Az alaptézis természetesen az, hogy mindenkinek joga van arra, hogy anyává váljon. A helyzet akkor válik etikai szempontból bonyolulttá és aggályossá, amikor valami olyan körülmény áll fenn, ami kétségessé teszi, hogy a várandósság és a szülés szolgálja leginkább az anya és/vagy a megszületendő gyermek érdekeit.

Vannak például, akik szerint azokat a nőket, akik esetében jogos a fenti aggodalom, a törvény erejével kellene fogamzásgátlásra kötelezni. A baj csak az, hogy nagyon vékony jégen jár az, aki dönt vagy dönteni akar abban, ki „jogosult” és ki nem arra, hogy gyermeket szüljön és neveljen.

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

Van olyan, hogy egy téma rövid időn belül többször is „visszaköszön”. Éppen most olvastam például egy szakmai cikket, ami azt boncolgatta, hogy egy nőgyógyász miként kezelje azt a szituációt, amikor egy értelmileg sérült nő esetében kellene döntenie, milyen fogamzásgátlási módszert javasoljon – egyáltalán javasoljon-e valamilyen módszert. A cikkben egy még éppen nem nagykorú nagylány esetét ismertetik, akinek a szülei mindenképpen végleges fogamzásgátlást szeretnének kieszközölni a lányuknak, miközben a különféle testi bajokkal is küzdő, ám értelmileg csak enyhe fokban sérült lány négyszemközt megsúgja az orvosnak, hogy tisztában van ugyan a testi és szellemi korlátaival, de nem szeretné magát végleg megfosztani az anyaság lehetőségétől. Nehéz dilemma ez, és ebben természetesen nem nekünk kell most dönteni – szerencsére –, csak szerettem volna felvillantani, mennyi etikai és egyéb dilemmát vet fel az érintett, a család és az orvos szempontjából egy ilyen döntés.

Az én testem, az én életem?

És ugyanez jutott eszembe akkor is, amikor egy másik esetről olvastam, melyben egy brit bíróságnak arra kérdésre kellett válaszolnia, hogy egy értelmileg sérült nő dönthet-e önállóan arról, hogy több gyerekszülés után védekezik-e a további terhességek ellen, és ha igen, milyen módszerrel. Hogy rögtön a történet végével kezdjem: az ítéletben fogamzásgátlásra kötelezték a nőt.

Az Anyás-Apás fogamzásgátlással foglalkozó korábbi cikkeiért ide kattints!

A szóban forgó hölgy még nincs 30 éves, és máris több gyermeket szült, akik állami gondozásban élnek, a nő pedig ismét várandós. Az orvosok spirál felhelyezését javasolták a további terhességek megelőzésére, a nő viszont ragaszkodott hozzá, hogy hajlandó ugyan védekezni, de csak 3 havonkénti fogamzásgátló injekciókkal.

„Ez az én testem és az én életem – mondta a bíróság előtt. – Ezért jogom van arra, hogy azt csináljak vele, amit akarok.”

A bíróság szerint azonban nem rendelkezik elegendő belátási képességgel ennek eldöntésére, és a további terhességek egészségi kockázatot is jelentenének számára, ezért ítéletben kötelezték arra, hogy vesse alá magát a spirál felhelyezésének, mert ezt szolgálja leginkább az érdekeit. Az ítélet azt is kimondta, hogy a spirált a mostani terhesség végén tervezett császármetszés után kell felhelyezniük az orvosoknak.

Értelmi sérült nőnek ne legyen gyereke… vagy mégis

De tulajdonképpen ugyanezt az etikai dilemmát vet fel az az eset is, amiről egyszer korábban írtam. Az esetet azért tartottam érdekesnek bemutatni, mert jól példázza, hányféle érdek, vélemény, hit és szakmai szempont érvényesül, amikor egy ilyen ügyben döntést kell hozni.

Egy London környéki lévő vezetősége azzal fordult a bírósághoz, hogy ítéletében engedélyezze, hogy az általuk gondozott, értelmileg sérült, súlyos hangulatzavarban szenvedő huszonéves nő terhességét – ami egyébként már a 22. hétben jár – megszakíthassák. Indokként azt terjesztették elő, hogy a terhesség és a szülés (jó eséllyel császármetszés) súlyosan ronthatja a betegük állapotát. Ráadásul a baba is eleve hátrányos helyzetbe születne, mert az anya valószínűleg nem tudná ellátni, ezért állami gondozásba kellene adni. A nő édesanyja, a leendő nagymama, aki hithű katolikus azonban tiltakozott a lánya abortusza ellen arra hivatkozva, hogy sem neveltetésével, sem értékítéletével, sem keresztény hitével nem egyeztethető össze a magzat megölése. Biztosította a bíróságot arról, hogy ő vállalja a baba felnevelését, amennyiben a lánya erre nem lesz képes vagy hajlandó. A bíróság végül úgy döntött, hogy az orvosok nem végezhetik el az abortuszt a mentálisan sérült fiatal nőn.

(Az esetről itt olvashatsz részletesebben.)

Nincsenek általános és abszolút érvényű szabályok

Általános érvényű protokoll nincsen arra, hogyan kell dönteni ilyen esetekben. Súlyos értelmi sérülteknél viszonylag tiszta sor, hiszen a döntés a gyám joga – és felelőssége is. Enyhébb értelmi sérülés esetében viszont már több szempontot is figyelembe kell venni, és sokszor az is nehezen dönthető el, hogy az érintett mennyire képes mérlegelni a felkínált lehetőségeket és a lehetséges következményeket. és természetesen komoly súllyal esik latba az orvos véleménye is, hogy adott nő számára mi lenne a legjobb fogamzásgátlási módszer.

Egy biztos: a döntés és az ezzel kapcsolatos összes vélemény az érintett és családja, valamint az orvos joga és kötelessége. Sem szomszédnak, sem kollégának, de még a legjobb barátnak sem beleszólása, sem véleményezési – pláne „beszólási” – joga nincs arra, hogy egy értelmileg sérült nő akar-e gyereket, ha nem, akkor milyen módszerrel védekezik – vagy védekezik-e egyáltalán.

#fogamzasgatlas #abortusz #ertelmi_serult #ertelmi_fogyatekossag

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

Ezek is érdekelhetnek:

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!