Anyás-Apás · 2020.12.21 08:40 · 5 perc

Azt akarták az orvosok, hogy vetessem el a downos babámat

Egy anya vallomása arról, miként akarták az orvosok újra és újra rábeszélni terhességmegszakításra, amikor valószínűvé vált, hogy az ikrek egyike Down-szindrómával fog a világra jönni. Emlékeztették a várható nehézségekre és arra, hogy egy beteg baba születése gyökeresen fel fogja forgatni a család életét.

A downos kisfiú végül megszületett, és az anya azt mondja, semmit nem bánt meg.

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

A nő 37 évesen várta ikerbabáit, amikor a 12. héten kiderült, hogy az egyik baba Down-szindrómás. Az anya szerint az orvosok eztán folyton arra célozgattak, hogy részleges terhességmegszakítást kellene kérnie, azaz csak az egészséges babát kellene megszülnie. A nő végül nem hallgatott rájuk, így a most már ötgyerekes édesanya, hiszen januárban megszületett a két kisfiú, August Down-szindrómával.

Az anya most utólag mesél arról a lelki hullámvasúton is, melyen a várandósság alatt végigment:

„Szürreális emlékként él bennem, amikor az orvosok elmondták, hogy az egyik babám Down-szindrómás. Nem tudtam tisztán gondolkodni. A hangulatom olyan volt, hogy egyszer fenn, egyszer lenn, az egyik nap úgy éreztem, hogy teljesen rendben van, ami történik velem, és elfogadtam azt, másnap viszont belebetegedtem az aggodalomba, hogy mit tartogat számunkra a jövő. Össze voltam zavarodva.”

Visszagondolva az volt a legnehezebb, amikor egymástól függetlenül több orvos is a terhességmegszakítás mellett tette le a voksát.

„Ahányszor csak benn jártam a kórházban, mindig oda kanyarodtunk és az volt a beszélgetés fő fonala az orvosokkal, hogy August nem fogja tudni végigcsinálni, és hogy a Down-szindrómával milyen nehéz élete lesz neki és nekünk is. Mindig is biztos voltam benne, hogy nem akarom elvetetni őt, de az orvosok újra és újra rákérdeztek és meg akartak bizonyosodni róla, hogy jó döntést hoztam és hogy képes leszek megbirkózni a helyzettel. Mindig azzal jöttek, hogy nem kell lemondanom teljesen a terhességről, a másik babát akkor is nyugodtam megszülhetem. Ám én mindkettőjüket akartam.”

Mindennek a tetejébe a terhesség egy pontján problémák adódtak a downos babával, nem fejlődött rendesen, innentől pedig az orvosok még állhatatosabban hangoztatták, hogy a terhességnek azt a „felét” meg kellene szakítani. Ám August rácáfolt a baljós jóslatokra, tovább vert a szíve.

„Végtére elegem lett az állandó győzködésből, és azt mondtam az orvosoknak, hogy amíg hallom dobogni a babám szívét, addig nem akarom hallani tőlük többé azt, hogy mit nem tud majd megcsinálni az életében a kisfiam. Kijelentettem, hogy álljanak le a negatív megjegyzéseikkel és az abortusz melletti kampányolásukkal. Mindenáron azt szuggerálták belém, hogy sérülten fog megszületni, de August teljesen normális baba, bár vannak egészségi problémái.”

Augustnak valóban vannak szívproblémái és némi légzési nehézsége, de a nehéz indulás után egészségesen és jó ütemben fejlődik – mondja az édesanya.

„Tisztában vagyok vele, hogy még nem értünk az út végére, mindannyiunk előtt hosszút áll, mely nem lesz nem teljes a küzdelmektől, de egyáltalán nem bántam meg semmit. Mindkettőjüket annyira szeretem!”

– meséli az anya, aki azt is elárulta, hogy azért tartotta fontosnak, hogy megossza tapasztalatait, hogy minden szülő, aki hasonló cipőben jár, tudja, hogy természetesek azok az érzések, melyek akkor ébrednek, amikor valaki megtudja, hogy Down-szindrómás babát hord a szíve alatt.

„Rendben van, ha megriadsz, szorongsz vagy aggódsz. Mi, anyák bármit megtennénk a gyermekeinkért, és elég erősek vagyunk ahhoz, hogy képesek legyünk megtenni. Senki nem kényszeríthet bennünket semmire!”