Anyás-Apás · 2018.10.01 12:28 · 5 perc

Börtön járhatna a vegán diétáért?

Egy olasz képviselőnő azt javasolta a parlamentnek, hogy legyen börtönnel büntethető az a szülő, aki vegán étrenden tartja a gyerekét. Elvira Savino szerint ez gyermekbántalmazás, hiszen a vegán étrend nem tartalmazza azokat a tápanyagokat, melyek a fejlődő szervezet számára szükségesek. Azt mondja, hogy egy felnőtt azt csinál magával, amit akar, de egészen már a helyzet, ha egy gyerekkel teszi.

A bevezetőben vázolt javaslatot két évvel ezelőtt fogalmazta meg Elvira Savino.


Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

Az indítvány előzménye az volt, hogy beszállítottak egy milánói kórházba egy gyereket, akinek a testsúlya egy három hónapos csecsemőének felelt meg, amiért azt tették felelőssé, hogy a szülők kizárólag vegán táplálékot adtak a gyereknek.

A konzervatív Forza Italia párt színeiben politizáló parlamenti képviselő azt szerette volna, hogy törvényileg is felelősségre lehessen vonni az olyan szülőket, akik „olyan étrenden tartják a gyereküket, melyek nem tartalmazzák az egészséges és kiegyensúlyozott fejlődéshez szükséges elemeket” – fogalmazott a törvényjavaslat.

„Nem vagyok sem a vegán, sem a vegetariánus étkezés ellen egészen addig, míg a diéta felnőtt emberek saját döntésén alapul – nyilatkozta akkor Savini. – Egyszerűen abszurdnak tartom, hogy a szülők saját döntésére van bízva, hogy csaknem fanatikus vakhittel megvonják az állati eredetű termékeket a gyermekeiktől, gyakran megfelelő tudományos ismeretek nélkül úgy, hogy erről nem konzultálnak előzetesen gyermekorvossal.”

Itt Savini nyilván azokra a gyermekgyógyászokra gondolt, akik határozottan a vegán diéta ellen foglalnak állást arra hivatkozva, hogy az nem tartalmazza a szükséges tápanyagokat, és amelyeket igen, azt sem kellő mennyiségben. Bár itt azért meg kell jegyezni, hogy a gyermekgyógyászok tagadó álláspontja azért nem ennyire fekete-fehér erősen megoszlanak a vélemények. Amiben megegyeznek, hogy a gyereknek meg kell kapnia mindent, ami az egészséges fejlődéséhez szükséges, de hogy ezt miből és hogyan, akkor a gyermekgyógyászok sem gondolkodnak egyformán.

Apropó, vegán vagy vegetáriánus?

Bár sokan azt hiszik, hogy a vegán és a vegetáriánus egymás szinonimái, ez nem így van. Mint a rovar és a bogár: minden bogár rovar, de nem minden rovar bogár. Minden vegán vegetáriánus, de nem minden vegetáriánus vegán. A vegetáriánus étrendből hiányzik a hús, de a növényi táplálékok mellett megengedett a tojás és a tejtermékek, míg a vegánok semmilyen állati eredetű ételt nem esznek, így tojást vagy tejtermékeket sem.

Sújtson le a jog szigora, ha a szülő kórházba juttatja a gyerekét

De visszatérve a Forza Italia képviselőjéhez, a 39 éves Elvira Savino nem aprózta el: javaslatában 4 év börtön volt a büntetés felső tétele akkor, ha a vegán diéta tartós egészségi problémát okoz a gyereknek, illetve akár 7 év, ha a gyerek emiatt meghal.

Felmerül a kézenfekvő kérdés: aki ilyen szigorú a vegán szülőkkel, az maga is eszerint táplálkozik és eteti a saját gyerekét is? Nos, ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta a sajtónak, hogy ő maga nem vegán, sőt húst is eszik, „bár nem túl sokat”.

A törvényjavaslathoz vezető esetet már említettem a bevezetőben, de nem ez volt az első eset, hogy felmerült a törvény szerepe a szülők étkezési preferenciáiban. Egy olasz bíróság 2015-ben arra kötelezett egy elvált anyát, hogy hagyjon fel 12 éves fia vegán étrenden tartásával, miután a gyerek apja feljelentette őt, azzal vádolva, hogy az exe étkezési hóbortja miatt maradt vissza a fiú a növekedésben.

„Ha egy gyerek a kórházban végzi a szülő viselkedése miatt, akkor szerintem meg kell őt védenünk – mondta, hangsúlyozva, hogy szerinte a gyermekgyógyászoknak kötelezően jelenteniük kéne, ha egy szülő vegán étrendre kényszeríti a gyerekét, mert ez is a gyermekbántalmazás egyik formája.

Azóta két év telt el, és megmondom őszintén, nem tudom, hogy lett-e a törvényjavaslatból törvény Olaszországban.

Fotó: Adobe Stock

#táplálkozás #vegán #vegán_étrend

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!



Hozzászólás írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük