Fegyveres túszdráma a lánykollégiumban
Két fiatal fegyverrel behatolt egy középiskolás lánykollégiumba és húsz lányt ejtett túszul. Bár több lánynak a napokig tartó fogva tartás alatt sikerült megszöknie, így is több mint tíz lánynak kellett öt napokon át válogatott fizikai és lelki kínzásokat elszenvednie. Bár a hírhedt balassagyarmati túszdráma napra pontosan 49 évvel ezelőtt, 1973. január 7-én vette kezdetét, és az egyik túszejtő nem is élte túl a túszszabadítást, a foglyul ejtett lányokban vannak/lehetnek lelki sebek, amelyek gyógyulásához egy élet sem elegendő.
Pintye András és László tette több tanulsággal szolgál az utókor számára is.
Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!
De mi is történt azon a hideg téli estén, melyről azóta dokumentumkötet és film is született?
Két helyi fiatal, a 18 éves Pintye András és egy évvel fiatalabb öccse, László este tíz körül egyszerűen csak besétált a Geisler Eta Középiskolás Leánykollégiumba, ahol a téli szünetről visszaérkező lányok közül húsz lányt fegyverrel betereltek a 14-es szobába, a rendőrség felé pedig mindenféle – nemegyszer abszurdnak tűnő – követelésekkel álltak elő. A követeléseik gerince az volt, hogy valamilyen módon a repülőtérre akarnak eljutni, ahonnan aztán külföldre disszidálnának. Azt követelték például, hogy rövid időn belül jöjjön értük egy lefüggönyözött autóbusz két sofőrrel, amely elviszi őket és a túszokat a ferihegyi repülőtérre, ahol szabadon engedik majd a lányokat, ők pedig repülőre szállnak. Mai témánk szempontjából talán már itt érdemes megemlíteni azt a tényt, hogy vadonatúj külföldi életüket sem dolgos munkával képzelték el, hanem ott is bűnözésből kívántak volna megélni. Terveik között szerepelt a balassagyarmatihoz hasonló túszejtést, de olyan álmokat is dédelgettek, hogy a – feltehetőleg – magas pártfunkcióban lévő apjuktól szerzett „államtitkok” érnek majd annyit, hogy azért a külföldi hatóságok sok pénzt fizessenek nekik. Hogy pontosan hol lesz ez a hely, azt talán maguk sem tudták, szó esett Ausztriáról és az Egyesült Államokról is, de egyikük a fogva tartás közben egy olyan megjegyzést is elejtett, hogy Görögország is tetszene nekik, mert „ott jó meleg van”.
Ezen kívül kértek fegyvereket is. Nem bízták a rendőrökre a fegyverarzenál összeállítását sem, hanem felsorolták, hogy pontosan hat pisztolyra van szükségük és mindegyikhez két-két tartalék tárra, továbbá harminc kézigránátra, egy rádióvevőre és két gumibotra. Ezek beszerzésére ugyanúgy mindössze 30 percet adtak a túszok kiszabadításáért fáradozó hatóságoknak, mint arra, hogy a lefüggönyözött autóbusz előálljon a kollégium előtti téren.
Január 12-én ért véget az azóta is leghírhedtebb magyarországi túszdráma, miután egy mesterlövész az egyik túszejtőt lelőtte, a másik pedig megadta magát. A 18 éves András tehát az életével fizetett bűneiért, az esetről később könyvet író Hatala Csenge kutatásai szerint az akkor 17 éves László álnéven él egy magyar kisvárosban, miután eredetileg 15 éves börtönbüntetéséből kedvezménnyel, 11 év és 3 hónap után 1984. április 12-én feltételesen szabadlábra helyezték.
Testileg és lelkileg is kínozták, megalázták a lányokat
Bár erre vonatkozóan viszonylag kevés beszámoló áll rendelkezésre az egykori túszokról, abban biztosak lehetünk, hogy az a 49 évvel ezelőtti 5 nap mindannyiukban életre szóló lelki sebeket ejtett. Utólag elmesélték ugyanis, hogy a két túszejtő például nem engedte őket wc-re. Eleinte még nem tiltotta a lányoknak, hogy szükségleteiket elintézzék a mosdóban, ám miután még a túszdráma elején öt lánynak úgy sikerült megszöknie, hogy kikéredzkedtek, eztán már tilos volt a mosdó használata, erre a célra a túszejtők egy vödröt kértek a velük tárgyaló rendőröktől, amit meg is kaptak. (Egyébként a hatóságok is az öt szökevény beszámolójából értesültek először arról, mi folyik a kollégium falai között. Bár először hitetlenkedve fogadták a valóban szokatlan történetet, végül mégis rászánták magukat arra, hogy körülnézzenek, így derült ki, hogy a lányok sajnos igazat mondanak, hiszen a túszejtők a zárt ajtón keresztül a rendőrökre is rálőttek.) Akire rátört a hasmenés a stressz és a nem megfelelő táplálkozás miatt, és ki akart menni a mosdóba, annak András állítólag azt tanácsolta, hogy üljön ki az ablak párkányára, és végezze el úgy a dolgát. Nem nehéz elképzelni, hogy már pusztán ez a helyzet milyen lealacsonyító, kényes szituációkat eredményezett.
