Együnk magunknak fiút!
Lassan kezdem megszokni, hogy a tudósok sokszor meglepő merészséggel vonják le következtetéseiket a rendelkezésükre álló adatokból, de még én is felkaptam a fejem, amikor egy angol szaklapban – már a neve is hosszú: Proceedings of the Royal Society B: Biological Sciences – most azt olvastam, hogy akár népesedéspolitikai kérdéseket is felvethet, hogy az anya mit eszik a fogamzás körüli időszakban.
Korábban is hallottam már ugyan „népi praktikákat”, amivel inkább a fiúk vagy inkább a lányok felé lehet tolni a természet rendjét, és az is igaz, hogy állatkísérletek alapján már korábban is felvetődött, hogy akár az anya vércukorszintje is hatással lehet születendő gyermeke nemére, mégsem gondoltam volna, hogy egy tál müzlin múlhat az emberiség jövője.
Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!
Most sem arról van persze szó, hogy a kutatók tudományos igazolást szerettek volna kapni a szóbeszédekre, hanem észrevették, hogy az iparilag fejlett országokban (köztük az Egyesült Királyságban, az Egyesült Államokban és Kanadában) az utóbbi negyven évben kis mértékben, de elég konzekvensen egyre inkább a lányok javára billen a születési mérleg. Már legalábbis a nemek arányát tekintve. A változás nem drámai, hiszen azt jelenti, hogy 1000 szülésre számítva minden évben eggyel kevesebb fiú születik, de a négy évtizede nem szűnő tendencia mégis felkeltette a tudósok érdeklődését – annál is inkább, mert a nemek arányának jelentősebb eltolódása hosszú távon akár népességi problémákat is felvethet.
Oxfordi és exeteri tudósok az Egyesült Királyságban 740, első gyermekét váró nőt kértek meg arra, hogy számoljanak be arról, hogy a fogamzás körüli időszakban milyen ételeket ettek és milyen táplálkozási szokásokat követtek. Fontos, hogy a megkérdezettek körét úgy alakították, hogy a testsúlyt és az általános egészségi állapotot illetően megfelelően reprezentálja a teljes népességet. Meg kell jegyezni azt is, hogy a kérdések megválaszolásakor az édesanyák még nem tudták gyermekük nemét.
Az adatokat elemezve kiderült, hogy az energiában gazdag étrendet kedvelők 56 százaléka végül fiúgyermeknek adott életet, míg az energiatartalom szempontból diétásabb fogásokat előnyben részesítők esetében mindössze 45 százalék volt a fiú újszülöttek aránya. Az energiamennyiség mellett nem volt közömbös az összetétel sem, a jelek szerint ugyanis különösen a káliumban, kalciumban, illetve C-, E- és B12-vitaminban gazdag ételek kedveznek a fiúgyermekek születésének. Szembetűnő volt az is, hogy a fiús anyukák körében jóval többen voltak azok, akik rendszeresen és bőségesen reggeliztek, és reggelire gabonatermékeket fogyasztottak.
Az egyéb életmódbeli tényezők közül a testtömegindex, a dohányzás és a kávéfogyasztás nem mutatott kapcsolatot a gyermek nemével. A tudósok szerint megállapításuk nem számít újdonságnak az állatvilágban, ahol már régebben észrevették, hogy táplálékbőség idején több hímállat jön világra. Az emlősöknél végzett mesterséges megtermékenyítések kapcsán arra is fény derült, hogy az anyai vércukorszint emelkedése inkább a hím embriók növekedésének kedvez, míg a nőstény embriókra gátlólag hat.
Mindezek alapján fogalmazódott meg az a végkövetkeztetés, hogy a fiúk arányának csökkenése talán azzal magyarázható, hogy a fejlett országok rohanó élettempója következtében egyre többen kihagyják a reggeli étkezést, noha ezzel kivédhető a vércukorszint hirtelen és tartós esése. Emellett olyan újabb vizsgálatokra is hivatkoznak a szakemberek, melyek szerint a fejlett országok fiatal felnőtt lakossága a korábbinál kevesebb energiát visz be a szervezetébe táplálék formájában, ezért a napjainkra már népbetegségnek számító elhízás inkább a mozgásszegény életmódra, a helytelen táplálkozási szokásokra és a dietetikai szempontból silány élelmiszerek elterjedésére, mintsem a fölös energiára vezethető vissza.
Megtanultam már, hogy tudományos adatokból csak jó adag bátorsággal és nagyvonalúsággal szabad levonni a tanulságokat, álljon hát itt végül az én konklúzióm: minden reggel egy nagy tál finom zabpehely és máris sokat tettünk a férfi nem fennmaradásáért.
Fotó: Dreamstime
Ez a cikkem eredetileg a Díványon jelent meg – szinte hihetetlen, hogy repül az idő – több mint 14 évvel ezelőtt, de mit sem veszített aktualitásából.
Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó
radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró
Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!
