Anyás-Apás · 2024.07.26 09:30 · 8 perc

Az iskola eltussolta volna a fogdosást, az anyuka azonban nem hagyta annyiban

Nemrégiben borzolta a kedélyeket, hogy egy Győr környéki általános iskolában a néptánctanár férje megengedhetetlenül fogdosta a lányokat. A történet nem mai, de megnyugtató lezárás két éve sincs. Talán kórjelzőnek is tekinthető, hogy az iskola eltitkolta volna a történteket, és csak azért derült fény az ügyre, mert az édesanya nem hagyta annyiban. Maga a történet – és sajnos az iskola arra adott válasza is – már-már tipikusnak tekinthető.

Ezért előbb nézzük az esetet, aztán azt, mit lehet tenni már egészen kisgyerekkorban azért, hogy a gyerekeink pontosan tudják, meddig megengedhető és honnan megengedhetetlen az, ha egy felnőtt megérint egy gyereket.

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

Előbb tehát az eset, a Telex cikke alapján:

Egy felsős kislány jelezte, hogy a néptáncot tanító pedagógus kisegítőként dolgozó férje fogdossa a lányokat a testnevelésórán. Ez azt jelentette, hogy míg a fiúkra csak rámutatott egy adott feladat kiosztásakor, addig a lányokat meg is érintette, mintegy „véletlenül” végigsimítva a lányok mellén, időnként simogatja, ölelgeti őket. A történet első jellemző momentuma, hogy szinte egészen biztos, hogy nem egyedi esetről van szó, végül is csak egy anyuka tett feljenetést, ami mögött azt sejtik a sztorit jobban ismerők, hogy az igazgatónő inthette csendre az áldozatokat.

Ahogyan az édesanya fogalmaz a cikkben:

„Én hiszek a lányomnak. Nagyon sokat gondolkodtam, mit kell tennem, mi a helyes, és nem léptem volna, ha nem győződöm meg a gyerekem igazáról. A többi anyuka szerintem nem mert elindulni ezen az úton. Annak ellenére, hogy ők is hittek a lányuknak, nem merték bevállalni ezt a dolgot. Azt hittem, ha felvállalom az első lépéseket, majd mellénk állnak a többiek is, a hatóságok teszik a dolgukat és kiderül, ki és miben hibázott. De ez csak részben történt meg. Ítélet két év elteltével sincs.”

Állítólag több lány is jelezte az igazgatónőnek, hogy valami nincs rendben a tesiórákon, az intézményvezető azonban leintette őket azzal, hogy az alaptalan vádaskodásokkal könnyen bajba kerülhetnek.

A másik tipikus momentum, hogy a cselekedettel vádolt férfi körömszakadtáig tagadja, hogy bármi történt volna közte és a lányok között. „Természetesen” az ügyvédje is váltik állítja, hogy védence ártatlan.

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy az egyik anyuka mégse hagyta annyiban, illetve hogy a hatóságok komolyan vették az ügyet, így nyomozás és büntetőeljárás indult, tanúkat idéztek és hallgattak meg. Jellemző módon azonban az elmúlt két évben még elsőfokú ítélet sem született. Sem szembenézés, sem hajlandóság és motiváció az eset feltárására, hanem inkább az elhallgatás vágya érhető tetten.

„A Soproni Járási Ügyészség 2023. március 7. napján benyújtott vádiratában a rendőrségi nyomozás lezárása után az emberi méltóságot sértő szeméremsértés vétsége miatt emelt vádat egy hatvanas éveiben járó férfi ellen. Az ügyészség a vádiratban tárgyalás mellőzéses eljárást kezdeményezett” – közölte a Telex megkeresésére a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség.

A vádlott és felesége arra hivatkozott a bíróság előtt, hogy a néptáncoktatás során óhatatlan a diakok görnyedt tartásának a javítása, ezért fogják meg a gyerekek vállát, hátát. Állításuk szerint azonban ilyenkor gondosan ügyelnek arra, hogy meglegyen a biztonságos távolság köztük és a gyerekek között. No comment.

A szülők is tájékozatlanok, melyik érintés megengedhető és melyik nem

Logikus és észszerű gondolatnak tűnik, hogy nehezebben fordulhatnak elő ilyenek, ha a szülők már nagyon korán megtanítják gyerekeiknek, melyik az az érintés, ami nem természetes, és amiről egészen biztosan beszélniük kell egy felnőttnek, akiben megbíznak. De fel vannak-e vértezve a szülők minden szükséges ismerettel ennek a képességnek az átadásához? Úgy tűnik, hogy nem, és sajnos nem csak nálunk.

Egy 2019-es amerikai felmérés szerint a válasz sajnos „nem”. Az óvodáskorú gyerekeket nevelő szülők több mint fele válaszolta ugyanis, hogy még nem kerített sort az ezzel kapcsolatos beszélgetésekre gyermekével. Valamivel jobb a helyzet az alsó tagozatos gyerekeknél, ám a szülők egynegyede még ekkor sem magyarázza el gyermekének, mi az, ami megengedhetetlen közeledésnek számít egy felnőtt részéről. Pedig létfontosságú lenne ennek tisztázása, hiszen a gyerek nem feltétlenül tudja ezt helyesen megítélni, és a rossz szándékú közeledést is félreértheti, különösen akkor, ha a közeledés egy ismert, sőt szeretett személy felől érkezik. Pedig az viszont félreérthetetlen a statisztikák alapján, hogy a gyermekkori szexuális zaklatás elkövetői az esetek túlnyomó többségében a gyerekek családjában vagy szűkebb környezetében élő felnőttek.

Az amerikai gyermekkórház felmérésében 1106 olyan szülőt kérdeztek meg, akik családjában legalább egy, 2 és 9 év közötti gyermek nevelkedik. Minden 10 szülő közül csak hatan vélekedtek úgy, hogy ezekre a beszélgetésekre a kisiskolás életkor a leginkább megfelelő. Azok közül, akik szerint nem ez az optimális életkor, 71 százalék azzal indokolta a beszélgetés halogatását, hogy ebben az életkorban még túlságosan korainak tartja ezt a témát még csak szóba hozni is a gyerekeknek.

Voltak persze a válaszadók között olyanok is, akik szívesen beszélnének a témáról gyermekeikkel, minden öt ilyen szülő közül ketten azonban azért nem teszik ezt, mert nem kapnak elég információt arra vonatkozóan, hogyan is kell csinálni ezt a dolgot. Talán éppen ezzel magyarázható, hogy a szülők több mint háromnegyede szerint az ezzel kapcsolatos felvilágosítás inkább az óvoda és az iskola, azaz a pedagógusok, de semmiképpen nem a szülők dolga lenne.

Ha egy szülő még alsó tagozatos gyerekénél is csak tologatja ezt a beszélgetést, akkor az indokok között olyanok hangzottak el, hogy például „még nem került szóba a téma”. Ez volt a leggyakoribb indok, melyet minden 10 megkérdezett közül hatan jelöltek meg a szükséges, mégis elmaradt beszélgetések magyarázataként. És ki kell emelni a válaszadóknak azt a 18 százalékát is, akik szerint teljesen felesleges ilyen dolgokról beszélgetni a gyerekkel, hiszen ilyesmi csak nagyon ritkán fordul elő. (És persze az ő gyerekükkel egészen biztosan soha – de ezt már csak én teszem hozzá.)