Étel és víz sem igen jutott a lányoknak annak ellenére, hogy a helyi kórház pszichiátriai és neurológiai osztályának főorvosa, dr. Samu István vállalta – és meg is tette –, hogy ő maga jár be rendszeresen az „oroszlánbarlangba”, hogy enni- és innivalót vigyen a lányoknak. Így történhetett, hogy a túszdráma végén mindannyian leromlott, kiszáradt állapotban kerültek kórházba.
De a túszejtők meglehetősen ötletesek voltak a testi fenyítések tekintetében. Bár a túszejtés pillanatában az egyik lány arcán elcsattant pofontól eltekintve talán nem ütötték meg a lányokat, de sokszor arra kényszerítették őket, hogy órákig az ágyak csupasz sodronyain feküdjenek vagy hosszú órákon át ácsorogjanak, máskor letérdepeltették őket a földre. A másik kedvelt kínzási módszerük az volt, hogy nem engedték aludni a lányokat. De van olyan túsz is, aki szerint idővel a túszejtők egyre agresszívabbá váltak, ekkor már elcsattant néhány pofon, és időnként az is előfordult, hogy egyik-másik lányt megrugdosták.
András és László nemcsak testileg, hanem lelkileg is gyötörte túszait, lényegében folyamatos rettegésben tartotta őket. Már önmagában is hatalmas lelki kínszenvedés volt, hogy a fogva tartás 5 napja alatt többször is elhangzott a január 12-i határidő, amikor az összes túszt kivégzik. De olyan „kedves” ötletek is elhangzottak a fiúk szájából, mint például hogy a kivégzés előtt szépségversenyt tartanak a túszok között, és az általuk legcsúnyábbnak tartott lánnyal kezdik a vérengzést.
A helyzet pikantériája, hogy a fiatalabb fiú, László szemet vetett az egyik fogva tartott lányra. Egy kis cédulára levelet is írt neki (ezt a cédulát azóta is őrzi a rendőrségi archívum). A lány – abban a reményben, hogy a túszejtők így legalább az ő életét megkímélik – látszólag elfogadta a fiú közeledését.
Ez normális, hogy egy kamaszgyerek ilyet tesz?
A kérdés költői, hiszen a válasz nyilvánvalóan egy határozott „nem”. De sok minden megvilágosodik, ha megismerjük a fiúk családi hátterét. Ami első pillantásra talán teljesen rendezettnek látszik, hiszen András és László jól szituált szülők gyermekei: apjuk a határőrkerület párttitkára, az anyja pedig a helyi pártbizottságnál dolgozik személyzeti előadóként. Ám a szülők nem túl sokat foglalkoztak a gyerekneveléssel, inkább karrierjük, a minél gyorsabb előrejutás és meggazdagodás motiválta őket. A két fiú már nagyon korán elkezdett csavarogni és nagyon fiatalon már kisebb bűncselekményeket is elkövettek. Főként a nagyobb fiú, András, gyakran hívta fel magára agresszív viselkedésével a helyiek figyelmét, ezért sokan féltek is tőle. Egy alkalommal a pannonhalmi apátságból loptak el egy-két könyvet, de apjuk később visszaadta a lopott köteteket. Más balhék alkalmával is hasonlóan viselkedett, a kárt mindig megtérítette, és bármit is követtek el a kamaszok, apjuk – pozíciójával visszaélve – mindent elsimított, a fiúk egyetlen tettének sem lett komoly következménye, még eljárás sem indult ellenük egyetlen alkalommal sem. Nem csoda hát, ha a gyerekek nem tartottak a törvénytől, hiszen soha nem kellett bűnhődniük semmiért. Sőt, bizonyos visszaemlékezések szerint az apa egyenesen megfenyegette a sértetteket, hogy ne merjenek feljelentést tenni.
