Anyás-Apás · 2021.01.26 13:50 · 8 perc

A topmodell rögös útja az anyaságig – a PCOS-ről

A meddőség világjelenség, ennek megfelelően hazánkban is 150 ezer körülire tehető azoknak a pároknak a száma, akik hiába várnak a gyermekáldásra. A gyermekáldás elmaradását okozó tényezők igen sokszínűek, ám a jelenségről szólva nem lehet szó nélkül elmenni a PCOS-ként emlegetett policisztás ovárium szindróma mellett, mely még manapság is sok esetben bújik meg az évekig tartó hiábavaló próbálkozások mögött úgy, hogy sem az érintett pár nem gondol rá, de sajnos az orvos fejében sem fordul meg, hogy ez lehet az ok.

A tünetek korai felismerése alapvetően fontos, hogy a gyermekre vágyó párok ne „csússzanak ki” az időből, legyen idő a kezelésre, szükség esetén az asszisztált reprodukciós eljárások („lombikkezelés”) alkalmazására.


Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

Gyönyörű várandós fotó jelent meg a Vogue című lap egyik októberi számának címlapján. A 25 éves holland topmodell, Romee Strijd nem rejtette véka alá gömbölyödő pocakját, de azt sem, mennyire büszke arra, hogy hamarosan édesanya lehet. Arról is nyíltan és őszintén beszélt, hogy hosszú és nehéz volt az idáig vezető út, egyáltalán nem csettintésre jött a várva-várt terhesség. Romee és párja, Laurens van Leeuwen ugyanis már évek óta próbálkoztak sikertelenül, míg egy kivizsgálás végre kiderítette, hogy a mindig tökéletes megjelenéshez szükséges szigorú, megszorító életmód mellett a policisztás ovárium szindróma (PCOS) is felelős azért, hogy a Victoria’s Secret modelljének nem sikerül teherbe esnie.

Várandósságának bejelentésekor a megtett út lépéseit és az átélt érzelmi hullámvasutat is megosztotta, amikor a közösségi oldalán ezt írta:

„Babát várok! Két évvel ezelőtt PCOS-sel diagnosztizáltak, amikor azt igyekeztek kideríteni, miért maradt el hosszú hónapokra a menstruációm. Akkor teljesen összeomlottam, hiszen mindig is az volt a legnagyobb álmunk, hogy gyermekünk legyen. Féltem, hogy ez az álom örökre szertefoszlott számunkra, hiszen azt mondták az orvosok, hogy természetes úton csak nagyon nehezen vagy egyáltalán nem tudok majd teherbe esni. A betegségemmel kapcsolatos információk után kezdtem kutatni, és rögtön világossá vált, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki ezzel a problémával küzd, sőt nagyon is sok sorstársam van. A betegség mindenkinél más, az okok nem minden esetben tárhatók fel pontosan, én magam a stresszes életnek és a munkámmal járó állandó utazgatásnak mindenképpen szerepet tulajdonítok abban, miért pont engem talált meg. De biztosan az is közrejátszott, hogy mindig a topon kell lennem, ezért már hosszú ideje nagyon szigorú diétát tartok, egy csomó dolgot nem ehetek. Ezt felismerve változtattam az életmódomon, és van is eredménye: tavaly novemberben helyreállt a menstruációm, és hamarosan már hárman leszünk!”

A szupermodell azzal zárta sorait, hogy tapasztalatai megosztásával a PCOS-re akarta felhívni a figyelmet és erőt akart adni a többi nőnek ahhoz, hogy keresse a meddőség okát és soha ne adja fel. Mert akinek PCOS-e van, az nincs egyedül.

Romee Strijd és Laurens van Leeuwen kislánya tavaly december elején jött a világra. A szupermodell Instagram-oldalára posztolt egy fotót ezzel a szöveggel: „Annyira hálás vagyok, hogy végre a karomban tarthatom a kislányomat!”

A policisztás ovárium szindrómáról

A policisztás ovárium szindróma (PCOS) egy alapvetően hormonzavarra visszavezethető kórkép, mely onnan kapta a nevét, hogy az esetek jelentős részében a petefészkek megnagyobbodásával és benne ciszták megjelenésével jár – e tünet azonban valójában nem minden érintett nőnél van jelen.

A hormonzavar lényegében abban áll, hogy a női szervezetben megemelkedik az androgén- (férfi hormon) szint, és ennek tudhatóak be a PCOS alapvető tünetei:

  • a menstruáció szabálytalanná válása vagy teljes kimaradása
  • férfias típusú szőrnövekedés
  • a bőrön aknék megjelenése
  • túlsúly vagy elhízás
  • meddőség

Bár a PCOS pontos oka máig nem ismert, a tünetek hátterében jelentős szerepet tulajdonítanak az inzulinrezisztenciának, ami azt jelenti, hogy a sejtek nem vagy csak csökkent mértékben reagálnak a cukorháztartásban és a vércukorszint szabályozásában alapvető szerepet játszó hormon, az inzulin hatásai iránt. A betegség kialakulásában genetikai faktorokon túl szerepet tulajdonítanak életmódbeli tényezőknek, többek között az egészségtelen táplálkozásnak, a mozgásszegény életmódnak és a stressznek is.

A kezelés, illetve a meddőséghez vezető okok mielőbbi korrigálása érdekében alapvetően fontos a korai felismerés, amihez az szükséges, hogy az érintettek tisztában legyenek a tünetekkel és gyanú esetén orvoshoz forduljanak. Ezzel kapcsolatban sok még a tévhit és a tájékozatlanság, emiatt a betegek sokszor hosszú ideig kallódnak az egészségügyi rendszerben, míg végre a megfelelő szakemberhez kerülnek, aki fényt derít a meddőség és az egyéb tünetek okára. PCOS-re gyanús tünetek észlelésekor a legjobb, ha endokrinológiai szakismeretekkel is rendelkező nőgyógyászt vagy belgyógyász-endokrinológust keres fel a páciens.

Mítoszok és tévhitek a PCOS-ről

A PCOS-ről rengeteg mítosz, téves információ kering az emberek között. Oldalakat tenne ki, ha mindet sorra vennénk, ezért nézzük csak a legismertebbeket!

A képalkotó vizsgálatok minden esetben kimutatják a petefészkek cisztás elváltozását.

Nem igaz. Ahogyan már érintőlegesen szó esett róla, a betegséget nem minden esetben kíséri a petefészkek elváltozása. Nem véletlen, hogy a szakemberek már régóta szorgalmazzák a betegség nevének megváltoztatását, éppen félrevezető volta miatt.

A PCOS felismerése könnyű, hiszen a tünetek egyértelműen jelzik a bajt.

Nem igaz. Bár bizonyára vannak szakorvosok, akik egyetértenek a fenti állítással, ám sok esetben a tünetek elsőre nem jellegzetesek PCOS-re, ezért csak aprólékos munkával, a szóba jövő egyéb betegségek egymás utáni kizárásával állítható fel a diagnózis. Súlyosbítja a problémát, hogy a páciensek sokszor nem is a megfelelő szakképzettséggel rendelkező szakorvoshoz kerülnek elsőre, ami tovább lassítja a folyamatot.

A PCOS megfelelő étrenddel, diétával gyógyítható.

Részben igaz. Olyan szempontból semmiképpen nem állíthatjuk ezt, hogy lenne olyan speciális „csodadiéta”, ami egyből megoldást hoz. Az egészséges étkezés és a megfelelő fizikai aktivitás azonban nagyban hozzájárul az inzulinszint normalizálásához, és a túlsúly csökkentéséhez.

A PCOS csak az elhízott nők betegsége.

Nem igaz. Ahogyan a holland topmodell esetében, PCOS kialakulhat normális testsúly, sőt kifejezett soványság mellett is.

A meddőség kivizsgálásakor szükségtelen PCOS irányában is vizsgálatokat végezni, hiszen ez a betegség nem befolyásolja a fogamzóképességet.

Nem igaz. Romee Strijd esetén túl számtalan példa mutatja, hogy a PCOS-t kísérő hormonzavar következtében a menstruáció szabálytalanná válhat, sőt teljesen ki is maradhat, és az emelkedett hormonszintek következtében a fogamzás az átlagosnál nehezebbé válik, sőt meddőség is kialakulhat.

A PCOS nagyon ritka betegség, alig néhány nőt érint.

Nem igaz. A PCOS a gyermekvállalási korban lévő nők egyik leggyakoribb endokrin betegsége, mely e korosztály tagjainak 4–12 százalékát érinti. Ezért fontos, hogy az érintettek tudják: betegségükkel nincsenek egyedül.

Készítette: Intima.hu – női egészségportál

Dr. Simonfalvi Ildikó egészségügyi szakújságíró

Forrás: Mayo Clinic

Fotó: Adobe Stock

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

Ezek is érdekelhetnek:

„Fogalmam sem volt, hogy a PCOS a várandósság alatt akár súlyosbodhat is”

Meddőnek nyilvánítva, tíz gyerekkel – a PCOS-ről

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!



Hozzászólás írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük