Anyás-Apás · 2020.01.17 07:00 · 5 perc

Az apák gyakrabban ellenőrzik a légzésfigyelőt, mint az anyák

Megfelelő előképzettség és használat mellett a légzésfigyelők jó szolgálatot tesznek arra, hogy alvás közben is figyelemmel kísérhessük a baba állapotát, légzését, és esetleges baj esetén azonnal közbeavatkozhassunk.

De gondoltad volna, hogy az apák között többen vannak azok, akiknek fél szemük állandóan a légzésfigyelőn van, mint az anyák között?


Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

A hirtelen csecsemőhalál szindróma (angol rövidítéssel SIDS, köznapi nevén bölcsőhalál) valós veszély, és egészen pontos okát senki nem tudja, erre nézve egyelőre csak feltételezések vannak. Szerepet tulajdonítanak benne a baba légzőközpontjának fejletlenségének, alvási körülményeknek, a szülők dohányzásának és még sok minden másnak. Az valószínű, hogy a gyanúba fogott tényezők mindegyike kisebb-nagyobb mértékben hozzájárul ahhoz, amikor egy látszólag teljesen egészséges csecsemő minden nyilvánvaló ok nélkül hirtelen meghal. A lehetséges okok azonosítása ugyanis statisztikák alapján történik: egy sor tényezőt számításba vesznek és azt elemzik, hogy vannak-e köztük olyan körülmények, melyek a bölcsőhalált halt babáknál vagy azok családjában lényegesen gyakrabban állnak fenn, mint az átlagnépességben.

A bölcsőhalál megelőzésének egyik eszköze a légzésfigyelő monitor. Ezeket sokan minden megfontolás nélkül megveszik jó pénzért, ám teljesen haszontalanul. Hiszen a légzésfigyelő csak akkor tölti be a funkcióját, ha a szülők – szakképzett személy által vezetett tanfolyamokon – azt is megtanulja, mit kell tenni, ha a készülék riaszt, hogyan tud közbelépni úgy, hogy ne történjen végzetes tragédia. Mert lehet ugyan hívni a mentőket is, ha a riasztó jelez, de esélyes, hogy a mentők már későn érkeznek, akármennyire sietnek is.

Az apák hajlamosak folyton a légzésfigyelőt sasolni

Ezzel kapcsolatban egy érdekes felmérés eredményét hoztam, melyet a babaápolási termékeket gyártó Summer cég rendelt meg. Eszerint az apák sokkal gyakrabban pillantanak a riasztóra, hogy minden rendben van-e a babával. Sokan talán még túl gyakran is: a felmérés szerint minden harmadik apa csekkolja PERCENKÉNT legalább egyszer a légzésfigyelőt, míg az anyák közül csak minden negyedik. A szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy ezek a korszerű készülékek – különösen az okostelefonnal is összekapcsolható változatot – inkább hozzájárulnak a szülők szorongásához, nemhogy enyhítenék azt.

„Azzal, hogy folyamatosan figyeljük a baba állapotát, megnő annak az esélye is, hogy olyan jeleket is észlelünk, melyek egészen biztosan nem utalnak veszélyre, és előfordulhatnak téves riasztások is a baba mozgása vagy más ok miatt. Aztán ott vannak azok a valós riasztások is, melyek nem igényelnek beavatkozást – írja a The Journal of the American Medical Association (JAMA) nemrégiben megjelent cikke. – A szülők megnyugtatása helyett ez inkább csak újabb szorongást generál a szülőkben, akik a légzésfigyelőre való állandó odafigyelés nyomására abban a tévképzetben lehetnek, hogy gyermekük állandó életveszélyben van. Ily módon ezek a készülékek közvetett módon mér árthatnak is a család jóllétének.”

Ha nincs légzésfigyelő, az sem tragédia, ha az alvási körülmények biztonságosak

Pedig a légzésfigyelőre tapadás nem jó a szülőnek, és nem biztonságosabb a babának sem attól, ha a szülők fél szeme állandóan a monitoron van. Az amerikai gyermekgyógyászok szakmai szervezete (AAP, American Academy of Pediatrics) ehelyett biztonságos alvási körülményeket javasol a SIDS (bölcsőhalál) megelőzésére:

– Jó, ha a baba a szülőkkel egy helyiségben, de nem közös ágyban alszik.

– A babát mindig kellően kemény matracra, háton fekvő helyzetben tegyük le aludni.

– Az ágyban ne legyenek párnák, plüssállatok, matracvédők és egyéb felesleges tárgyak.

A szakemberek azt szeretnék tudatosítani, hogy anélkül is teremthetünk biztonságos alvási körülményeket a babának, hogy meg tudnánk vagy akarnánk vásárolni ezeket a költséges légzésfigyelő készülékeket. Ehelyett legalább ilyen fontos vagy még fontosabb néhány egyszerű szabály betartása a biztonságos alvási környezet kialakítására.

#sids #bolcsohalal #hirtelen_csecsemohalal_szindroma

A bölcsőhalál több korábbi cikkben is szóba került az Anyás-Apáson, ide kattints!

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!



Hozzászólás írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük