Anyás-Apás · 2019.02.14 00:40 · 5 perc

A tetoválás mentális problémákat takarhat

A tetoválás divat, ki vitatná? Hiszen szinte minden második ember bőrén ott virít valamilyen ábra. Egyesek az önkifejezés eszközének tartják, mások a divatot követik, míg vannak, akiknek egyszerűen csak tetszik. vagy mert csak.

Egy most közzétett vizsgálat szerint azonban nem biztos, hogy minden rendben van annak a fejében, aki tetoválást visel.


Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

Nem csinálok belőle titkot: nem szeretem a tetoválást, sőt a teljes testrészeket borító ábrák, rajzok sokszor némi viszolygással töltenek el. Amikor az igénytelen „börtöntetkók” után kezdtek divatba jönni a nagyobb, kidolgozottabb, részletgazdagabb, egyre inkább hivatásos tetoválóművészek által készített ábrák, azt hittem, múló hóbortról lesz szó, ami után eljön a tetoválások eltüntetésére specializálódott vállalkozók aranykora. A tetoválás divatja azonban úgy látszik, tartja magát, sőt már egyre fiatalabbakon jelennek meg a tetkók.

Korábban már írtam a kamaszok körében is egyre inkább terjedő divatról. Akkor egy felmérés adatait hoztam, melyek szerint minden negyedik szülő került már szembe azzal a problémával, hogy középiskolás korú gyereke tetoválást akar magára varratni. A Mott Gyermekkórház felmérése szerint sok szülő beszélt már a tetoválásról a gyerekével, és az esetek egynegyedében úgy került elő téma, hogy a gyerek jelezte, hogy tetoválást szeretne csináltatni magának. A szülők többsége azonban nem felhőtlenül boldog, ha a tetkó kérdése szóba kerül a családban: az egészségi következményeken túl leginkább amiatt aggódnak, hogy a tetoválás befolyásolja majd gyermekük későbbi szakmai karrierjét, illetve hogy bizonyos társadalmi körökben nem elfogadott az ilyenfajta testdíszítés.

A rajzok mögött mentális problémák húzódhatnak meg

A Miami Egyetem most megjelent vizsgálata felnőttek körében vizsgálta a különféle egészségi problémákat tetovált személyek körében. Azt találták, hogy azok tetováltatnak nagyobb arányban, akiknél valamilyen mentális probléma áll fenn. A tetovált személyek csoportjában nagyobbnak találták az úgynevezett kockázatos egészségmagatartások előfordulását, azaz például a dohányzást vagy a nemi partnerek gyakori váltogatását, mint azok között, akik nem éreznek késztetést arra, hogy varrassanak valamit magukra. Az adatok szerint a tetováltak között börtönviseltek is nagyobb arányban vannak, mint a nem tetováltak körében. ezen kívül az alvászavar is gyakoribb problémának bizonyult a tetováltak csoportjában.

A felmérést az Egyesült Államokban végezték, ahol nem kevésbé népszerű a tetoválás divatja, mint más országokban. A Pew Research Center közvélemény-kutatása szerint a fiatal felnőttek között, azaz a 18 és 29 év közötti korosztályban a megkérdezettek 40 százaléka, tehát minden 10-ből 4 fiatal válaszolta, hogy legalább egy tetoválás van valahol a testén. A megkérdezettek csaknem felénél a tetoválások száma kettő és öt között van, míg 16 százalékuk bőrét hat vagy annál is több ábra díszíti.

Több korábbi vizsgálat is arra figyelmeztetett ugyanakkor, hogy tizenéves korban a tetkó annak a jele lehet, hogy a kamasz kockázatos magatartásra hajlamos, több köztük a dohányos, a magát részegségig leivó és/vagy az iskolából bliccelő fiatal.

Divatos, de nem veszélytelen

Bár a tetoválás hívei szeretnek arra hivatkozni, hogy a test díszítésének a vágya egyidős az emberiséggel, de ettől még a tetoválás nem teljesen veszélytelen dolog. Leggyakoribb veszélye, hogy a tetoválás helyéről fertőzés indul ki, melynek kórokozói lehetnek baktériumok, vírusok vagy gombák is. Ennek különösen akkor nagy a veszélye, ha a tetováló mester nem tartja be a higiénés szabályokat. Ezen kívül az alkalmazott festékanyagok allergiás reakciót válthatnak ki az arra érzékenyeknél, illetve a bőrbe juttatott festékszemcsék körül úgynevezett idegentest-reakció lépet fel, ami lényegében egy tartósan fennálló idült gyulladást jelent.

Éppen ezért az orvosok azt javasolják, hogy ha tetováltatni támad kedvünk, akkor álljunk meg egy pillanatra, gondoljuk át, aludjunk rá néhányat és csak eztán döntsünk.

Forrás: PsychCentral, Journal of Cutaneous amd Aesthetic Surgery

#tetoválás #tetkó #depresszió #mentális_betegségek

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!



Hozzászólás írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük