Vendégszerző · 2023.02.18 12:41 · 5 perc

Csak a lusta anyák nem sminkelik ki magukat a szüléshez

Az egyik brit csatorna reggeli műsorában heves vita robbant ki két meghívott között arról, hogy egy nőnek kisminkelve kellene-e bevonulnia a szülőszobába. Egyikük szerint igénytelen, lusta az a nő, aki erre nem figyel, míg a másikuk úgy emlékezett, hogy minden gyermekének megszületésekor csak az volt a fontos, hogy a baba egészséges legyen. És persze a kommentelőknek is volt véleményük.

Sminkelni vagy nem sminkelni? – ez itt a kérdés.


Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

A szóban forgó beszélgetés a Good Morning Britain című műsorban hangzott el a minap Naomi Isted tévés és Clare Muldoon újságíró között. A vita apropóját a Cosmetify nevű szépségipari weboldal felmérése szolgáltatta, mely szerint a nők 68 százaléka sminkel a szülés napján.

Naomi amellett érvelt, hogy fontos, hogy önmagunk legjobb verziója legyünk szülés közben is, és „lustának lenni könnyű”.

„Nagyon könnyű lustának lenni és lejjebb adni a színvonalat, amikor nem vagyunk hajlandók erőfeszítéseket tenni – és sokan nem akarnak erőfeszítéseket tenni.”

Clare azonban arra figyelmeztetett, hogy ezzel veszélyes narratívát erőltet, ami még a mostaninál is nagyobb nyomást és elvárásokat helyez a fiatal anyákra, amit csak súlyosbít, hogy ugyanezt az elvárást közvetíti az Instagram és a social media általánosságban. Így fogalmazott:

„Négy gyermeket szültem, és hogy teljesen őszinte legyek, a legfontosabb számomra az volt, hogy egy egészséges babával ismerkedhessem majd meg a szülés végén. Hiszen a vajúdást éppen azért hívják vajúdásnak, mert rohadt kemény munka.”

Naomi messze nem értett ezzel egyet, és elmesélte, hogy a szülés előtti napon önbarnítózott, belőtte a frizuráját és egy full sminket dobott fel magának.

„Kilenc hónapon át egy szörnyű terhességen mentem keresztül és szörnyen is éreztem magam. Jól akartam kinézni és jól akartam érezni magam, amikor a világra hozom a babámat.”

A műsorvezető, Ranvir Singh itt közbevetette, hogy néhány nő talán úgy érezheti, hogy „elveszítette önmagát” azzal, hogy gyermeke született, és a sminkelés talán arról az illúzióról szól, hogy még ha nem is érzik úgy, de kívülről tűnjön úgy, mintha a régi énjük lennének.

„Nagyon könnyű lustának lenni és lejjebb adni a színvonalat, amikor nem vagyunk hajlandók erőfeszítéseket tenni – és sokan nem akarnak erőfeszítéseket tenni.”

Naomi később azzal a meglepő állítással állt elő, hogy unalmában sminkelte magát a fájások között, és azt is, hogy a szülés után az első szoptatások közben újszülött kisfia fejére is jutott az önbarnítóból.

Miután a műsorvezető konkrétan rákérdezett, hogy valóban azt akarja-e sugallni, hogy a nők lusták, ha a szüléshez nem sminkelik ki magukat, akkor annyiban árnyalta az állítását, hogy ez egy döntés, ami arról szól, hogy teszünk-e erőfeszítéseket vagy sem.

A heves vita az interneten is nagy port kavart, néhányan azt mondták, hogy megdöbbentette őket az ötlet, hogy a nőknek sminket kellene viselniük a szülés alatt.

Egyikük azt írta:

„Teljesen megdöbbentő azt hallani, hogy azok a nők, akik „nem tesznek erőfeszítést” anyaként a sminkelésre, lusták. Ez annyira igazságtalan és kegyetlen! Megszégyeníti azokat a nőket, akik enélkül is bőven megküzdenek az anyasággal. Nekem az újszülött baba mellett néha az is kihívás volt, hogy délre fel tudjak egyáltalán öltözni.”

Másikuk szerint:

„Tiszta időpazarlás lett volna a szülés előtt sminkelni, mert úgyis leolvadt volna az arcomról.”

Mások arra mutattak rá, hogy a szülés nem szépségverseny, és sminkelni ráér később is.

Az egyik legdühösebb komment így szólt:

„Ha sminkelni akarsz, tedd azt, de milyen jogon nevezed lustának azt, aki nem így tesz? Rohadt nagy bunkó vagy!”

Míg mások megértették Naomi álláspontját, az egyikük ezt írta:

„Teljesen megértem, hogy néhány nő miért szeretne szülés közben is a legverziója lenni önmagának. De nem a saját magad legjobb verzióját hozod éppen a világra 9 hónap után? Utána bőven ráérsz még sminkelni.”

Végül egy kommentelő arról írt, hogy ő is sminkelt a szülés alatt, de nem hiúságból, hanem mert szorongott és félt, magányosnak érezte magát, és a sminkelés rutinja egy kis biztonságérzetet adott neki.

Az Anyás-Apás egy korábbi cikkében a szülőszobai szelfik újkeletű divathóbortjáról olvashattál.

Forrás, fotó: Good Morning Britain

Szülés témájában megjelent összes cikkünkért ide kattints!

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!



Hozzászólás írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük