok hosszú várólistája, holott teherbe esési nehézségek esetén első körben nőgyógyászhoz érdemes először fordulnia a párnak kérdéseivel. Jó, ha meddőségi kérdésekben is jártas nőgyógyászt keresnek fel problémájukkal, így ideális esetben a vizsgálatok jelentős része már ekkor megtörténhet, illetve a szakember tisztában van azzal is, mikor kell a párt magasabb szintű ellátást biztosító intézménybe továbbküldenie. Bár sokan feleslegesnek tartják magán vagy állami egészségügyi intézményben végigmenni a kivizsgálás lépésein abbéli félelmükben, hogy végül meddőségi központba kerülve elölről kezdhetik az egészet, a meddőségi specialista mindenkit megnyugtat: amennyiben egyáltalán valóban az asszisztált reprodukciós beavatkozásokat biztosító intézetek jelentik majd a megoldást, a korábbi leleteket szinte minden esetben gond nélkül elfogadják és figyelembe veszik, származzanak azok akár más intézményből. És ami itt is a legfontosabb: időt lehet nyerni vele.

A videóban ezen kívül még nagyon sok gondolat elhangzik a nők meddőségi kivizsgálásáról és kezelési lehetőségéről, többek között arról, előrevisz-e, ha már azelőtt tanácsot kérünk az elektronikus adatbázisból letölthető leletek és laboratóriumi értékek értelmezéséhez internetes fórumokban vagy csoportokban, illetve barátoktól vagy ismerősöktől, hogy azokról nőgyógyász szakorvossal vagy meddőségi specialistával konzultálnánk.

Együtt és időben!

A meddőségi specialista a videó legfontosabb üzenetének azt tartja, hogy a termékenységi zavarral szembesülő pár ne végtelen hiábavaló próbálkozások és reménykedés után szánja rá magát, hogy szakemberhez forduljon, hanem észszerű időn belül. Mégpedig együtt, hiszen a gyermekvállalás mindkettejük közös döntése, a meddőség oka bármelyiküknél fennállhat, ezért a megoldást is együtt kell keresniük.

Az Útvesztők helyett – Termékenységi programról itt olvashatók részletesebb információk, a programra regisztrálni itt lehet, a nők kivizsgálásáról és kezelési lehetőségeiről szóló második videóból rövid változat itt tekinthető meg.

Fotó: Dreamstime

Ezek is érdekelhetnek:

Mikor jön már a baba? – iránytű a meddőségi kezelések útvesztőjében

Ez ma a 4 legfontosabb tudnivaló a meddőségi kezelésekről

Saját spermáját adta a meddőségi doktor

Eső után szivárvány – a meddőséggel nem vagy egyedül!

Méh nélkül szülni? Egyszer? Sőt kétszer? Lehetséges?

„Klimax után az unokámmal vagyok várandós 54 évesen”

Tizenegy vetélés után tíz gyerekem van – és itt nem állunk meg

„Az endometriózis és én” – fiatal nők mesélnek küzdelmeikről

Öt babát adtam ajándékba meddő pároknak és a hatodikra készülök

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!



Hozzászólás írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük