Down Világnap: olyan szeretetet adnak, amit szavakkal kifejezni nehéz!
Az Anyás-Apás „szívügyei” közé nagyon sokféle téma tartozik, legyen az védőoltás, rákszűrés, hiteles egészségkommunikáció, és még sorolhatnám. Némelyik személyes érintettség okán, némelyik egyszerűen „csak” azért, mert fontos. Például mert fontos a sokszínűség, fontos az elfogadás, fontos, hogy az „átlagosak” meglássák, megértsék és segítsék a „másokat”. Akik igazából nem is mások, hiszen ők is élnek, örülnek és bosszankodnak, időnként feldobottak, máskor letörtek, szőkék, barnák, szemüveg nélkül vagy csak szemüveggel jól látók.
Ma van a Down Világnap. Az Anyás-Apás is sok cikkben foglalkozott már a Down-szindrómával, ezért is öröm és megtiszteltetés, hogy egy Down-szindrómával élő kisfiú anyukája keresett meg bennünket. Ezzel azonban nem tekintjük befejezettnek a témát, hamarosan újabb friss cikkekkel jövünk (…és persze figyeljétek az Anyás-Apás Facebook-oldalát is)!
Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!
Régóta olvasom az Anyás-Apás cikkeit, csodajó és hasznos az oldal!
Találkoztam már többször a Down-szindróma témájával az oldalon, aminek nagyon örültem.
Most én is ebben a témában írok, elsősorban édesanyaként és önkéntes családsegítőként,
Két „kimerítő” kamaszlány és egy öt és fél éves kisfiú Zsigi anyukája vagyok, a gyerekek mellett férjemmel vállalkozunk – kommunikáció-marketing-fotózás területen, de időnk nagy részét valahogy mégis a Down Alapítvány apróbb és nagyobb dolgaival töltött idő teszi ki, hiszen kisfiunk Down-szindrómával született (aki egyébként most egy igazi csibész), és az első sokk, majd a feldolgozási folyamat kezdetén Down Dadák lettünk az alapítvány Dada Szolgálatánál. Ez önkéntes családsegítést jelent elsősorban, egy sorstári segítő szolgálatot, amely mellett azóta ’mindennel is’ foglalkozunk a szervezetnél.
Nem változtatnék semmin, a Down-szindrómán sem
A Down Dada Szolgálat alapvető a családok életében, a várandósságtól, az örökbefogadáson keresztül, az élethosszon át tartó lelki és gyakorlati dolgokkal kapcsolatos segítségnyújtásig. Emellett, ahogyan az ’anyaszervezetnek’ is, az érzékenyítés, a társadalmi szemléletformálás a fő célunk. Maga az alapítvány több mint 30 éves, Magyarország egyik legnagyobb alapítványa, temérdek tudással, tapasztalattal rendelkezik. Korai fejlesztőt, Down Ambulanciát és lakóotthonokat tart fenn a downos piciknek és a nagyobb srácoknak is. (Politikától mentes és független, ugyan az állami normatíva meghatározó a működésében, de ez alapvető tekintve, hogy fogyatékossággal élők lakhatását és munkavégzését is biztosítja; emellett csak az adományokra, támogatásokra számíthat.)
Sok szempontból viszont nehéz a helyzetünk, mert sokan még mindig nem látják, hogy ezek a gyerekek és fiatalok többsége tökéletesen beilleszthető a társadalomba, oktatásba, illetve a munka világába is. Álmaik, vágyaik ugyanazok, mint nekünk, csak sokszor a nehezített beszéd miatt nem tudják jól kifejezni; emiatt is sokszor csodaügyes művészek, akik egyelőre főként az alapítvány művészetterápiáján vagy színházakban fejezhetik ki magukat és mutathatják meg tehetségüket. Nem szeretjük a sztereotípiákat, de a szeretet, amit adni tudnak, összehasonlíthatatlan és kifejezni is nehéz. És a sok munka és edukáció ellenére is még mindig sokszor javasolják azt a várandós anyának, vetesse el a magzatot, illetve vannak, akik a kórházban hagyják a picit.
Pedig ezeknek a piciknek, és a nagyobbaknak is, ha lehet, még fontosabb a családi szeretet és a korai fejlesztés.
Hosszan sorolhatnám mi mindent ad nekik és nekünk szülőknek az alapítvány, és a gond az, hogy azt érezzük mi már nem tudjuk ezt mindig elég jól megmutatni – és őket sem.
Ma, március 21-én van a Down-szindróma világnapja. Azt már elég sokan tudják, hogy az egyik jelkép, hogy ezen a napon felemás zoknit húzunk és megmutatjuk azt mindenkinek. Nagyjából minden fontosat elmond a nemzetközi szervezet által kiadott lemondat:
Ne skatulyázz be!
Bea
Fotó: Wix