Az édesapának az alkohollal is meggyűlt a baja: a helyiek mesélték, hogy sokszor részegen ért haza, és a szolgálati gépfegyverét csak felakasztotta a fogasra, a kabátja mellé, így aztán a fiúknak nem kellett túlságosan agyafúrtnak lenniük, ha meg akarták azt szerezni maguknak.
A gyerekek se tanulni, se dolgozni nem szerettek. András autószerelőnek tanult, de az iskolát nem fejezte be. Dolgozott néhány napot itt-ott, de mindig otthagyta a munkahelyét, a szüleitől kapott zsebpénzt pedig rendre napok alatt elszórta. Az apa egyszerűen nem bírt a gyerekeivel (a fentiek fényében ezen nem csodálkozunk), és a túszejtés és a disszidálás tervéhez éppen az adta meg a végső lökést András számára, hogy az apa a túszejtés másnapján, január 8-án akarta katonai sorozásra küldeni. Öccse először le akarta beszélni erről az őrült tervről, és több beavatott barátjuk is úgy döntött, hogy a maguk részéről ebben inkább nem vesznek részt. Végül László mégis bátyja mellé állt, így ellopták apjuk gépkarabélyát és pisztolyát (láthattuk, hogy ez nem ütközhetett számukra különösebb nehézségbe), majd elindultak a Geisler Eta Középiskolás Leánykollégium felé.
A családi háttér ismeretében ugye senki nem lepődik meg azon, hogy alapjaiban meddő próbálkozás volt, amikor a rendőrök a lánykollégium elé hívatták a szülőket, hogy ők próbálják jobb belátásra bírni gyermekeiket? A fiúk természetesen ahogy addig soha, így ebben a kritikus helyzetben sem engedelmeskedtek szüleiknek.
Beszéljük egy kicsit a lelki következményekről a túlélők szemszögéből, bár az a mindent megengedő szülői attitűd is megérne egy misét, melynek következtében a gyerekek soha nem kénytelenek szembesülni azzal, hogy minden tettüknek következménye kell, hogy legyen.
A poszttraumás stressz szindrómáról
Egy ilyen túszejtés túlélői körében, de más, testileg és lelkileg traumatizáló esemény átélése után is gyakori a poszttraumás stressz szindróma (betegség), azaz PTSD, ami életre szóló lelki sebeket hagyhat az érintettekben.
PTSD akkor alakul ki, ha valakit olyan váratlan és súlyos megrázkódtatás ér, ami jóval túlhaladja a mindennapok élményeit, és képtelenné válik feldolgozni azt. A trauma ekkor hosszan tartó, kellemetlen tüneteket válthat ki nála. A betegség akár évekig kínozhatja áldozatát. Sokakat sújt, de nemegyszer a beteg nem is tudja, hogy panaszai erre vezethetők vissza.
A problémát kiválthatja közvetlenül személyesen átélt testi és lelki szenvedés, baleset, erőszak, agresszió, terrorcselekmény, valamilyen tragédia látványa, egy hozzátartozó halála vagy olyan rossz hír, mint például egy súlyos betegség diagnózisának közlése. Azonban nem törvényszerű, hogy aki ilyesmit átél, annál a PTSD tünetei kialakulnak. A súlyos megrázkódtatáson átesetteknek kevesebb, mint negyede lesz érintett.
A poszttraumás stressz tünetei pár héttel a megrázó élmény után, de leggyakrabban körülbelül fél évre rá jelentkeznek. Tünet lehet a szorongás, a tartós rossz hangulat, a levertség, apátia, eltompulás, vagy épp ellenkezőleg, a felfokozott állapot, a tehetetlenség, az önvád, a düh vagy akár a bosszúvágy érzésének megjelenése. Gyakori az alvászavar, de előfordulhatnak pánikrohamok és szívritmuszavar is. Veszélyes lehet, ha a probléma elfojtásának és a kedély javításának eszközeként az érintett alkoholhoz vagy droghoz nyúl.
Pszichés problémáról lévén szó, kezelése pszichológiai módszerekkel a legcélravezetőbb. Segíthet a probléma feldolgozásában a csoportterápia is, amelynek során a hasonló kellemetlen tapasztalatokkal rendelkező személyek találkoznak, így felismerhetik, hogy helyzetük nem egyedi. Antidepresszáns, szorongásoldó, nyugtató, altató gyógyszerek szedése is szükségessé válhat a tünetek csillapítására. (Forrás: Budai Egészségközpont)
Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó
radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró
Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!
