Anyás-Apás · 2020.07.23 04:33 · 5 perc

Hároméves kislány halt meg egy forró autóban

Ha nyár, akkor sajnos már menetrendszerűen érkeznek a hírek, hogy újabb kisgyerek halt meg a tűző napon álló autóban. A dolog általában úgy történik, hogy a szülők vagy bennfelejtik a gyereket a hátsó ülésen, vagy fogalmuk sincs arról, hogy szinte pillanatok alatt tud forró katlannál változni az autó belseje, ezért elugranak gyorsan abban a reményben, hogy az alatt a pár perc alatt nem történik semmi baj. Pedig de.

Most nem ilyet, hanem egy véletlen balesetet hoztam, de ez is jó alkalom arról beszélni, miért nem jó ötlet akár csak öt percre a napsütötte parkolóban álló autóban hagyni a gyereket.


Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

Ahogy beköszönt a meleg idő, úgy szaporodnak a tragikus hírek felhevült autókban meghalt gyerekekről. Pont most olvastam egy statisztikát, mely szerint az angoloknál ebben az évben már kilenc gyerek halt meg ilyen módon, holott még csak a nyár közepe táján tartunk, és a briteknél nem is jellemző a kánikulai forróság, mégis.

Van, hogy a szülő egyszerűen bennfelejti a gyereket az autóban. Sokunk ilyenkor felszisszen mondván, hogyan lehet egyáltalán megfeledkezni a hátsó ülésen utazó gyerekről. Ezzel kapcsolatban azt mondják a szakemberek, hogy általában nem az felejti az autóban a gyereket, aki rendszeresen hozza-viszi, mondhatnánk, hogy a „vérében van”, hanem a gyermek felügyeletre alkalmilag megkért vagy vállalkozó felnőtt, például nagyszülő, bébiszitter, férj vagy barát. De az is előfordul, hogy a tragédia oka baleset – bár ha felfejtjük, akkor a végén itt is valahol egy felnőtt felelősségét fogjuk találni.

Most is egy ilyen véletlen balesetet hoztam az USA-ból, ahol egy hároméves kislány halt meg amiatt, mert amint az édesanya kicsit nem figyelt rá, bemászott a napon álló autóba, és mire az édesanya keresni kezdte és rátalált, már nem volt eszméleténél, kórházba szállították ugyan, de ott megállapították a halál beálltát. Az eddigi nyomozás szerint nem merül fel idegenkezűség, a kislány valószínűleg saját erejéből jutott be az autóba és lelte halálát.

Hasonló eset nem is olyan régen történt szintén az Egyesült Államokban. Akkor egy kisfiú mászott be valahogy a családi ház udvarán álló autó csomagtartójába, ahonnan nem tudott kijutni, és mire megtalálták, már késő volt.

Egy percre se hagyd az autóban a gyereket!

Arról, hogy miért nem szabad rövid időre sem a napon parkoló autóban hagyni a gyereket, már többször írtam – és fogok is írni minden évben, amint megjön a meleg idő. Egyébiránt akárhol parkoló autóban is tilos magára hagyni a gyereket, de most nem erről beszélek, mert a mai téma az, hogy milyen hihetetlenül rövid idő alatt forró katlanná tud változni a napon álló autó belseje. Ezzel kapcsolatban több modellezést is végeztek, amiből kiderült, hogy már 28-30 fokos külső hőmérsékletnél kb. 20 perc alatt akár 50 fokra is melegedhet az autó belseje.

Itt és itt olvashatsz róla részletesebben.

Nincs tehát olyan, hogy a szülő vagy a gyermek felügyeletét ellátó más felnőtt csak 5 percre szalad be a szupermarketbe egy pohár tejfölért! Könnyen előfordulhat ugyanis, hogy az 5 percből több lesz, mert például hosszabb a sor a pénztárnál, mint várta, vagy összefut egy ismerőssel és a beszélgetés hevében megfeledkezik arról, hogy a gyereket az autóban hagyta – természetesen csak 5 percre, esetleg ő maga lesz rosszul valamilyen okból és szorul orvosi ellátásra. Vagy csak úgy simán megfeledkezik arról, hogy a gyerek az autóban van.

Gyereket tehát rövid időre sem hagyj az autóban! Vagy vidd magaddal az üzletbe, hivatalba, vagy akárhová, ahová mész, vagy hagyd más felnőttre a felügyeletét és egyedül indulj el otthonról!

(A fotó illusztráció.)

Fotó: Shutterstock

#forro_auto #hoguta

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

Ezek is érdekelhetnek:

Miért felejtik benne a szülők a gyereket a forró autóban?

Nem megmondtam, hogy ne hagyd egyedül a gyereket az autóban?

Hagytad már az autóban egyedül a gyereket?

Ne hagyjuk a gyereket a forró konzervdobozban! (videóval)

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!



Hozzászólás írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük