Felnéznek ránk, pedig csak egy átlagos család vagyunk…
Az alábbiakban egy anyuka, Bea írását olvashatjátok gyereknevelésről, szülőségről, mindennapokról. Egy átlagos család átlagos életéről, azzal a különbséggel, hogy két kacifántos gyereket nevelnek: Berci a gerincvelői izomsorvadás II-es típusával, Dani pedig a betegség III-as típusával él. (Hogy mi is az az SMA, arról itt olvashatsz bővebben.) Azt gondolom, mindannyiunknak jóval többet kellene tudnunk az életükről, ha magunk is érintettek vagyunk, akkor azért, ha pedig nem, akkor azért.
Az írás végén pedig megtalálod Galó Tomika (róla pedig itt olvashatsz) licitcsoportjának linkjét, ahogy sok izgalmas tárgyra licitálva pénzzel is segítheted Berci és Dani mozgásfejlődését.
Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!
Egy nagyon kedves barátommal a szülőségről beszélgettünk. Szóba került, hogy gyerekkénk mi mit „kaptunk”, mit hoztunk át felnőtt korunkra, és miként neveljük a gyerekeinket. Szó esett a határokról és szabályokról, és az elvárásokról.
Az ilyen témák esetén mindig elkalandozok.
Amikor 2018 szeptember 18-án Dani diagnózisát megkaptuk, egy világ omlott össze. Picit ahhoz tudom hasonlítani, mint a gyász. Elképzeltünk egy idilli, boldog családi képet 3 gyerekkel. És egy tolvonás alatt áthúzta ezt a diagnózis. Nem is tudom, mit éreztünk. Félelmet, aggodalmat, csalódottságod, dühöt. Közben pedig csak azt láttuk, hogy itt egy életvidám, mosolygós, okos kisfiú, aki kedves, huncut, csak éppen nem tud járni.
Furcsa mód mindig azt éreztem, hogy ő sokkal kevésbé fárad el egy megpróbáltatásokkal teli nap után, mint mi. Számára természetesnek tűnt, hogy megy játszani a gyógytornászokkal, vagy hogy sokat utazunk, hogy megintcsak tornázhassok, aztán ugyanannyit haza is.
Fogalmam sincs, hogy mennyire vagyunk szigorú szülők. Minden esetre úgy gondolom, hogy azzal, hogy keretet adunk annak, mit lehet, és mit nem, megtanulnak a fiúk alkalmazkodni. Néha viszont az jut eszemben, hogy azzal, hogy Dani ennyire fegyelmezett, megkönnyíti, hogy keretet adjunk, és saját magát tereli az úton, mi pedig csak háttérszurkolók vagyunk. Talán mindkettő feléből van egy pici. Ami viszont biztosan igaz, hogy csak ámulom azt a kisfiút, aki ekkora utat tett meg.
Sokszor megkapjuk, hogy mennyire felnéznek ránk, amiért így élünk, ahogy. És őszintén mondom, ez mérhetetlenül jól esik, de még őszintebben mondom, hogy nem igazán értem. 
Én csak azt látom, hogy egy átlagos család vagyunk, 3 temperamentumos gyerekkel, akik valahonnan örökölték ezt a temperamentumot. 
Számunkra az vált hétköznapivá, hogy a családunkban van két kacifántos gyerkőc is a maguk személyiségével, önállóságával, akaratával, ami ugyanazokat a nehézségeket, és ugyanazokat a meghitt, szeretettel teli közeget teremti, mint más családokban.
Minden esetre szülőként csak abban bízom, hogy amikor a fiúk nagyok lesznek, megállják a helyüket a világban. Rájöttem, hogy azáltal, hogy Dani 4 keréken közlekedik, még élhet teljes és boldog életet. És ahogy ez realizálódott bennem, felismertem, hogy a boldog (bár legkevésbé sem idilli, mert az békés csenddel járna
) család bizony ugyanígy itt van. Az már egy másik poszt témája, hogy ez mennyi feladattal, küzdelemmel, és lemondással jár.
Minden esetre ameddig ekkora fegyelem és kitartás van a fiúkban, addig baj nem lehet. Bár mint mindennek, ennek is két oldala van, ami szintén egy másik poszt témája…
Galó Tomika vendége most Berci és Dani, itt találod a licitcsoportot.
Bazsó-Varga Beáta
Fotó: Facebook
