Anyás-Apás · 2019.03.06 10:06 · 5 perc

Előbb tetőtől-talpig összeégett, aztán modell lett

Ha egy kozmetikai márka kampányarcára gondolunk, semmi esetre sem egy olyan nő képe jelenik meg a szemünk előtt, aki a feje búbjától szinte a talpáig megégett – de túlélte. Pedig az egyik kozmetikai márka pontosan egy ilyen nőt választott legújabb kampányának élére.

Nem szeretem a reklámokat, de az ilyen reklámokat imádom.


Filmnézés vagy internezetés közben utálom az állandóan felugró reklámokat, utálom, amikor a filmet tízpercenként 20 perces reklámszünetek szaggatják darabokra. De úgy egyébként szeretek nézelődni a reklámok között, mert – különösen mostanában – nagyon szerethető ötletekre is lehet bukkanni. Nem nagyok persze naiv, hiszen pontosan tudom, hogy legtöbbször azért jutnak eszébe a reklámügynökségeknek ezek az ötletek, mert már egyre nehezebb megütni a nézők ingerküszöbét, de ettől függetlenül nagyon jó dolgok is kisülnek ebből időnként. És kérlek, ne ringassatok meg abban a hitemben, hogy némi társadalmi felelősségvállalás is megmutatkozik ezáltal a cégek részéről.

Hadd mutassam be nektek az egyik nagy kozmetikai cég pár nap múlva induló kampányának arcát. Catrin Pugh mindössze 19 éves volt, amikor hat évvel ezelőtt a francia Alpokban szörnyű buszbalesetet szenvedett, aminek következtében testének 96 százaléka megégett, mindössze a lábán és a talpán maradt némi ép bőr. És ő legalább élve megúszta, hiszen a brit síelőkkel megrakottan hazafelé tartó busz 63 éves sofőrje meghalt a balesetben, amikor a jármű egy ütközést követően kigyulladt és kiégett. Pedig az orvosok Catrinnak is mindössze egy ezreléknyi esélyt adtak a túlélésre.

Most, évekkel később a Walesben élő nő mégis reklámarc lett, ezzel a kozmetikai cég először választott olyan nőt új termékcsaládjának népszerűsítésére, aki szemmel láthatólag „más”, mint a többiek.

Catrin azt mondja, hogy az ötlet, hogy a médiában azokat is meg kellene mutatni, akik valamilyen szempontból eltérnek a nagy átlagtól, akkor jött, amikor a szörnyű balesete után a kórházban lábadozva női magazinok lapozgatásával múlatta az időt, és azt tapasztalta, hogy szeretjük nagyon sablonosan, egyformán látni a szépséget. Akkor határozta el, hogy az életnek, és igen, a szépségnek ezt az oldalát is látniuk kellene az embereknek. „Nagyon nehéznek tűnt a megvalósítás, hiszen azt éreztem, hogy teljesen más lettem, mint a többi ember” – meséli.

A helyzet nem könnyű, mert – ahogy meséli – sokan még mindig elborzadva tekintenek hegekkel borított arcára és testére. Ez azonban nem zavarta a kozmetikai márka marketingeseit, akik március 15-én induló kampányuk arcaként éppen Catrint választották, aki azért tartja hatalmas lehetőségnek a felkérést, mert lehetőséget lát abban, hogy legalább picit megváltoztassa a szépséggel kapcsolatos sztereotípiákat. „Azt remélem, hogy fel tudom nyitni az emberek szemét, nyitottá tudom tenni a szépségipart és úgy általánosságban a társadalmat is arra, hogy a szépség nem egysíkú, ezzel egyben példakép is lehetek a fiatalok előtt. A látható mássággal élő emberek számára az üzletek kozmetikai állványa kényes terep, hiszen a kozmetikai márkák többsége a hagyományos szépségideált nyomatja. Pedig én is szeretek sminkelni, de a balesetem után mindig azt éreztem a drogériákban, hogy legszívesebben a föld alá bújnék szégyenemben” – mondja Catrin.

Éppen ennek a kzmetikai cégnek az egyik korábbi felmérése mutatta meg, hogy a nők 80 százaléka túlságosan nagy külső nyomást érez arra, hogy mindig tökéletesen nézzen ki, míg 60 százalékuk válaszolta azt, hogy túl nagy az elvárás azzal kapcsolatban, hogy mindenki egy bizonyos szépségideálnak feleljen meg. A megkérdezettek 40 százaléka úgy érzi, hogy semmilyen szinten nem érinti meg az a nőtípus, amit folyton lát a médiában – ezért dönt egyébként egyre több cég úgy, hogy olyan nőkkel reklámozza termékeit, akik éppen azért szerethetőek, mert nem tökéletesek, így a célközönség tagjai inkább érezhetik úgy, hogy a reklámban látott nő egy közülük.

Azt hiszem, mégis szeretem a reklámokat.

#modell #égési_sérülés

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!



Hozzászólás írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük