Anyás-Apás · 2022.11.27 04:00 · 7 perc

Egy nagymama, aki megszülte saját unokáját

Egy nő saját unokájának adott életet, miután menyének a legutóbbi szülését követően sürgősségi méheltávolításon kellett átesnie. A Utah állambeli 56 éves nagymama, Nancy Hauck felajánlotta, hogy kihordja fia, Jeff és menye, Cambia ötödik gyermekét.

Bevallotta, hogy a babától való elválás még úgyis okozott egy kis üresség érzést a lelkében, hogy a baba a fiáékhoz került, és reméli, hogy a többi unokájának soha nem kell majd azt éreznie, hogy a legkisebb unokájához másmilyen kapcsolat fűzi, mint a nagyobbakhoz.


Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

Jeff és Cambria még a középiskolában ismerkedtek össze, és mindig is tudták, hogy nagy családot szeretnének.

„Már tinédzserkorom óta tudtam, hogy ha csak egy dolog lehetek, akkor apa akarok lenni”

– mondta el Jeff a People magazinnak.

A fiatal pár hat évig küzdött, mielőtt lombikkezelés segítségével Cambria két ikerpárnak adott életet, ők a most 4 éves Vera és Ayva, valamint a 13 hónapos Diesel és Luca köszönthették. A pár nagyon elkeseredett, amikor az orvosok arról tájékoztatták őket, hogy Cambria nem tud több gyermeket biztonságosan kihordani, ezért 2021 szeptemberében, a második ikerszülés traumatikus következményei miatt méheltávolítást javasoltak számára.

Ekkor lépett közbe Nancy, hogy különleges szerepet játsszon fia családjában: felajánlotta, hogy amolyan béranyaként kihordja fiáék ötödik gyermekét. Ennek érdekében idén januárban kezdte el is kezdte a hormonkezeléseket, és 12 héten keresztül minden nap injekciót adott be magának férje – Jeff apja –, az 59 éves Jason segítségével. Az embrióbeültetés első próbálkozásra sikerrel is járt, Nancy várandós lett saját unokájával, hogy aztán 9 hónappal később, 9 órás vajúdás eredményeként életet adjon saját unokájának.

A szülést amolyan spirituális élményként élte meg, és a babától való testi elszakadás annak ellenére némi szomorúságot és ürességet hagyott a lelkében, hogy igyekezett felkészülni rá, és tudta azt is, hogy a baba jó helyre és nem is távolra, hanem a fia családjába kerül.

Nancy most azt tervezi, hogy rövid pihenést követően könyvet ír az élményeiről.

A baba egyébként a Hannah nevet kapta, és az is érdekes történet, hogy miért éppen ezt.

„Hat nappal a beültetés után, amikor anyukám megkapta a pozitív terhességi tesztet, az éjszaka közepén hirtelen felébredve egy vékony kis hangot hallotta, aki azt mondta: „A nevem Hannah.” Azonnal tudtam, hogy csak ez lehet a neve, semmi más”

– mesélte Jeff a NY Postnak.

A nagypapa ezt mondja:

„Remélem, nem fogunk másképp bánni Hannah-val, mint a többi unokával. De Nancy mégiscsak őt hordta kilenc hónapig a szíve alatt, így ő mindig különleges lesz a szemünkben.”

A béranyaságról, ami Magyarországon illegális

Először is tisztázni kell, hogy egy „idegen” magzat kihordása technikailag lehet dajkaanyaság vagy béranyaság.

Országonként más és más a határ a két fogalom között, de a legtöbb helyen a dajkaterhesség egy olyan eljárás, ahol testi adottsága folytán a gyermek kihordására képtelen anya és apa ivarsejtjeiből testen kívül létrehozott embrió más nő, a dajkaanya méhébe ültethető be. A genetikai anya tekintetében az egészségügyi indikációt szakorvos igazolja, és általában hatósági engedélyhez kötött az eljárás. A dajkaanya kizárólag a genetikai anya vagy apa közeli hozzátartozója lehet, és az embrió kihordásáért pénzt nem fogadhat el.

A béranya a fentiekkel ellentétben bárki lehet, aki arra egészségügyileg alkalmas, ráadásul az embrió kihordásáért nemcsak a felmerült költségei megtérítését kérheti, hanem bármekkora összeget, amelyben a genetikai szülőkkel megállapodott. Ebben az esetben nincs szükség a genetikai anya részéről egészségügyi indikációra, az esztétikai megfontolásokon túl a ma divatos késői gyermekvállalással járó esetleges kockázatok elkerülése is motiválhatja a házaspárt, hogy a béranyaság mellett döntsön.

Magyarországon a béranyaság maga nem büntetőjogi tényállás, de a vélemények eltérőek a legalitás tekintetében. Az egészségügyi törvény kizárólagos módon sorolja fel azokat a humán reprodukciós eljárásokat, amelyeket legálisan lehet választani Magyarországon, és ezek között nincs sem a dajkaanyaság sem a béranyaság. Ebből következik, hogy maga a beavatkozás Magyarországon – magyar kórházakban, magyar orvosok által – jogszerűen nem végezhető el. Ezt megkerülendő sok pár utazik a béranyával olyan országba, ahol a humán reprodukciós beavatkozás legálisan elvégezhető. Azonban az egész procedúra a magyar szabályoknak csak akkor felel meg, ha a gyermeket ténylegesen megszülő nő nyílt örökbefogadással a gyermeket örökbe adja a genetikai édesanyának. A magyar Btk. szerint a családi állás megváltoztatásának három év szabadságvesztéssel fenyegetett bűntettét követi el, „aki gyermeket más családba csempész” az örökbefogadási szabályok megsértésével. (Forrás: Jogászvilág)

– A folyamat technikailag megoldható lenne, hiszen csak arról van szó, hogy az anya petesejtjét megtermékenyítik az apa hímivarsejtjével, majd beültetik a béranya méhébe. Bár a beavatkozás nem bűncselekmény, nem is engedélyezett Magyarországon, így intézményi keretek között nincs rá lehetőség – mondta el dr. Várnagy Ákos egyetemi adjunktus (PTE), szülész-nőgyógyász szakorvos a bama.hu oldalon.

Forrás: NY Post

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

Ezek is érdekelhetnek:

„Klimax után az unokámmal vagyok várandós 54 évesen”

Öt babát adtam ajándékba meddő pároknak és a hatodikra készülök

Veterán katonák menekítették ki az ukrán iker korababákat

Béranyák a jog útvesztőjében

Újszülöttek karaténban, szülők nélkül

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!



Hozzászólás írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük