Hadd sírjon a gyerek, jót tesz neki!
Kisbabás szülők között örök kérdés: mit tegyünk, ha sír a gyerek? Vegyük fel azonnal és próbáljuk meg kitalálni, mi a baja vagy hagyjuk sírni, előbb-utóbb majd megnyugszik magától is? Arra már szinte könyvtárnyi szakirodalom született, mekkora kára származhat a babának később abból, hogy nem reagáltak megfelelően a jelzéseire, amikor sírt.
Most itt egy újabb kutatás, ami cáfolni látszik ezt. Nem, nem arról lesz szó, hogy a sírástól „erősödik a tüdeje”. Itt most nem folytatom azzal, hogy nézzük, kinek van igaza, mert ahogyan az életben sok minden másban, így ebben a kérdésben sem minden fekete vagy fehér.
Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!
Amikor újszülött érkezik a családba, a szülők számos új kérdéssel, problémával szembesülnek: melyik helyzetet miként kell megoldani, ha egy szituációnak több megoldási lehetősége is van, vajon melyiket válasszák, hogy a legjobbat tegyék a babának – de legalább ne ártsanak?
A millió ilyen megoldandó helyzet közül az egyik leggyakoribb és egyben legnehezebb is, mit tegyünk, ha sír a baba. Azonnal reagáljunk a sírására, vegyük fel és próbáljuk meg kitalálni, vajon most éppen miért sír, mindig végigzongorázva a sírás összes lehetséges okát? Vagy hagyjuk sírni, mert előbb vagy utóbb úgyis abbahagyja, és így a helyzet nélkülünk is magától megoldódik? Az előbbi álláspontra rengeteg vizsgálat közölt bizonyítékokat, melyekben például olyan indokok merültek a „nem” válasz mellett a „sírni hagyni vagy nem sírni hagyni” kérdésében, hogy a baba elveszíti a bizalmát a szüleiben, hiszen a diszkomfortérzetét jelző sírására semmilyen választ, segítséget nem kapott – vagy éppen mindig ugyanazt a választ kapta, például édesanyja minden sírásra azonnal mellre tette és megszoptatta. De a nem sírni hagyás indokaként gyakran felmerül az is, hogy gyakoribb és erősebb a szeparációs szorongás azokban a babákban, akiket szülei gyakrabban hagynak sírni.
Hadd sírjon, így tanulja meg a problémamegoldást!
A sírni hagyás hívei ezzel szemben azt hozzák fel leggyakoribb érvként, hogy a babának meg kell tanulnia megnyugtatnia saját magát minden külső segítség nélkül is, azaz ha úgy vesszük, ezek szerint valamifajta korai problémamegoldást sajátít el ily módon.
Úgy tűnik, hogy a sírni hagyás álláspontján vannak annak a tanulmánynak a szerzői is, mely nemrégiben jelent meg egy szaklapban. A Journal of Child Psychology és Psychiatry cikke szerint esetenként nyugodtan békén lehet hagyni a babát, amikor felsír, mert ez segít neki abban, hogy megtanulja megnyugtatni saját magát. Azt persze hangsúlyozni kell, hogy a szerzők szerint sem fél éjszakán keresztül történő sírni hagyásról beszélünk. Azt írják, hogy ezen semmilyen kárt nem teszünk a babának.
Mondják ezt az alapján, hogy azt találták, hogy a hat hónapos korukban időnként sírni hagyott babák sem „tapadnak” jobban az anyjukra, és a viselkedési problémák sem gyakoribbak körükben 18 hónapos korukra azoknál, akiket minden nyikkanásra azonnal felvettek szüleik. Azt figyelték meg, hogy a babák három hónapos korukban kicsit kevesebbet sírtak és ritkábban voltak nyugtalanok, ha újszülöttként előfordult velük néhányszor, hogy nem túl hosszú ideig – hagyták őket sírni szüleik. Úgy vélik, hogy ez a gyakorlat segít kijelölni a babának a határokat, arra ösztönzi őt, hogy megtalálja a módokat saját maga megnyugtatására. És ami a legfontosabb: semmi esetre sem a baba elhanyagolásának meg nyilvánulási formája, ahogyan attól a szorongó szülők rettegnek – és amit a kismamafórumok mindent jobban tudó megmondóemberei (vagy inkább megmondóanyái) folyamatosan sulykolnak is beléjük.
„Vizsgálatunk arra bizonyíték, hogy a szülőknek nem kell attól félniük, hogy valami helyrehozhatatlan hibát követnek el a babájuknál azzal, ha nem avatkoznak azonnal közbe, amikor a baba sírni kezd – hangsúlyozza vizsgálat vezetője, Dieter Wolke, a Warwick Egyetem pszichológus professzora – Az a gyakorlat, amikor a szülők a baba minden nyikkanására ugranak, erősen megviselheti a szülőket mind testileg, mind lelkileg, és elsősorban az anyák számára jelent hatalmas stresszt és kimerültséget. Lényegében arról van szó, hogy megnehezíti számukra azt, hogy jó, nyugodt és kiegyensúlyozott szülőkké váljanak. Vizsgálatunk tapasztalatai alapján arra ösztönözzük a szülőket, hogy amikor a baba felsír, előbb várjanak néhány percig, mielőtt odamennének hozzá és megpróbálnák kitalálni a sírás okát, így ugyanis a pici megtanulja az önkontrollt, illetve érzései szabályozását.”
Arra a gyakori aggodalomra, miszerint a sírni hagyott babák elbizonytalanodnak, sőt csalódnak szüleikben, azokkal a vizsgálati tapasztalatokkal válaszolt, miszerint a hat hónapos korukban esetenként sírni hagyott semmiben nem különböznek társaiktól a viselkedési zavarok előfordulásában, nem nyugtalanabbak, és az anyjuktól való időleges szeparálás sem vált ki bennünk nagyobb dühöt vagy más negatív emóciót 18 hónapos korukra.
Az anyák többsége nem hagyja sírni a babát
Amikor azt nézték, hogy ezeknek milyen stratégiát követnek az anyák akkor, amikor a baba felsír, azt találták (legalábbis az anyák válaszai alapján), hogy az anyák kétharmada még soha nem hagyta sírni a babáját, és különösen az idősebb, 30 feletti anyák azok, akik mindig azonnal reagálnak valamilyen módon a baba sírására.
Forrás: Journal of Child Psychology and Psychiatry
Fotó: Unsplash
#alvas #siras #hagyjam_e_sirni
Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó
radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró
Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!
