Amikor a hóhért akasztják – avagy amikor az egészségügyi miniszter kórházba kerül
Az egészségügy útvesztőiben bolyongva, a sokszor tragikus körülményeket és zsúfoltságot vagy éppen reménytelen szervezetlenséget látva bizonyára mindannyiunkban megfogalmazódott már a gondolat, milyen jó lenne, ha az egészségügyi ellátás szervezéséért és fenntartásáért felelős politikusok, döntéshozók előbb saját bőrükön éreznék, milyen is egy elveszett kis pontnak lenni az egészségügy rendszerében és majd csak eztán hozhatnának döntéseket. Akkor talán lenne nagyobb szervezettség, odafigyelés – csupa olyan dolog, ami jobbára nem is pénzkérdés, „csak” egy kis empátia, extra gondosság.
Valami ilyesmi jutott eszembe, amikor a minap egy videón hallgattam a mindössze néhány hónappal ezelőtt, 2023 novemberében hivatalba lépett brit egészségügyi miniszter, Victoria Atkins szavait, aki szenvedélyesen beszélt arról, hogy jobbá szeretné tenni a brit közfinanszírozott ellátást biztosító NHS szolgáltatásait.
Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!
A videón arról beszél, hogy az állami egészségügy megreformálása számára nemcsak hivatali, hanem személyes kérdés is. Azt azeretné, hogy az ellátás gyorsabb, egyszerűbb és korrektebb legyen a mostaninál. Elmondja, hogy 3 éves korában 1-es típusú cukorbetegséget diagnosztizáltak nála, és az azóta eltelt időben megtapasztalhatta az állami egészségügyi rendszer legszebb, legjobb oldalát. De a legsötétebb szegleteit is. Utóbbit éppen terhessége és szülése alkalmával. Így emlékezik a terhességére:
„Az egészségügyi szakembereknek talán nem kell különösebben magyaráznom, hogy egy cukorbeteg édesanya terhessége és szülése egy erősen medikalizált (sokféle orvosi beavatkozást igénylő) folyamat. Amikor a gyermekemet vártam, a várandósságom egy pontján világossá vált, hogy a babát idő előtt világra kell segíteni. Felvettek a kórházba és egy olyan kórteremben helyeztek el, ahol frissen szült anyukákkal voltam egy szobában. Akik közül sokan éppen akkor voltak túl egy traumatikus szülésen, némelyeket éppen a műtőből hoztak ki, és nem egy pokoli élmény rajzolódott ki az elbeszéléseikből. El lehet képzelni, mekkora félelemmel és rettegéssel töltött ez el valakit – aki én voltam –, aki éppen akkor készült világra hozni babáját sürgős orvosi segítséggel.”
Végül így fogalmaz:
„Így visszatekintve úgy látom, hogy mindenki minden tőle telhetőt megtett, hogy a legjobb ellátást kapjam én és a babám is, de elkötelezett vagyok, hogy ezek a nők még ezen felül is megkapják azt az extra segítséget és támogatást, amire szükségük van ezekben a nehéz pillanatokban. Azt az extra segítséget és támogatást, amit akkor és ott én nem kaptam meg.”
Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó
radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró
Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!
