Endometriózisom van, soha többé nem lehet gyermekem
Regina történetét olvasva az jutott eszembe, mekkora közhely és mégis mennyire igaz, hogy a legmélyebb gödörben is mindig van, kell legyen valami, ami erőt ad, kiindulópontot a túllépéshez. Mert hogy is mondja a Rebecca című musical slágere? A bajban sose gyenge a nő…
Az írás az Anyás-Apás karácsonyi pályázatára érkezett. Ha szeretnél te is nevezni, még nem késő, ma éjfélig megteheted. A részletes pályázati kiírásért ide kattints! Az írás végén pedig természetesen megtalálod a témához kapcsolódó korábbi Anyás-Apás-cikkek linkjét.
Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!
„Néha elgondolkodom azon, hogy miért nem tudjuk megbecsülni és értékelni az életet. Az elmúlt egy év engem megtanított rá.
A történetem tavaly nyáron kezdődött. Hosszú és fájdalmakkal teli időszak után kiderült, hogy endometriózisom van mindkét petefészkemben. Ez a teljesen nem gyógyítható, bármikor kiújulható nőgyógyászati betegség borzalmas fájdalmakkal jár. Volt, hogy órákon át sírva, majdhogynem ordítva feküdtem az ágyamban összegörnyedve a szenvedéstől. Két hónapot kellett várnom a műtétekre.
Végre eljött az idő, és novemberben megműtöttek. A kórházban csak két napot kellett töltenem, de egy örökkévalóságnak tűnt a családom nélkül. A műtét után kiderült, hogy nem csak endometriózisom van, hanem még sok minden más is, ciszták, hashártya-összenövések, polip. És jött a hatalmas pofon. Mindkét petevezeték elzáródva, közölte velem az orvosom. Ehhez el kell mondanom, hogy minden vágyam volt, hogy a kislányom után még egy gyermeknek adhassak életet. De sajnos nem lehet. Mennyire igazságtalan – csak ez járt a fejemben. Amikor az orvos közölte, hogy természetes úton nem lehet többé gyermekem, már potyogtak a könnyeim. Kilépve tőle zokogás és remegés fogott el. Borzasztó érzés volt, amit senkinek nem kívánok. Egy világ omlott össze bennem. A kórházaktól alapból is mindig viszolyogtam, de így egyedül a szobában ezzel a mély fájdalommal pánik fogott el.
Egyetlen vigaszom volt a párom és az egyetlen gyermekem. Ők voltak, akik erőt adtak nekem, és miattuk folytattam az életem pozitívan gondolkodva úgy, hogy közben azt éreztem, valami örökre eltört bennem.
Mégis tudtam, az életemet élnem kell tovább, hiszen vagy egy gyönyörű családom, akiket semmiért sem cserélnék el a világon. Egy jó év kellett ahhoz, hogy „teljesen” feldolgozzam a történteket, és mára már azt mondhatom, talán már ugyanúgy élem az életem, mint a betegségem kiderülte előtt.
Mindenkinek csak azt tudom tanácsolni, ha az álmok összetörnek, vagy épp valamilyen betegségben szenvednek, soha nem szabad feladni. Az életet élni kell, hiszen csak egy van belőle.”
Fotó: Shutterstock
(A fotó illusztráció, nem a történet szereplőjét ábrázolja.)
Az Anyás-Apás endometriózisról szóló cikkeit itt találod.
Az Anyás-Apás meddőségről szóló cikkeiért ide kattints!
Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó
radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró
Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!
