Anyás-Apás · 2021.01.07 13:20 · 11 perc

Beoltattam magam és nem változtam gyíkká

Sem békává. Sem egérré. Igazából semmi különöset nem érzek azon kívül, hogy az oltás helye ma még minimálisan érzékeny, de lehet, hogy ezt is csak beleképzelem, ennyi. Azaz nem ennyi, valami furcsát mégis érzek, valami mégis nagyot változott… de erről majd a legvégén.

Most mindenesetre várom a három hét leteltét, amikor megkapom a második adagot, aztán a plusz egy hetet, mert akkorra ígéri a vakcinagyártó cég a maximális védettséget. Kilencvenöt százalék, az nem kevés… bőven elég ahhoz, hogy végre visszakapjuk a normális életünket.

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

Igen, beoltattam magam. Igen, én is olvastam, hogy majd jól meghalok, de ha nem, akkor is csipet ültetnek a fejembe, 5G-t fogok sugározni, elrabolnak az ufók, a DNS-emre pedig majd rá sem ismerek. Igen, olvastam.

De azt is láttam, mire képes az a vírus, amire boldog tudatlanságban sokan legyintenek, hogy áááá… csak egy nátha, vagy ha nem, akkor a háttérhatalom ármánya. Szerencsére nem a frontvonalban harcolok a covid-fertőzöttek életéért, fiatalabbakért és idősebbekért, „csak” hitetlenkedve nézem a röntgen- CT-felvételeken elém táruló tüdők képét: ennyi légzőfelülettel lehet még egyáltalán élni? És hát néha lehet… sokszor meg nem. Fiatalabbak és idősebbek, nap mint nap.

Így tehát nem volt kérdés, hogy amint lehet, jelentkeztem védőoltásra… előre szólok, innen nagyon rövid és eseménytelen lesz a történet, megnyugtatóan unalmas. Az időpont előtti nap délutánján le- és kitöltöttem a szükséges nyomtatványt, tájékoztatás és belegyezés, majd másnap ezt és némi olvasnivalót a táskámba csúsztatva bementem a munkahelyemre. Az olvasnivaló alapvető kellék, hiszen a beadás után a helyszínen kell várakozni 30 percig, hogy mindenki – én is és ők is – megnyugodhassanak, hogy tényleg nincs semmi gubanc. Én pedig utálok várni, ha nincs a táskámban valami olvasnivaló. Szóval bementem, beszúrták, aztán olvastam pár oldalt az éppen aktuális krimiből, aztán hazajöttem. Ennyi, semmi rendkívüli eseményről, semmi izgalomról nem tudok beszámolni – valószínűleg a Blikkből tájékozódó hivatásos rettegők legnagyobb szívfájdalmára. A helyzet másnapra sem változott, mintha minimálisan érzékeny lenne a beszúrás helye, de ez az érzés ismerős lehet mindenkinek, akit életében valaha beoltottak már valamilyen betegség ellen. Vagyis mindannyiunknak.

A hatalmas bonyodalmak csak később kezdődtek…

…amikor kiposztoltam az Anyás-Apás Facebook-oldalára, hogy beoltattam magam, no ott aztán képviseltette magán minden népszerű összeesküvés-elmélet, ami csak létezik. Dőltek a kommentek, nem is győztem mindre válaszolni, csak kapkodtam a fejemet. Nem ígérem, hogy a konteóelméletek ágas-bogas rendszerének minden kicsi szálát elvarrom egyetlen cikkben, hiszen ez nyilvánvaló lehetetlenség. De most elsőre sorra veszek párat, aztán ha van rá igény és leginkább konkrét, értelmes kérdés, akkor később szívesen írok azokról is.

Kezdjük a legnépszerűbb kifogással:

Ezt a vakcinát kevesebb mint egy év alatt fejlesztették ki…

…amihez sokan még hozzáteszik, hogy egy vadonatúj kórokozó elleni vadonatúj vakcináról van szó. Ami pedig úgy, ahogy van, nem igaz.

Ami a COVID-19-et illeti, ahhoz elég messzire kell visszamenni az időben, persze nem túl messzire, csak a sok évvel ezelőtti mikrobiológia tanulmányaimig. És láss csodát: a koronavírusok már az évtizedekkel ezelőtti egyetemi tankönyvemben is szerepeltek, az is lehet, hogy pont „őket” húztam a szigorlaton, már nem emlékszem. Szóval a koronavírusok már régi ismerősök, különösebb figyelmet én sem fordítottam rájuk a vizsgára való felkészülés során, hiszen semmi érdemleges tragédiát nem okoztak, egyetlen brutális járvány sem kötődött a nevükhöz, nem felelősek sok százezer vagy millió ember haláláért, náthaszerű tüneteket okoznak, ennyi. Vannak ők is, elférnek a sok egyéb vírus között ők is. És bár a COVID-19 mostani világjárványt okozó mutáns variánsa némiképpen különbözik korábbi, „békésebb” társaitól, hiszen ha nem így lenne, most nem beszélgetnénk róla, de azért sok tulajdonságukban továbbra is megegyeznek. Azaz nem teljesen ismeretlenek, már eddig is sok mindent tudtunk róluk, a kutatóknak egyáltalán nem a nulláról kellett indulniuk, amikor igyekeztek feltérképezni a vírus tulajdonságait, hogy ezek ismeretében megtalálják a fegyvert is ellene.

A koronavírusok családja egyébként is meglehetősen népes, több száz tagot számlál, ebből hét képes megfertőzni embereket is.

Olyan szempontból sem ismeretlen a COVID-19 (másik nevén SARS-CoV-2, ennek mindjárt lesz még jelentősége), hogy – bár sokan nem tudják – koronavírus nem most először okoz járványokat. Éppen ezért nem is most kezdték a kutatásukat. Már sok-sok évvel ezelőtt keresték egy súlyos betegség kórokozóját, míg végül megtalálták egy eldugott kínai barlangban élő denevérekben. Mivel ez a vírus súlyos légzési elégtelenséget okozott, ennek angol nevéből SARS vírusnak nevezték el, ez a vírus okozta 2003-ban – tehát már 18 évvel ezelőtt! – a SARS járványt. Igen, kitaláltátok, a SARS vírus – teljes nevén SARS-CoV (kezd a dolog ismerős lenni?) – is egyfajta koronavírus, míg egy másik koronavírus, a MERS pedig az úgynevezett közel-keleti légúti szindróma okozója. Ez utóbbit 2012-ben – tehát 9 évvel ezelőtt! – izolálták egy súlyos tüdőgyulladásban és veseelégtelenségben szenvedő szaúdi férfi szervezetéből. Ezt követően 21 országból – főként a Közel-Keletről – jelentettek nagyobb járványokat. És mint kisebb-nagyobb járványokat elindító kórokozókat, ezeket is alaposan tanulmányozták és azóta is folyamatosan tanulmányozzák a kutatók, milyen a szerkezetük, hogyan viselkednek, milyen úton fertőznek, mire érzékenyek, hogyan lehet védekezni ellenük.

A sok évvel ezelőtti SARS-CoV-tól már csak egy ugrás a SARS-CoV-2, ami az előbbinek egy módosult, mutálódott változata, ennél fogva néhány dologban értelemszerűen különböznek, viszont sok más tekintetben hasonlítanak egymáshoz.

Ezek után mondja hát valaki, hogy a mostani világjárványt okozó koronavírus egy vadonatúj, soha nem látott, korábban nem ismert teremtmény, amivel csak kb. egy évvel kezdtek ismerkedni a tudósok. Mert nem, hiszen lassan évtizedek óta ismerik és kutatják őket. Ami most újdonság volt, hogy meg kellett ismerniük a mutációból adódó új tulajdonságaikat is.

Jó-jó, de a vakcinát túl gyorsan fejlesztették ki

Nos, most ne kezdjük boncolgatni, hogy innen-onnan, hallomásból összeszedett infók alapján olyanok szakértik meg, hogy 1) elegendő számú volt-e a vakcinatesztelésbe bevont több tízezer önként száma, vagy inkább több kellett volna, illetve hogy 2) eléggé alapos volt-e a kipróbálás harmadik fázisa, akik 1) két héttel korábban még azt sem tudták, mi az a fázis III vizsgálat és egyáltalán hány fázisa is van egy gyógyszertesztelésnek, 2) teljes megelégedettséggel és mellékhatások nélkül szednek a fejfájásukra és más bajaikra gyógyszereket úgy (egyébként nagyon helyesen) vagy adatják be gyermekeiknek a kötelezőket vagy maguknak a thaiföldi teleléshez szükséges védőoltásokat úgy (szintén nagyon helyesen), hogy nem firtatják és vizsgálják nagyítóval azok tesztelésének minden lépését. Mondom, erre most ne térjünk ki, hiszen ahogy tavasszal a 9 millió virológus, maszkpórusnagyság- és vírusnanopartikulum-szakértő országa voltunk, most úgy lettünk a 9 millió gyógyszervegyész országa.

A dolog úgy áll, hogy egy vakcinafejlesztésnek vannak olyan alapvetései, melyek ismertek és már többszörösen igazolást nyertek, amikor tehát egy újabb kórokozó elleni vakcina fejlesztésébe kezdenek, nem a nulláról kell indulni, a fejlesztés sok lépésében nem kell felfedezni a spanyolviaszt, hanem csak felhasználni az eddigi ismereteket és tapasztalatokat, és azokat adaptálni az újonnan célba vett kórokozó, jelen esetben a sok tekintetben már ismerős, más tekintetben még kevésbé ismert SARS-CoV-2 azon tulajdonságaihoz, amiben eltér viszonylag ártalmatlan felmenőitől és ártalmasabb nagytesóitól, akik az évekkel ezelőtti járványokat okozták.

Ráadásul az az mRNS-technika, ami elvezetett a sikerhez, a hatásos és biztonságos vakcinához, szintén nem vadonatúj, hiszen azon például Karikó Katalin biokémikus – akire méltán lehetünk nagyon büszkék – évtizedek óta dolgozik. Nem látok be Karikó Katalin kutatólaboratóriumába, de valahogy úgy képzelem, hogy volt ez a már létező technika, és azt felismerve, hogy az általuk már régebb óta kutatott és fejlesztett technika esélyes lehet arra, hogy éppen a covid elleni vakcinába építve teljesítse be először feladatát, a pandémia kezdete óta különösen ráfeküdtek a kutatásra. Amihez feltehetőleg pénzt, paripát, fegyvert is megkaptak valamelyik gyógyszergyártó cégtől, akik fantáziát láttak a támogatásban. Nem feltétlenül (csak) humanitárius, hanem üzleti megfontolásból is, de ez talán ebben a pillanatban mindegy is, a gyógyszeripar nem (sem) jószívű Róbert bácsi, hanem profitra dolgozik, de melyik cég nem? Az autószerelő is, aki kicseréli az aksit a kocsidban, meg a magántanár is, aki a gyereked fejébe veri, hogyan osztunk törtet törttel.

Mára ennyit. Arra gondoltam, hogy a következő cikkben arról írok, mi is az az mRNS-technika, és miért ne tévesszen meg senkit, hogy az RNS csak egyetlen betűben különbözik az emberi örökítő anyag nevétől: DNS. Nem, a vakcinával bevitt mRNS nem fogja átírni a genetikai állományodat. Én sem változtam gyíkká, te sem fogsz.

Aztán majd sorra veszem a neten terjedő többi tévhitet is. Nem félek sajnos, hogy kifogynék a témákból, elég csak megnyitni a közösségi oldalakat és találomra rábökni valamelyik népszerű konteóelméletre. Van belőlük bőven.

Jaj, majd elfelejtettem, hogy a cikk elején azt ígértem, elárulom, mi az a furcsa és szokatlan, amit érzek. A vakcina beadása után békésen autóztam hazafelé a kivilágított Erzsébet-hídon és hirtelen elfogott az elmúlt hónapokban szinte elfeledett érzés: azt éreztem, hogy csaknem egy év egy helyben toporgása, az új megbetegedések számának tehetetlen figyelése után megtettem az első pici vagy nem is kicsi lépést afelé, hogy visszaszerezhetjük a kontrollt saját életünk felett. Az első igazi fényt az alagút végén, hogy hamarosan visszakaphatjuk régi életünket. Ha mi is akarjuk. Ha mindannyian akarjuk.