Anyás-Apás · 2018.11.03 14:47 · 6 perc

Fiút vártak, lány lett – az apja eladta

Egy kínai apa eladta újszülött kislányát afeletti csalódottságában, hogy bár nagyon fiút várt, mégis másodjára is kislánya született. Az esetet a férfi anyja jelentette a rendőrségnek, amikor észrevette, hogy unokája eltűnt.

A kínai társadalomban különösen mélyen gyökerezik az a − máshol is észlelhető – meggyőződés, hogy csak a fiú utód érték, a lányok értéktelen senkik.


Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

Az eset nemrégiben Kína Zhejiang tartományában történt. A rendőrségi jelentés szerint egy apa nagyon csalódottan vette tudomásul, hogy második gyermeke is lány lett, noha ő már nagyon vágyott egy trónörökösre. Ezért a 10 napos újszülött kislányt 4000 jüanért (kb. 160 ezer forintért) eladta tőle több mint 1200 kilométerre élő párnak. Az eset úgy jutott a hatóság tudomására, hogy a férfi apja bejelentette a rendőrségen, hogy újszülött lányunokája szőrén-szálán eltűnt. A 42 éves nagymama, Li elmesélte a rendőröknek, hogy azért ment a fia házába, hogy segítsen a baba krüli teendőkben, ahogyan tette ezt korábban is, amikor első unokája, aki szintén kislány, megszületett. A legnagyobb meglepetésére azonban az apa, Xiaohui, visszautasította a segítséget – áll a rendőrségi dokumentumokban.

„Csak párszor láttam a kisunokámat, miután megszületett. Utána már soha többé nem találkoztam vele, mert a fiam még a házba sem engedett be” – mondta el a nagymama a rendőröknek. A nagymama csak annyi tehetett, hogy az általa főzött ételt a küszöbön hagyta. Nem sokkal később azonban mégis bejutott a menyéhez, amikor a fia nem volt otthon, de a kislányt sehol nem találta.

A rendőrség azonnal nagy erőkkel kezdte keresni a gyereket megvásárló házaspárt, mert annak is fennállt a lehetősége, hogy a baba gyermekkereskedők kezébe került. Végül kiderült, hogy egy gyermektelen pár volt a „tettes”, akik már tíz éve hiába próbálkoztak gyermekvállalással. A rendőrségi beszámoló szerint a neten talált egymásra eladó és vevő, és a gyermektelen pár mindvégig együttműködött a rendőrséggel. Az emberkereskedelem egyébként öttől tíz évig terjedő börtönnel büntetendő Kínában.

A kislány mostanra visszakerült eredeti családjához, ahol most a nagymama és az anyuka felügyeletére van bízva. A gyereket megvásárló párt és a saját gyerekét eladó apát a rendőrség letartóztatta. Az apa a kihallgatáson azzal magyarázta tettét, hogy nagyon remélte, hogy legközelebb majd fia születik helyette. Azzal védekezett, hogy hatalmas anyagi terhet jelentett számára, hogy ismét lánya született.

A fiú érték, a lány teher

Nemcsak a kínai társadalomban figyelhető meg azonban, hogy a szülők inkább fiú utódot szeretnének. Hiszen a fiúk felnőve általában nagyobb bevételt hoznak a családba, és ők azok, akik továbbviszik a családi nevet, a családi vérvonalat is. Ezzel szemben a lányok kevésbé „keresettek” a gyermeket tervező párok körében – gondoljunk csak nagyapáink-dédapáink „nem gyerek az, csak lány” kijelentésére. Éppen ezért nem ritkaság, hogy a lány újszülötteknek nem örülnek, őket gyakran elhanyagolják, sőt előfordul, hogy a lány utódokat megölik. Nem mellékes szempont sok helyen, hogy a lányok kiházasítása rengeteg pénzbe kerül, és ez a tény már az újszülött világra jövetelekor aggodalmak sűrű fellegét vonja a szülők szeme elé. A fiúkra ráadásul úgy tekintenek, mint az idős szülők majdani gondozójára, míg a lány férjhez megy és majd valaki másnak az idős szüleit fogja gondozni. Ezért is van az, hogy egyes társadalmakban a lánygyermek születését sokkal inkább gyászként, mint örömünnepként éli meg a család.

Manapság már akár a modern technika is csatasorba állítható, ha a szülők előre meg akarják határozni gyerekük nemét. Ezt segíti, hogy a terhesség már nagyon korai szakaszában megállapítható a magzat neme, amikor még lehetőség van abortuszra. És ezt sajnos egyre inkább ki is használják azok, akiknek pénzük is van a korszerű diagnosztikai módszerek és az abortusz megfizetésére. Különösen erősítette ezt a szemléletet például az a Kínában korábban bevett gyakorlat, mely – a népességszaporulat megállítása érdekében – különadóval büntette a többgyermekes párokat. Ilyen körülmények között ugyanis különösen nem volt közömbös, hogy az az egyetlen gyerek fiú vagy „csak” lány volt-e.

De ugyanez a szemlélet tetten érhető akár a magyar nyelvben is, ahol sok helyen csak a kisfiút nevezik gyereknek, a kislány csak úgy egyszerűen „lány”.

#kína #gyermekkereskedelem #nemi_diszkrimináció

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!



Hozzászólás írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük