„Azt mondták, meg fogok halni… mégis itt vagyok”
Talán kézenfekvő lenne, ha az Európai Immunizációs Hét alkalmából a jelenleg is dúló világjárványról szólnánk, hiszen ezekben a hetekben-hónapokban a világ szinte minden országában versenyt futnak az idővel, hogy minél rövidebb idő alatt minél többen hozzájuthassanak vakcinához, ezzel emberéleteket mentve meg.
Beszéljünk most inkább egy másik veszedelmes betegségről, a járványos gyermekbénulásról, annál is inkább, mert a poliojárvány és az ellene hatásos vakcina kifejlesztésének története sok hasonlóságot mutat napjaink pandémiájával.
Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!
„Megmondták nekem, hogy meg fogok halni. A pap háromszor is feladta nekem az utolsó kenetet.”
A fenti idézet Jackie Wallace-tól származik, aki ma már nagymama – vagyis szerencsére nem váltak be nála a borúlátó jóslatok. Unokája, Hadley ma már egyetemista, ő beszél nagymamája betegségéről a Michigan Egyetem honlapján.
1951 nyara volt, amikor a 15 éves Jackie egy iskolai kirándulásról hazaérkezve tompa fejfájásra kezdett panaszkodni, és kis hőemelkedése is volt. Bár akkortájt már javában szedte áldozatait a járványos gyermekbénulás, arra talán ő és a szülei sem gondoltak akkor, hogy alig egy héttel később már lebénulva és öntudatlanul fekszik az egyik chicagói kórház túlzsúfolt kórtermében, és az orvosok nem sok reményt fűznek ahhoz, hogy valaha is felépül. A vírus a feje búbjától a lábujja hegyéig mozgásképtelenné tette a kamaszlányt, aki a következő fél évet vastüdőbe zárva élte túl, miközben szemtanúja volt annak, hogy a kórterem szinte naponta érkező új kis lakói hogyan távoznak egymás után az élők sorából, sokszor alig egy hetet adva a köztük kibontakozó barátságnak.
De Jackie rácáfolt minden orvosi borúlátásra és túlélte a főként gyermekeket tizedelő szörnyű betegséget, bár azóta is kerekesszékben éli mindennapjait. Azt mondja, amikor csak ránéz a tolószékére, mindig eszébe jut, mi mindent volt kénytelen átélni kislányként csaknem hét évtizeddel ezelőtt. Ha a mostani világjárványról kérdezik, halkan, de határozottan kijelenti:
„Ha valaki, akkor én pontosan tisztában vagyok a védőoltások értékével. A gyermekeim is mind megkapták az oltásokat, amint lehetett. Ez soha, de soha nem volt, nem lehetett kérdés.”
Az oltásellenesek másként gondolják
Talán nyugodtan mondhatjuk, hogy a védőoltások az orvostudomány legnagyobb vívmányai közé tartoznak, melyek segítségével olyan, korábban hatalmas áldozatokat szedő világjárványok okozóit vagyunk képesek harcképtelenné tenni, mint például a már említett járványos gyermekbénulás (orvosi nevén poliomielitisz), a kanyaró, a szamárköhögés vagy a Móra Ferenc Kincskereső kisködmönéből is ismert torokgyík (diftéria). De azt is állíthatjuk, hogy a vakcinákkal csaknem egy időben szólaltak meg és idővel sajnos válnak egyre hangosabbá az oltásellenes hangok is. Mert hiába gyűlnek az évtizedek alatt a lassan könyvtárnyi terjedelmet elérő tudományos bizonyítékok a vakcinák hasznosságáról, ez idő alatt lassan elöregszenek és meghalnak azok az emberek is, akik még testközelből láthatták ezeket a szörnyű betegségeket, és lehettek kényszerű szemtanúi az általuk okozott kínoknak és tragédiáknak. Szokás azt mondani, hogy a védőoltások saját sikerük áldozatai, hiszen éppen eredményes megelőző hatásuknál fogva tűntek el sorra azok járványok, melyek korábban kézzel foghatóvá tették azt, mi ellen is óv meg bennünket a vakcina.
