Vendégszerző · 2023.03.28 19:50 · 4 perc

Hány éves gyerekkel a legnehezebb?

A szülői lét minden szakaszának megvannak a maga kihívásai, de egy felmérésben arra voltak kíváncsiak, hogy melyik életkort tartják a szülők a legnehezebbnek, gyermekük mennyi idős korában érzi a szülők többsége azt, hogy a legtöbb nehézséggel küzd vagy küzdött.

Nos, ha most rávágod, hogy a 2 éves kort nem hiába hívják „terrible two”-nak, azaz rettenetes kétévesnek, akkor tévedsz. A szülők többsége szerint ugyanis nem a 2 éves kor a legnehezebb.


Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

Azt hitted, hogy az önfejű és dacos 2 évesed a legnehezebb eset, amikor éppen a határokat feszegeti? Vagy talán a 4 évesed teszi próbára leginkább a türelmedet? Nos, a OnePoll által készített felmérés szerint a legtöbb szülő szerint 2, 3 és 4 éves korosztály a szülők szempontjából gyerekjáték, sőt még csak nem is egy újszülöttel a legnagyobb kihívás az élet. Hanem egy 8 évessel.

Valójában a 8 éves kor annyira kemény, hogy a felmérésben részt vevő 2000 szülő többsége egyetértett abban, hogy ez a legnehezebb év, míg a 6 éves kort a vártnál könnyebbnek találták, míg a 7 évet jelölték meg annak az életkornak, amikor a gyerekük a legtöbb hisztit produkálta. A szülők a 8 éves kort még „gyűlölködő nyolcasoknak” is nevezték, ami talán kicsit túlzás, ám a szülők szerint a 7 éves kori hiszti intenzitása 8 éves korra erősödik fel igazán.

Ezek az eredmények meglepőnek tűnhetnek annak, akinek még sosem volt 8 éves gyermeke, de több ok is van, amiért a gyerek nyolcadik éve különösen nagy próbatétel elé állítja a szülőket. A válaszadók szerint a 8 évesek jellemzője a makacskodás, ajtócsapkodás, szemforgatás, miközben próbálják megteremteni függetlenségüket és egyéniségüket. Gyakran úgy viselkednek, mintha a legkisebb házimunka elvégzése is gyermekkínzás számba menne, a szülők szavának ignorálása pedig szinte védjegye egy 8 évesnek.

A nyolcévesek életét a kettősség jellemzi, hiszen egy embert próbáló és fejfájást okozó nap vagy egy hatalmas kirohanás után még mindig egy szülői ölelésre vágynak. Nehéz egy 8 éves gyereket nevelni, de 8 évesnek lenni is nehéz, ezért amikor csak lehet, próbáld megérteni őket és együttérezni velük.

Ez viszont csak egy a sok felmérés közül, ezért könnyen lehet, hogy az eredménye eltér a saját tapasztalataidtól. Sok szülő például a dackorszakot vagy a kamaszkort éli meg a legnehezebben. És persze nem lenne teljes a kép, ha nem említenénk meg, hogy a felmérésben részt vevő szülők a nehéz pillanatok mellett azt is megemlítették, mennyire meglepte őket, milyen gyorsan nőttek fel és váltak önállóvá a gyerekeik. Szóval ha éppen egy ilyen nehéz nappal (vagy napokkal) küzdötök, jusson eszetekbe: tényleg nagyon gyorsan telik az idő, és hipp-hopp, egyszer csak felnőnek.

Fotó: Freepik

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!



Hozzászólás írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük