Az anyósom nem kérdezett semmit, csak hazudott és vágott
Egy anya megosztotta megdöbbenését, miután anyósa anélkül vágta le az unokája derékig érő haját, hogy előtte beszélt volna a szülőkkel. Az eset megint csak na szülők és nagyszülők közötti villongások szép példája, ahol az ok sokszor nem is a konkrét esemény, hanem jóval komolyabb ellentmondások húzódnak a háttérben. De vannak olyan esetek is, amikor az idősebb generáció tagjai ezzel akarják önmaguk és mások előtt bizonyítani, hogy ők bizony még ugyanolyan önállóan döntésképes személyek, mint amikor még ők voltak teljeskörűen felelősek a gyermeknevelésért.
Te mit szólnál hozzá, ha nagyi anélkül vágná le a lányod derékig érő haját, hogy ezt előzetesen megbeszélte volna veletek, szülőkkel?
Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!
A 39 éves anya azt mondja, teljesen megdöbbent, amikor a 14 éves lánya teljesen másképp jött haza egy nagyszüleinél töltött hétvége után, mint ahogy elment otthonról.
„Ma, amikor az anyósom kitette a ház előtt az autójából a lányomat, megdöbbenve láttam, hogy a majdnem derékig érő haja most vállig ér és egyenesre van igazítva. Azt tudni kell, hogy a kislányom már hatodikos kora óta eltökélte, hogy meg akarja növeszteni a haját, és korábban soha nem jelezte, hogy szeretne, ha a természetesen hullámos haja inkább egyenes lenne.”
A kislány sírva magyarázta el, hogy a nagymamája mindezt maga csinálta, és azt hazudta neki, hogy az édesanyja engedélyt adott rá.
„Mondanom sem kell, hogy rettentően dühös voltam.”
A nő és a férje megegyeztek abban, hogy a nagymama többé nem találkozhat egyedül az unokájával, „amíg meg nem tanulja tiszteletben tartani a kislány határait”.
„Az anyósom dühös rám, azt mondja, ez csak ürügy, hogy távol tartsam tőle a lányomat.”
A történetet meghallgatva egy pszichológus azt mondja, hogy ez a nagymama a „tolakodó nagyszülő” tipikus képviselője. Szerinte ezzel a problémával a gyereket nevelő szülők jelentős része kénytelen szembesülni előbb vagy utóbb. Azt tanácsolja, hogy az erre utaló jeleket már csírájában érdemes elfojtani, míg el nem mérgesedik a helyzet a fentihez hasonló konfliktus formájában.
„Abban a pillanatban, amikor észreveszünk egy negatív minta kialakulását, gyorsan foglalkozzunk vele. Ne várjunk addig, míg drasztikusabb lépések szükségesek a helyzet normalizálásához.”’
A konkrét történet kapcsán a kommentelők túlnyomó többsége támogatta az anyukát, és azt mondta, jól tette, hogy ilyen határozottan lépett fel az anyósával szemben.
„Ez nem unokája érdekében történt. Hazudott a lányának, hazudott az unokájának, és olyasmit tett, amiről pontosan tudta, hogy nem tehetné meg. Nos, most vállalja ennek következményeit!”
Fotó: Shutterstock