Pedig ezek a veszedelmes fertőző betegségek nem tűntek el nyomtalanul, csak egy időre visszakozót fújtak. Ám már sokszor bebizonyították, hogy bármikor ismét kíméletlenül lecsapnak, ha a világ bármely pontján lazul az oltási fegyelem, hogy aztán globalizált világunkban a modern közlekedési eszközökre „szállva” akár néhány óra alatt eljussanak a Föld legtávolabbi pontjára is.
A járványos gyermekbénulásról, Jonas Salkról és Albert Bruce Sabinról
A járványos gyermekbénulás (más néven Heine–Medin-kór vagy poliomielitisz) egy vírusfertőzés, mely – nevének megfelelően – elsősorban gyermekek között szedte és sajnos sok országban bár szerencsére kisebb számban, de még ma is szedi áldozatait. Bár az általa okozott bénulásokról vált hírhedtté, az esetek jelentős részében csak enyhe tüneteket okoz, de amikor pusztít, akkor aztán kíméletlen pusztítást végez. A vírus először a II. világháború után okozott tömegméretű járványokat, ám azt kevésbé ismert, az 1900-as évektől kezdve egyre nagyobb számban fordultak elő ilyen esetek. A fertőzöttek számának ugrásszerű megszaporodásával együtt világszerte egyre több kutató érdeklődése fordult a betegség gyógyításában vagy megelőzésében hatásos szerek megtalálása felé. Az 1950-es évek elejétől intenzív kutatások indultak, melyek ekkor már kellő anyagi támogatásban is részesültek, így remélhető volt, hogy az erőfeszítéseket hamarosan siker koronázza. Az viszonylag hamar világossá vált a kutatók előtt, hogy hatásos terápiára, sőt a betegségben megrokkantak eredményes rehabilitációjára alkalmas módszer kifejlesztésére nem sok reményük van, ezért mindinkább a megelőzésre összpontosítottak.
És 1955. április 12-én az amerikai nagyvárosokban harangok, szirénák és autódudák hangja adta tudtára az örömhírt az embereknek: megtörtént az áttörés, megszületett a járványos gyermekbénulás ellen hatásos vakcina!
A korszakalkotó felfedezés egyszersmind a világhírt is elhozta Jonas Salk számára. Jonas Salk zsidó bevándorlók gyermekeként nőtt fel New York Bronx negyedében, és kortársai szerint nem volt egyszerű ember, makacssága és önfejűsége miatt sok meg nem értéssel és bántással találkozott életében, melyek tudományos karrierje során is végigkísérték. De éppen állhatatossága, makacssága és szorgalma hozta el számára a világsikert is.
Jonas Salkkal egy időben azonban egy másik kutató, a Lengyelországban született, de 15 éves korában szüleivel az Egyesült Államokba emigrált Albert Bruce Sabin is végzett kutatásokat a poliojárvány megfékezésére. Saját vakcináját több mint két évtizedes kutatómunkája eredményeként 1954-ben állította elő. Mivel a Salk-vakcina áttörést hozott ugyan, de a megfertőződést nem, csupán a súlyos tünetek kialakulását volt képes megakadályozni, ráadásul alkalmazása kapcsán szövődmények is előfordultak, Sabin sem adta fel a vakcinafejlesztést. Legyengített élő vírust tartalmazó oltóanyagát könnyebb volt alkalmazni, hatásosabbnak bizonyult, és szövődményeket is ritkábban okozott, így ez vált a járványos gyermekbénulás megelőzésének általános eszközévé.
Az UNICEF adatai szerint a poliojárványokban érintett gyermekek száma 1988 óta 99 százalékkal csökkent: míg korábban 125 országból összesen 350 ezer körüli esetet jelentettek évente, addig ma már a betegség csak néhány országot sújt, és az évente regisztrált esetek száma néhány százas nagyságrendű.
Ez az örvendetes trend pedig nem másnak, mint a tömeges védőoltásoknak köszönhető. Az éberségünk azonban soha nem lankadhat…
Készítette: Intima.hu – női egészségportál
Írta: Dr. Simonfalvi Ildikó radiológus, egészségügyi szakújságíró
Források:
Semmelweis Orvostörténeti Múzeum
